Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Kelet-Európai mese

Szerző: Elek Attila, Független SZABAD EURÓPA, www.szabadeuropa.com 2013.06.10.

Történt egyszer, hogy az újkor hajnalán egy kis kelet-európai ország élére új vezető került. Ez a vezető a nép által felkent meghatalmazottnak képzelte magát és bár hazája kvázi demokráciában élt, elhatározta, hogy hosszú ideig ő vezeti országát és személyesen biztosítja népe boldogulását. Miközben ezen munkálkodott, természetesen a saját és családja boldogulása is fontos szempont volt. Sőt ahogy telt múlt az idő a nép boldogulása egyre inkább háttérbe szorult, a saját boldogulás viszont jól ment. A vezető szépen gyarapodott, hatalma erősödött. Körülötte bólogató talpnyalók egész hada leste kívánságait és lelkendezett a vezető minden döntésénél. 
A vezető már-már mindenhatónak képzelte magát, hívei szemében isteni dicsfény uralkodott körülötte. Az uralkodó egyszer kitalálta, hogy országának, népének boldogulása útjában a legfőbb akadály az adósság. Elhatározta hát, hogy személyesen vezeti a harcba az országát az adósság ellen. Nagy békemeneteket, tüntetéseket szerveztek a vezető mellett, melyek biztosították őt arról, hogy nem leszünk gyarmat. Az adósságot mindenáron vissza akarta fizetni, az sem érdekelte, hogy közben a népe éhezik. Ő maga nem szenvedett hiányt semmiben, hiszen minden gazdasági és politikai kulcspozíciót a kezében tartott. 
A politikai hierarchiában régi megbízható cimborák és haverok kezére juttatott korrupció által átszőtt rendszert üzemeltetett, melyben kevesek dőzsöltek, sokan meg nyomorogtak. De mindezt eltakarta a nép-nemzeti máz, és a vezető személyét körülvevő csodálat. Még az is megtörtént, hogy szülőhelyére, annak lélekszámának a duplájára tervezett labdarugó stadiont, emeltetett nem messze a házától. Itt aztán a rendszer kegyeltjei elégedetten szotyoláztak és tapsikoltak a vezér csapatának meccsein. Ki nem hagytak volna egy meccset sem, hiszen a dörgölőzés, a hajbókolás, a seggnyalás a rendszer része volt. Így természetesen indokoltnak tűnt a település lélekszámánál nagyobb befogadóképességű stadion építése, hiszen nem a helyi lakosok, hanem a cimborák, haverok, megbízható emberek jártak meccsre, jelenlétükkel is biztosítva a vezért örök támogatásukról. Az uralkodó, az országa szövetségi rendszere ellen is békétlenkedett és mindig mást csinált, mint az adott szövetség elvárt volna. Élvezte a szövetség védelmét és el is várta azt, de ennek a szövetségnek a potenciális ellenfeleivel szemezett és kokettált a háttérben. A vezér meg volt győződve döntései helyességéről és igen szeretett hosszú, önmagát és kormánya döntéseit elismerő évértékelő beszédeket tartani. Ezen beszédek közönsége gondosan kiválogatott lekötelezettekből és a vezér személyes híveiből állt, így a kritika soha fel sem merülhetett. Külső szemlélő és a lakosság szempontjából az ország ugyan szegényedett, egyre jobban szegényedett, de a vezér és klikkje jól élt. Több évtizedes uralkodásra vágyott, hosszú távra rendezkedett be, és ez meg is adatott neki. 24 évig uralkodott hazájában Nicolae Ceausescu, a Romániai Kommunista Párt főtitkára.

Fent: Nicolae Ceausescu stadionja Scornicestiben.

Alul: A felcsúti aréna látványterve.

 

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1