A magyar nemzeti kormányok háromszor  avatkoztak be az európai nagypolitikába teljes sikerrel, méghozzá a nyugati hatalmak akarata ellenére. 

Az első alkalommal a Nyugat által cserbenhagyott  lengyelek szabadságharcát segítettük győzelemre 1920-ban, a Vörös Hadsereggel vívott élet-halál harcukban. Amikor az addig győztes Vörös Hadsereg Varsóig nyomult előre, a lengyelek teljesen kifogytak a lőszerből. A reménytelen helyzetükben, az utolsó pillanatban ért be a magyar kormány által a csepeli Weiss Manfréd művekből küldött hatalmas lőszer szállítmány. A váratlanul beérkező bőséges lőszer birtokában a fellelkesedett lengyel harcosok döntő vereséget mértek a vörösökre, akik kénytelenek voltak békét kérni.

Érdekes, de jellemző tény az, hogy a  Csehszlovák állam nem engedte át a  magyar lőszeres vonatot, így annak  Románián keresztül kellett áthaladnia.   Nagy késéssel, az utolsó órákban  ért be a  szállítmány a lengyel hadsereg területére.  E sikeres akciónak a lengyelek által elhelyezett emléktáblája a csepeli Városháza falán látható.

Lenin akkor Lengyelországon keresztül akart áttörni Berlinig, hogy az ottani kommunistákat győzelemre segítse.  Ezzel pedig  több európai állam  került volna a  vörös csőcselék hatalma  alá, nemcsak mi, magyarok. Ez jól alátámasztott bizonyított  történelmi tény. A magyar diplomácia és történetírás máig sem használta ki ezt a  lehetőséget a románok  propagandája ellen, akik  Európa megmentésével tetszelegnek  nyugaton,  Kun Béláék legyőzésével kapcsolatban.

A második sikeres beavatkozásról nem szívesen beszélnek  Nyugaton. Ugyanis a  magyar határnyitás  hatalmas lendületet adott a német egyesítésnek, minek nyomán a fal és a kelet-német kormány leomlott.  Mindez Nyugat akarata ellen történt. Kissinger a Bonnban elmondott kétségbeesett  beszédében még a  fal leomlása után is hevesen tiltakozott az egyesítés ellen.  A nyugati hatalmaknak eszük ágába sem jutott az egyesítés lehetősége. Az USA, az angolok, franciák, Izrael  egyaránt  teljes erejükkel ellenezték a német egyesítést.  Helmuth Kohl német kancellár szavait köbe kellene vésni:  “A falból az első téglát a  magyarok ütötték ki…”

A harmadik sikeres beavatkozásra a közelmúltban került sor. Amikor a horvátok megpróbáltak önálló államot alkotni, a szerb kormány csapatai hatalmas katonai akcióval próbálták megakadályozni az elszakadást. A szokásos brutalitással vezetett támadásnak a horvátok nem tudtak ellenállni, komoly fegyverzet hiányában. Ekkor az Antall-kormány sietett 35.000 rohampuskával és megfelelő mennyiségű lőszerrel az akkor alakuló horvát hadsereg segítségére. Ezek birtokában a horvátoknak sikerült megállítani és visszavonulásra kényszeríteni a demoralizált szerb hadakat.

A franciák és angolok  mindent megpróbáltak – torzszülött  kreációjuk - Jugoszlávia épségének megmentése édekében. Jellemzően, a nyugati hatalmak mellett, a honi ballib pártok is hevesen ellenezték az akciót. Kül- és belföldön támadták és próbálták lejáratni a kormányt. Jeszenszky Géza, akkori külügyminiszternek komoly problémát okoztak.

Talán ennek a segítségnek köszönhetően a magyar-horvát viszony teljes fordulatot vett, az ezeréves jó kapcsolat helyreállt. Így ma legalább két baráti államunk van, kiknek részéről legalább ellenséges magatartást nem  kell várnunk. A harmadik pedig gazdaságilag erősíti hazánkat.

Mindhárom sorsdöntő, egyedülállóan  bátor tett kiváltotta  a “világkormány” dühét. Nem csodálkoznék, ha ezen “bűncselekmények” miatt büntet bennünket  a “nagy testvér” és Brüsszel…

Magyaródy Szabolcs