Európa és Magyarország is most mintha egy kótyagos bűnbakkereső állapotában vergődne, tombolna. Ki tette mindazt, ami történt, és történni fog velünk! Ki vette fel a kölcsönöket, és mire költötte el, ki rendelte meg sorra és csapta össze a meddő, soha meg nem térülő beruházásokat, és ki mire költötte el, ki engedte meg, hogy a bankok adósságcsapdába csalogathassák a kölcsönt felvevőket, ki ölte ki az életkedvet és a hitet a lelkekből?
  Politológusok, közgazdászok, szociológusok, poros archívumokban kartotékokat kotorászó történészek, levéltárosok addig keresgéltek, míg megtaláltatott a válasz és az ellenség, együtt kiáltanak fel büszkén lefelé mutatva,- a NÉP.
   Most fizetni kell hetedíziglen is, mert némelyikünk oly óvatlan volt, hogy utódokat hagyott itt túszul a jövőnek. Fizetni kell az évtizedeken át csilléket toló bányásznak, a hajógyári lakatosnak, aki a vaslemez kopácsolásába süketült meg, a földjét megművelni akaró gazdának, a kontraszelektált, szellemileg lebénított értelmiségnek, és a majd hárommillió nyugdíjasnak és leszázalékoltnak. Ez utóbbi társadalmi csoporttal a hatalomnak az a baja, hogy hiába pusztulnak el egyre gyorsabban, az újratermelődésűk még gyorsabb. 
  Tagadni próbálják, de Európa szerte és nálunk is a megszorítás a kulcsszó, és sorjáznak a jobbágyszolgáltatásokra emlékeztető sarcjellegű adók, biztosítások, regisztrációs járadékok, ÁFÁ-k, melyek sorvasztják a lakosságot és gazdaságot, és a negatív, önpusztító statisztikák élére taszítják fel a magyart.
   Mert nem a politikusok, nem a közgazdászok és mindenféle pártideológusok, nem a bankárok, és a brókerek, nem a privatizátorok és a közbeszerzési csalások győztesei az okai a válságnak és a nyomornak, hanem a NÉP. A bűn és a bűnös nincs megnevezve, tehát kollektivizálódik az egész nemzetre.
  Miért is ne? Volt ez a nép már török-barát kuruc, osztrák-barát labanc, rebellis, betyár, Kossuth Lajos, Ferenc Jóska, Kun Béla, majd Horthy, Szálasi katonája, a szláv és román néptengerbe csöppent, büdös magyar, utolsó csatlós, ellenforradalmár, népnyúzó kulák, hol egymás után, máskor meg mind egyszerre.       
    Mit nekünk ez a túlköltekezésről és könnyelműségről szóló vád, és azt követő könnyed nyomor és éhhalál, mit nekünk ez a kis enyhének ígért, de végzetesnek tűnő bűnhődés, akár a mások által elkövetett bűnökért is. A tehetetlensége, vagy fanatizmusa miatt maradásra kényszerülő tömeg, mindig jó eszközül szolgált a leszámoláshoz az önmagáról elmutogató, öncélú politikai hierarchiáknak.

Mezei István