A mezőgazdaság népe volt történelmünk minden katasztrófája után (Muhi, Mohács, trianoni feldarabolás) a nemzet megtartó és termelést újraindító ereje. Nem véletlen: az első világháború után a Kun Béla-téboly elsősorban a gazdákat irtotta, ugyanúgy, mint az 1945 utáni folyamatos kommunista ország-vezetés. A falu népét tette a legsúlyosabban tönkre. Félelemben tartás mellett az egymás elleni uszítás, erkölcsi züllesztés, kisemmizések, a termelési munka elértéktelenítésével, a lumpen elemek vezetésbe emelésével. A törvényesített terror, a tekintélyrombolás, a haza, a család, a nemzet, a vallás eszméinek törlésével, a felelőtlenek jogi támogatásával sikerült elérni: mindent tönkretenni, mindenkit lejáratni, a magyart üldözni, deportálni, börtönnel, vagyonelkobzással büntetni. Létbizonytalanná tenni az egész országot. Vagyonokat idegeneknek és dologtalanoknak átjátszani. Az országot a magyarságot kiárusítva hitelcsapdával tönkretenni. A nemzetidegen dőzsöl, míg a falvak dolgozó népe megélhetési és jogi bizonytalanságban vergődik.

Általános tapasztalat: A falu népe még érdeklődést sem mutat a politika iránt. Fásult, közönyös, teljesen távol marad minden politikai megmozdulástól. Dolgozik, a megélhetésével törődik, nem hatja meg semmiféle agitálás. Az öregebbje eljár a templomba, (néha az unokáját is elviszi), a felnőtt középkorú a munkájának él, míg a volt lumpen, aki ma még támogatásból-segélyből él, a kocsmát látogatja. Hogyan jutott ide a parasztság?

A faluközösségi élete a Termelőszövetkezet előtt igazságosságban példamutató volt: tiszteletre, rendre, fegyelemre, vallás-, család-, gyerek-, szülőföld-, hazaszeretet-eszmékre, de elsősorban a munkára nevelt. A falu életében a tekintély, a tisztelet meghatározó volt. Tekintélye volt a jobb gazdának, a község választotta bírónak, az előjáróságnak, a jegyzőnek, a tanítónak és főleg a papjuknak. A falu önkormányzata (képviselőtestület) a községi közmunkát ingyen végeztette el, közmunkaként. A kisbíró szólítására vagy dobolására mindig tárgyilagosan a teherviselésben a gazdag vagyonának megfelelően érdekeltségben ingyen munkával végezték el. Minden faluban volt tanító, községháza, templom, bíró, elöljáróság, paplak és csendőrpihenő. A falu életéhez tartozott a gazdakör, a legényegylet, a vasárnapok, ünnepnapok megtartása, olvasókör, tűzoltóegylet, az iskoláknál szívgárda, színjátszó kör, KALOT, rózsafüzér - társulat. Ha a falu tanítója kántor is volt, akkor dalárda. A fiataloknál a hazafias nevelés a Leventében és a Leányegyletben folyt. A közrendre a közbiztonságra, a belső utak karbantartására, a mezei utak járhatóságára ügyelt a gazdakör. A magántulajdont, a termés biztonságát a választott páros férfi mezőőr vigyázta. A lopás szégyene mellett a kinézettség szégyene védelmezte a termést. A közlegelő és erdő társulás határozta meg a tulajdonjog alapját, a legelőre járó tehén számát, a tűzifa részesedést. A legelő gondozása, az erdő karbantartása ingyen munka volt részesedési alapon.

A pásztorokat a társulás választotta (csordás, kanász, csikós), akiknek a feladata az őrzés mellett a bika, a kan, a csődőr ellátása volt.

A község egész mezőgazdasági területe hasznosított volt (szántó, rét, legelő, szőlő, gyümölcsös, erdő). Parlag terület nem volt. A jobb gazdák a szántót a réteket évi kétszeri termésre hasznosították. Ismert volt az intenzív vetésforgó. 3-4 évenként alapos szerves trágyázás volt a termőerő fokozására. A mezőben éven át volt dolgozó ember. Több volt a haszonállat, mint a lakószám kétszerese (500 kg = 1 haszonállat). A falu az adózáson túl önmagát eltartotta, sőt az értékeit gyarapította. A gyereknevelés során tiszteletre, fegyelemre, munkára szoktatott. A termelő erő saját termelvényeivel szolgált energiát, mégis olcsóbb, hasznosabb és intenzívebb volt a gazdálkodás sokoldalúsága, főleg a termék minősége a mainál. Csak nitrogén műtrágyát és emberre ártatlan permetet használtak szőlőnél. Általános volt serdülő körben a tanfolyamos, illetve iskolai szakképzés. A tulajdonosnak az adott szónak, a jó gazdának tekintélye, példamutató ereje biztosítva volt. Igaz, a falu közössége idegent egyenrangúnak csak idővel fogadott be, a végzett munkája és emberi tisztessége alapján.

A falu életében a legnagyobb tekintély a pap volt, a jegyző, a tanító, a postavezető és a község által választott bíró mellett. Falunkban volt posta, jegyzőség, naponta két-háromszor autóbusz járat. Három vegyeskereskedés, két kocsma, de orvos és patika nem volt. Kétféle újság járt (Pesti Hírlap, Magyar Nemzet), az iskolánál Szívgárda és Új Nemzedék volt forgalomban. Iparos volt bőven: cipész, varrónő, kovács, bognár, asztalos, ács, kőműves, kádár, tejcsarnokos.

A falu-vezetők és az öregek szavát mindenki meghallgatta és hittek nekik, követték tanácsaikat, parancsaikat. Falunkban mindenki mindenkit ismert, egymást kölcsönösen köszöntötték. A falu alapja a család, a gyermek, a munka, a haza, a vallás, a szülőföld szeretete mellett a bizalom volt.

Az élet minden területén a hazaszeretet, az ünnepek megtartása, a hősök és az ősök emlékének tisztelete határozta meg. A falu egész élete a szokásjogra alapozott íratlan, de mindenki által betartott törvény volt.

A kötelező elemi iskolai tanítás 7 éves kortól, a 6 elemi elvégzése minden gyerekre kiterjedt. Még a legkisebb településen sem maradt írástudatlan ember (szellemi fogyatékos, cigány). Írni, olvasni, alapműveletekkel számolni mindenkinek meg kellett tanulni. Iskolai bizonyítványt a tanító csak tények alapján adott. Az első osztályt addig kellet ismételni, míg a csemete az alapkövetelményeket meg nem tanulta.

Alsópáhokon az első osztályba 1928-ban 35 gyerek járt ( 18 fiú és 17 lány ). A lakosság száma 1100 fő volt. Ugyanott ma 3 községet összevonva alig fele a létszám. Hat osztály elvégzése után még 2 évig heti 1 alkalommal ismétlő iskolai kötelezettség maradt. Akkoriban 2 -2 (alsó) osztályt egyetlen tanító (nő) oktatott délelőtt: 8-12, délután:1- 4 óráig, hétfőtől péntekig . Az iskola az egyház tulajdona volt, összes költségével. A tanítás ingyenes volt. A tanítók állami alkalmazottak voltak.

A falu kérése: térjen vissza a bizalom, a jó erkölcs, a felelősségvállalás, a munkamorál, a tisztesség, a rend, az értékek becsülete, a magyar nemzettudat kötelezettsége.

Mit látott eddig? A feloszlatott MSZMP tagok egyik- másik pártba beépülve, köntöst cserélve az új világ élharcosává váltak. Szónoklataikkal médiákon át buzdítottak, züllesztettek, kisemmizték a régi tulajdonost. A köztulajdonból spontán privatizálással saját magántulajdont szereztek. A tulajdon visszaadás helyett kárpótlási jegyekkel trükközve nézet-idegeneknek átjátszották az ország értékeit (gyárak, műtárgyak, paloták, vállalatok, földterületek, gáz-, víz-, áramszolgáltatások). Óriási kölcsönökkel terhelték meg a magyarságot, míg a dolgozni sohasem akarókat segélyekkel támogatva - emberségre hivatkozva - erkölcsöket és környezetet romboltak. Magyarországot kiárusítva, a magyarságot külföldön hazugságokkal lejáratva teljes kiszolgáltatottá tették. Kormányaink a Valutaalaptól, a Világbanktól a szükségtelen beruházásokra kölcsönöket vettek fel magas kamatra – bár a pénz kéz-kézen a korrupciók halmozásával elúszott- dolgos magyar lassan-lassan már bérrabszolgaként a megmaradásért küzd, hogy a hitelt kamatjaival visszafizesse. A felvett összeg csecsemőtől aggastyánig koponyánként 2 000 000 forint, amit még a dédunokáinkat is terhelni fogja.

A Pénzvilág célja az örök nyomorítás, nemzettudat-írtás-, butítás, züllesztés, az ország gyarmatosítása, magyartér teljes megszerzése. A Vidék még megmenthet.

Szabó Lajos

Vasokleveles agrármérnök