Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

A kormány közömbössége miatt fogytán a nyugdíjasok türelme

Budapest, 2019. december 4. szerda (MSZF)

 Az Országos Nyugdíjas Parlament szerdán felszólította Orbán Viktor miniszter-elnököt, fogadja képviselőiket érdemi megbeszélésre a nyugdíjas társadalom anyagi és erkölcsi követeléseinek kielégítéséért, máskülönben az utcára vonul-nak – jelentette a Magyar Szociális Fórum. IV. országos tanácskozásán 2 millió 548 ezer magyar nyugdíjas 378 megválasztott képviselője úgy ítélte meg, hogy mivel a kormány nem vesz tudomást a nyugdíjemelésre és társadalmi megbecsülésükre vonatkozó követeléseikről, az eddigieknél határozottabban kell fellépniük, ha eredményre akarnak jutni.

   Elég a diagnózisból, tettek kellenek! Tarthatatlan, hogy nyugdíjasok százezrei éljenek 28.500 Forintból, és évről-évre 2,5-2,8 százalékos nyugdíj kiigazítást hajtsanak végre (havi kb. 800 Forintot), miközben az tényleges infláció 7 szá-zalék fölötti, egyes alapvető élelmiszerek ára pedig akár 40-70 százalékkal is megemelkedett egy év alatt – hangzott el. Az elmúlt öt évben átlagosan 55 százalékkal emelték a béreket, a nyugdíjakat viszont csak 12 százalékkal. „Bőrünkön érezzük az elnyomorodást, a kormány a tőke pártján áll, bebetonozza a társadalmi igazságtalanságot Magyarországon” – hangzott el.

 A nyugdíjas parlament egyhangúlag követelte a svájci vegyes indexálású nyugdíjemelés helyreállítását.

   Határozatot hoztak arról, hogy az év elején esedékes nyugdíjemelés mértékét a tervezett bruttó bér- és keresetnövekedés, és a várható fogyasztói árindex növekedés együttes figyelembe vételével határozzák meg. Továbbá, hogy az idősek önszerveződő egyesületeinek és a kormány képviselői között jöjjön létre rendszeresen működő egyeztető fórum.

 A budapesti nyugdíjas tanácskozás a kormánypártok teljes közönyével találkozott. A tanácskozás programjában ugyan helyet biztosítottak képviselőik felszólalásának, de sem a Fidesz, sem a KDNP nem élt a lehetőséggel. A kormány sem képviseltette magát. Áder János köztársasági elnök üdvözletét küldte az egybegyűlteknek.

  A Magyar Szociális Fórum tudósítása szerint a tanácskozás résztvevői bátorítást merítettek az október 13-i helyhatósági választási eredményből, különös tekintettel az idősügyi tanácsok megalakítására. Önszerveződéssel akarnak véget vetni annak az állapotnak, hogy az idősek ügyeiről az idősek nélkül döntsenek. Az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület népszavazási indítványainak sorozatos elutasítása miatt előtérbe kerülhetnek a harc más for-mái, más társadalmi rétegekkel történő összefogással, a közös érdekek kölcsönös felvállalásával, a szolidaritás jegyében. Sürgették a szakszervezetekkel való összefogást is. A harc eredményessége nagyban függ attól, hogy az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd Magyarországért felkarolja-e az érdekérvényesítés radikálisabb módszereit – értékelte az MSZF a Nyugdíjas Parlament ülését.

 

Lásd még: https://mszfszk.hu/11-elerhetseg/1497-a-kormany-kozombossege-miatt-fogytan-a-nyugdijasok-turelme

 

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1