Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Lacafaca

           Van valami botrányos abban, hogy két témakörben a létező és jó törvényeink ellenére sem jutunk jóformán semmire. Az egyik a zsebszerződésekkel és hasonló trükkökkel elkótyavetyélt anyaföld-darabjaink visszaszerzése, és az érintett felek példás megbüntetése, a másik meg a besúgóHÁLÓZAT teljes felfedése és hatástalanítása.
         Mindkét témakörben jelentek meg magvas elemzések -sőt, határozatok, meg törvények is születtek parlamentünkben -, de valahogyan a börtönök mégis konganak, legalábbis ebben a tekintetben. Azt sem mondhatjuk, hogy jogi lépések sem történtek, mert történtek. Hovatovább, még Biszkut is megkörnyékezte a törvényünk, csak éppen már az első fordulóban gellert kapott az ügy, és addig sumákolódnak a dolgok, mígnem hírértékét is elveszteti az egész. A zsebszerződéses ügyek is vagy jogi tengerikígyók módjára kezdtek tekeregni a végtelenségig, vagy a tengerikígyók már az első tekergés előtt kámforrá váltak. Így kerültek le a besúgó-ügyek már a bulvárlapok szintjéről is, legfeljebb volt(?) besúgók leplezgetnek még le itt-ott olyanokat, akik magukat már korábban is kompromittálták, és régen ejtette őket a Hálózat. Miközben a Hálózat élt, a Hálózat él, és a Hálózat élni fog. Mindez pedig az érvényben lévő törvényeink szövevényében való ügyes bújkálás lehetőségét kihasználva. 
          Egy okos mondás szerint, ha túl vastag a törvénykönyv, annyit jelent ez, mintha nem lennének törvények, hiszen túl sok így a paragrafusok közti luk is. Ilyenkor nem újabb törvények kellenek, hanem a dolgokat a végelenségig le kellene egyszerűsíteni, hiszen a tengerikígyók létrejöttét, a halogatásokat, az ügyek módszeres befullasztását és más trükközéseket csak egyszerű és határozott huszárvágással lehet megszüntetni.
      Mi lenne az a bizonyos huszárvágás? Például, törvényünk HAZAÁRULÁSRA vonatkozó részének érvényre juttatása lenne az. Hogy világosan lásuk a lehetőséget például a „földcsuszamlások“ meggátolására, idézek az ide vonatkozó törvényből:

144. & 
(1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő , vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel bűntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva,
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,
c) háború idején,
d) külföldi fegyveres erőnek behívsával vagy igénybevételével követik el. 
(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig , háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


         Elég ennyit idézni az érvényes törvényből, hogy két dologot azonnal észrevegyünk. Az egyik az, hogy ezreknek kellene börtönben csücsülni máris, kishalaknak és nagyon nagyhalaknak is, ha a jog magyar világában a jogászok fele valamelyest is komolyan venné a fenti törvényt. És tudjuk, hogy nagyon nyilvánvaló esetekben se került még nálunk senki börtönbe hazaárulás címén. Pedig nagyon szépen kibetűzhető, hogy „aki területi épségünk..“ stb.
       A másik, amit észreveszünk az az, hogy a törvény csak külföldi kormányokkal és szervezetekkel való bűnös együttműködésről beszél, és közben nagyon ravaszul, vagy csak nagyvonalúan elfelejti közbeszúrni, hogy „…és külföldi személyekkel együttműködve…“
        Meglehet, hogy nem szándékos ez „kormányokra vagy szervezetekre“ szűkítés, de szűkítés ez, és rossz így. Át kellene gondolni ezt azonnal, és közbe kellene szúrni a „a külföldi jogi, vagy természetes személy“ szavakat is, különben Csing Cseng Csüng úrral is, vagy  William Katcenbürgerkopff úrral, vagy egyáltalán a világon akárkivel hivatalból vagy privát alapon összejátszva szép csöndben elkótyavetyélhető az anyaföld darabonként kicsiben és nagyban, és végül szőröstül-bőrőstül az egész. Ami mégsem egészen nemzeti érdekekkel összeegyeztethető dolog lenne. 
        „Ügyes“ tehát ez a luk a paragrafuson. 
     Gondoljuk meg, hány hónap van hátra 2O14-ig? És milyen tengernyi esetet kellene tisztáznunk a rendelkezésünkre álló apparátussal! Szerintem csak tessék-lássék tengerikígyós, nem nagyon akaródós lacafacázás fog kisülni az egészből, ha nincs lehetőség felgyorsított eljárásra, ahogy az ugyancsak nem akaródó  ügynökleleplezésekből sem sült ki igazán semmi. De a haza eladásának lehetősége ennél még íjesztőbb. Ez az igazán végzetes veszély.
       A rendelkezésere álló apparátus itt a kulcsszó. Hogy őszinte legyek, ebben a tekintetben kevésnek, alkalmatlannak érzem a jogi apparátusunkat már a kapacitásának elégtelensége miatt is, hogy mást ne mondjak.
     Pártokhoz sosem volt és sosem lesz semmi közöm, mert én már csak ilyen vagyok, de érzékelni tudom a pártokhoz tartozó emberek minőségét. És hogy őszinte legyek,  ennek a munkának a levezetését leginkább a Jobbikra bíznám. Kevesebbet dumálnának az emberei, és többet tennének. 

      Balogh Bertalan
               USA

Rovatok: 
Publicisztika
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1