Az Így szerettek ők 2. kötetben (Bp. Corvina, 2013) olvashatunk Kisfaludy Sándorról és szerelmeiről Nyáry Krisztiántól, Demszky Gábor korábbi sajtófőnökétől.
A gimnáziumi szintű írásnak örülhetünk, hisz nem sokan foglakoznak mostanában a sümegi költővel.
Nyáry szerint Kisfaludy Sándor még erdélyi tartózkodása szerint teherbe ejtett egy lányt: Gyopáry Anikót. Kár, hogy forrást nem jelöl hozzá.
„Csak olyan történeteket írok, amiket mások megírtak már, legfeljebb nem ment át a köztudatba. Tehát jó eséllyel tényeken alapulnak a sztorik.”
Én sejtem, hogy honnan lehetnek ezek a „sztorik”, mely könyvekből, de ezeket nem tartom megalapozottaknak.
Köztudomású, hogy Kisfaludy mindig szeretett volna utódot, ezért is vette el Vajda Amáliát.
„Gyerek itt sem született, mert [!] a fiatal feleség két év múlva tüdőgyulladásban meghalt.” – írja Nyáry. Ez az érvelés megmosolyogtató, sőt nevetséges.
Nyáry Krisztiánnak tudnék javasolni komoly irodalomtörténészeket, könyveket, ahonnan megtudhatna Kisfaludy szerelmeiről többet, okosabbat.
Sajnálatosnak tartom, hogy a Szegedy Róza Ház honlapján is olvasható Nyáry bulvár irodalma.
Azt, hogy az írása végén Kisfaludy Sándor neve helyett Kisfaludy Károly szerepel, már megszokottnak vehetjük.
Tőzsér Péter
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges