Az anyag volt felelős Európában a hím halak „elnőiesedéséért", de a WWF tapasztalatai alapján az emlősök hormonális folyamatai is változást mutattak az anyag jelenlétére. S hogy milyen hatással lehet a toxin az emberekre? A szexuális zavaroktól kezdve a reproduktív rendszer működésének problémáiig előfordulhatnak gondok.
Európában korlátozzák az NPE-k használatát, de Kínában ilyen szabályozás nincsen. Tény továbbá az is, hogy mivel mosás közben oldódnak az anyagok, így megszennyezhetik a toxinok teljes ruhatárunkat.
A formaldehidről elsősorban úgy tudjuk, hogy holttestek, szervek tartósítására alkalmazzák, de mint kiderült, a kínai ruhákat is kezelik vele, hogy a sokszor hosszú út után penészmentesen és frissen érkezzenek meg az üzletekbe. További szabályozásbeli hiányosság, hogy Kínában nem követelmény feltüntetni az anyagösszetételt, így hozzánk is úgy érkeznek a termékek, hogy gyakorlatilag nem szól a címke a már említett vegyszerekről sem.
A tesztelések során kiderült, hogy a formaldehid mennyisége néha akár kilencszázszor nagyobb, mint az megengedett lenne.
A műanyagok rugalmasabbá, ellenállóbbá tételére használják a ftalátokat, mely anyagok szintén hormonális problémákhoz vezetnek. Azok a ruhák, cipők, amelyeknek műanyag szaguk van, telis-tele vannak a mérgező ftalátokkal. A brómozott égésgátló anyagok az agy kapacitását csökkentik, érdemes tehát meggondolni, hogy milyen ruhát vásárolunk gyermekünknek, hiszen az említett anyag elsősorban a kicsik számára gyártott hálóruhákban található meg.
Mivel bőrünk a legnagyobb szervünk, így minden, ami kapcsolatba kerül vele, hatást fejt ki rá. Nem csak a ruházati termékek tehetőek azonban felelőssé a lassan beivódó mérgezésekért, melyekről gyakran nem is tudunk. A háztartási termékek, tisztítószerek, szépségápolási termékeink, de ételeink is nagymértékben hozzájárulnak szervezetünk toxikus terheléséhez.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges