Az előválasztási bizottságban volt két politikai formáció, amely akadályozta a hétfőn bejelentett tervet.
Ismert, hétfőn Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter ellenzéki kormányfőjelölt-jelöltek egy hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatón közösen jelentette, hogy megpróbálnak az előválasztás második fordulójában együtt felkerülni a szavazólapra úgy, hogy a rájuk leadott miniszterelnök-jelölti szavazatok összeadódjanak.
A szavazólapokat egyébként már a második fordulóra kinyomtatták, három név szerepel rajtuk, de ha október 10. előtt visszalépés lesz, az összes szavazólapon áthúzzák egy fekete filctollal azt a jelöltet, akire már nem lehet szavazatot adni.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges