Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Kitiltás

 A Vida Ildikó-és másik öt személy beutazásának amerikai megtiltása kétségtelenül gusztusztalan fricska volt számunkra, de a leggusztustalanabb az ebben, hogy semmilyen érdemleges indokot nem nevezett meg az amerikai külügy ezzel kapcsolatbaban. Főügyészünk érdeklődő leveleire sem jött válasz immár hetek óta. Mire néznek bennünket?
Olyan eset ez, amire példa sem sok volt még, és roppant megalázó nemzetünkre nézve.
Spekulál az ember, hogy mi lenne a teendő ilyen nemzetközi jogi szempontból roppant rendkívüli ügyre. Az, hogy nem reagálunk rá éppen ilyen drasztikus módon, nem látszik eredményesnek, sőt gyöngeség látszatát is kelti, ami ismét csak nem jó nekünk.
Csodálom, hogy  szisztematikus zavarkeltés és kormányunk, sőt személy szerint miniszterelnökünk megbuktatását célzó tüntetésekre, sztrájkokra, útelzárási és hasonló jelenségekre válasz gyanánt nem játszottuk meg eddig azt, hogy kitiltanánk, mint nem kívánatos személyt Goodfriend “barátunkat", akár köze van a sokágú zavarkeltéshez, akár nincs (Nincs?). Vissza lehet küldeni nem csak amerikai ügyvivő diplomatákat, hanem nagyköveteket is. Több példa volt már ilyesmire a világpolitikában.

 Személy szerint én azonnal kitiltanám Goodfriendet az országból, és nem adnék rá hivatalos és kimerítő indoklást, ahogy mi sem kapunk magyarázatot a mieink beutazási tilalmának okáról. Sőt, mithogy a látszat szerint eljátszotta a maga parasztbecsületét, véglegesen fönntartanám a kitiltottságát.

Viselkedése és egyre nyílvánvalóbbá váló (vélt?) káros tevékenysége egy dolog, a kitiltása pedig jogi okoskodások tengerikígyója  helyett olyan húzás lenne, amiből értenének Amerikában. Megértenék, hogy nem csak hangoztatjuk azt, hanem valóban jogállam vagyunk, és életünkbe, belpolitikánkba való külföldi beavatkozások nélunk nem maradnak válaszadás nélkül. Szemet szemért, szemétséget szemétségért. Kevés szóból ért még az amerikai is.
B.B.

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1