2012, október 16 - 23:12 — elnok
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek két részben bemutatott drámáját láthattuk az Újszínház Nagyszínpadán a következő szereposztásban: Henrik, tábornok - Helyey László, Konrád, százados - Szabó Sípos Barnabás, Nini - Tordai Teri, Krisztina - Balázs Anett, Vadász - Tóth Tamás, látványtervező : Vankó Dániel, jelmez - Vesztergombi Anikó. A darabot rendezte: Pozsgai Zsolt.
Megtekintése óta az előadás foglalkoztat, ez jár a fejemben, tehát előre bocsátom, jó és megkapó volt! Más, mint amit régebben láttam. Hiába! Nehéz a nagy öregek nyomdokaiba lépni, akkor is, ha a közönségnek tetszett, és a telt házas nézőtér vastapssal ünnepelte a szereplőket.
Nem mindenki olvasta Márai remekművét, mert a mellettünk ülő pár azt kérdezte egymástól, ki az a Krisztina? Ez azonban nem volt jellemző, hisz a pénztár ablaka mellé kirakott szórólap rövid, tömör tájékoztatást adott a műről.
Krisztina valóságos megjelenése a színpadon nem volt zavaró, sőt növelte a feszültséget. Az az epizód pedig, amikor Henrik átadta a Krisztinát játszó színésznőnek megszolgált bérét, még inkább maivá varázsolta a évtizedekkel ezelőtt megírt művet. Igaz, a szünetben egy idős pár zsörtölődött emiatt, hogy a könyvben nem így van megírva.
Hangsúlyozom, inkább meghökkentő volt, mint zavaró ez a jelenet, amikor a meghalt feleség képében egy profi színésznő lép a szobába, s ül a vacsora asztalhoz a hitves és a hajdanvolt szerető mellé. Henrik el is magyarázza, évek óta tudatosan készült erre a találkozóra a színésznővel együtt.
Nagy kérdés, mennyire lehet az eredeti mű szerzőjének szándékával ellentétesen megalkotni egy színházi előadást? Lehet-e szabadon gazdálkodnia egy rendezőnek az eredeti művel? A válaszom, lehet. De csakis abban az esetben, ha a rendező "önmegvalósító" szándék helyett kiemeli a lényeget! Ilyenkor lehetséges a leírt gondolatok újraértelmezése. A rendező ezt tette nagy tisztelettel!
A két részes drámát tehát nagyszerűen rendezte meg Pozsgai Zsolt, a színészek pedig egytől-egyig remekeltek! A Vadász szerepében Tóth Tamás épp úgy, mint a drága Tordai Teri, aki mert öreg, lompos, csoszogós lenni Niniként, és ha kellett délceg volt Helyey László s hihetővé vált, hogy szinte egy életen keresztül készült erre a találkozóra. Szánandó, megtört öreg emberré is tudott válni egy pillanat alatt, amikor a karddal akarta becsületét visszakapni, helyette a becsípődött derekát tette helyre a még mindig fiatalos Konrád.
Konrád százados alakítása is meggyőző volt, amikor Krisztina halálhírére egy megtört, szenvedő öregemberré vált az elszalasztott múlt miatt.
Összességében remek, teltházas előadást láthattunk az Újszínházban. Úgy éreztem néha, mintha Márai Sándor mesélné élete egyik drámáját nekem, elteltem művének varázslatával az egyszerű, de sokat mondó díszletek falai között.
Szalai Mária
Megtekintése óta az előadás foglalkoztat, ez jár a fejemben, tehát előre bocsátom, jó és megkapó volt! Más, mint amit régebben láttam. Hiába! Nehéz a nagy öregek nyomdokaiba lépni, akkor is, ha a közönségnek tetszett, és a telt házas nézőtér vastapssal ünnepelte a szereplőket.
Nem mindenki olvasta Márai remekművét, mert a mellettünk ülő pár azt kérdezte egymástól, ki az a Krisztina? Ez azonban nem volt jellemző, hisz a pénztár ablaka mellé kirakott szórólap rövid, tömör tájékoztatást adott a műről.
Krisztina valóságos megjelenése a színpadon nem volt zavaró, sőt növelte a feszültséget. Az az epizód pedig, amikor Henrik átadta a Krisztinát játszó színésznőnek megszolgált bérét, még inkább maivá varázsolta a évtizedekkel ezelőtt megírt művet. Igaz, a szünetben egy idős pár zsörtölődött emiatt, hogy a könyvben nem így van megírva.
Hangsúlyozom, inkább meghökkentő volt, mint zavaró ez a jelenet, amikor a meghalt feleség képében egy profi színésznő lép a szobába, s ül a vacsora asztalhoz a hitves és a hajdanvolt szerető mellé. Henrik el is magyarázza, évek óta tudatosan készült erre a találkozóra a színésznővel együtt.
Nagy kérdés, mennyire lehet az eredeti mű szerzőjének szándékával ellentétesen megalkotni egy színházi előadást? Lehet-e szabadon gazdálkodnia egy rendezőnek az eredeti művel? A válaszom, lehet. De csakis abban az esetben, ha a rendező "önmegvalósító" szándék helyett kiemeli a lényeget! Ilyenkor lehetséges a leírt gondolatok újraértelmezése. A rendező ezt tette nagy tisztelettel!
A két részes drámát tehát nagyszerűen rendezte meg Pozsgai Zsolt, a színészek pedig egytől-egyig remekeltek! A Vadász szerepében Tóth Tamás épp úgy, mint a drága Tordai Teri, aki mert öreg, lompos, csoszogós lenni Niniként, és ha kellett délceg volt Helyey László s hihetővé vált, hogy szinte egy életen keresztül készült erre a találkozóra. Szánandó, megtört öreg emberré is tudott válni egy pillanat alatt, amikor a karddal akarta becsületét visszakapni, helyette a becsípődött derekát tette helyre a még mindig fiatalos Konrád.
Konrád százados alakítása is meggyőző volt, amikor Krisztina halálhírére egy megtört, szenvedő öregemberré vált az elszalasztott múlt miatt.
Összességében remek, teltházas előadást láthattunk az Újszínházban. Úgy éreztem néha, mintha Márai Sándor mesélné élete egyik drámáját nekem, elteltem művének varázslatával az egyszerű, de sokat mondó díszletek falai között.
Szalai Mária
Rovatok:
Kultúra
»
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
