Nem Zoltán az első, aki megírta véleményét a témában (gondolom, nem is az utolsó). Ötven évesen, négy év nagy-britanniai élet után azt mondja, miként nem a pénz miatt lett határátkelő, így hazaköltözése sem pénz kérdése. Amiért különösen érdekes az írása, hogy közben a pénzen túli dolgokban hasonlítja össze az Egyesült Királyságot és Magyarországot.

Mekkora az a pénz, fizetés, amiért hazatérnél Magyarországra – vagy amennyit keresve már nem mennél el? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

 

 

„Lassan 4 éve élek az Egyesült Királyságban, nemrég múltam 50. Megpróbáltam ellenállni többször is a belső kényszernek, hogy NE írjak, de sajnos a kényszer erősebbnek bizonyult. 
Titkon arra vágyom - mint mindenki -, hogy írásomnak legyen valamennyi hatása, de tudom, hogy egyedül úgysem érek el semmilyen érzékelhető eredményt.  Természetes, hogy mindenkinek csak a saját, szubjektív érzései számítanak, és az is természetes, hogy számtalan szempontból és léptékben lehet a kivándorlás kérdését megközelíteni.  Magyarország elhagyását döntő többségben anyagi okokból történő kivándorlásnak tulajdonítják azok, akik előszeretettel mondanak olyanokat ránk, mint pl.: „kitántorgók”, „elmentek Londonba mosogatni”… és hiába írják le néhányan közülünk, hogy „Nem, nem azért mentem el, hogy többet keressek”, ez mintha el sem hangzana, és teljességgel lepereg a magyar „hazafiakról”. 
   Már a jelzőkkel („kitántorgás”) is minősítenek, és vitán felül áll, hogy ezen jelzők bár burkoltan, de szándékoltan mégis pejoratívak. Csak halkan írom le: Mit szólnátok, kedves magyar honfitársaim, akik így neveztek bennünket, ha én írnám azt rólatok, hogy „a langyos, szemetes és büdös iszapban ücsörgők”?  Vagyis ezennel udvariasan megkérnék mindenkit, aki a jövőben - akár posztban, akár kommentben - a fenti és hasonló jelzőket írná le, hogy ne tegye, ha nem szeretné leminősíteni önmagát. 
Nyilván csak a magam nevében tudok nyilatkozni, és nem hinném, hogy annyira különleges lennék, hogy egyedül bennem fogalmazódott meg a gondolat, amelyet legszívesebben ordítva mondanék el mindenkinek: 
   NEM azért jöttem el Magyarországról, hogy többet keressek. Hanem azért, mert úgy éreztem, hogy megfulladok, ha ott maradok.  Volt egy egészen jól működő mikrovállalkozásom Magyarországon, anyagilag jól megvoltam. Lakás, ház, kert, autó, ha akartam, ide-oda utazhattam, és legalább egy évre előre mindig biztonságban éreztem magam, ami ilyen kicsi vállalkozásként szerintem nem rossz. 

Várom a honvágyat, de nem jön 

   Kifejezetten nem anyagi, hanem más szempontból szeretnék írni a Magyarország vs. Külföld „meccsről”, esetemben az Egyesült Királysággal (továbbiakban UK), mint a Külföld képviselője. Igaz, ami igaz: nem mindenkinek való a más országban való lét. Van, aki rövid időre sem „kompatibilis” egy új környezettel. Van, akinek középtávon lesz elege. és van, aki nem csak elviseli, hanem kifejezetten jobban érzi magát az új környezetében. 
Négy éve várom a sokak által emlegetett honvágyat, de úgy látom, hogy már nem is fog eljönni. 
Kezdhetném azzal, ami jobb az UK-ban, de kezdhetném azzal is, amiért eljöttem és amelyek miatt már nem is fogok visszamenni. (Most, hogy leírtam, így döbbentem rá: nem „hazamennit”, hanem „visszát” írtam…) 

Mi a haza? 

Nekem a haza egy olyan hely, ahol szeretnek, elfogadnak, szabadnak érzem magam. 
Ahol (legalább aránylag) kiszámítható, hogy milyen jövőm lehet néhány év távlatában. 
Ahol a szabályok egyértelműek, és nem a hatalom vagy hivatal képviselőnek értelmezésén múlik azok értelmezése és alkalmazása. 
Ahol nem piszkál a hatóság csak azért, mert homályosan megfogalmazott, sokszor egymásnak ellentmondó, de legalábbis sokféle módon értelmezhető jogszabályok alapján kell működniük. 
Ahol azok, akikkel nem értesz egyet politikai kérdésekben, nem ellenségeid, hanem változatlanul barátaid maradhatnak. 
Ahol a véleményed hangoztatása párbeszédet és nem lesajnáló vagy agresszív „beszólásokat” generál. A „haza” számomra nem csak az a hely, ahol a szép emlékeke megszülettek: a jövőt is jelentenie kell(ene). 

Szóval… NEM azért jöttem el Magyarországról, hogy többet keressek. 

   Kisvállalkozó vagyok az UK-ban is. (Tökmindegy, hogy mit csinálok, mielőtt megkérdezné valaki. Legyen elég, hogy szellemi munka.) Mellesleg itt sem élek jobban (sőt, talán kicsit odafigyelősebben kell költenünk), de nem is a jobb anyagi szint volt a cél. 

Együttműködés 

   Rengeteg segítséget kaptam friss ismerőseimtől (is). Legnagyobb megrendelőmnek egy olyan illető ajánlott be, akivel talán ha kétszer beszélgettünk egy-egy kávé mellett. Ezen kívül is ajánlások által jött az összes jelenlegi kliensem. 
És nem, nem kellett jattolni sem előtte, sem utána, semmikor, senkinek. És természetes az is, hogy ha én is tudok segíteni, akkor minden tőlem telhetőt megteszek. 

Korrupció 

   Korábban Magyarországon (nyilván csak pechem volt, ugyebár…) többször is összeakadtam a jelenlegi kormánypárt által kedvelt „vállalkozóknak” dolgozó alkalmazottakkal, alvállalkozókkal néhány kisebb munka kapcsán. 
Képtelenség leírni azt az arroganciát, mocskos és burkolt fenyegetést, amit ezektől az emberektől kaptam attól a pillanattól kezdve, hogy nem voltam hajlandó néhány 10M Ft-ot „elsikálni” a kedvükért fiktív üzletekkel, hamis számlázásokkal, zsebbe fizetéssel. 
   Soha nem mentem bele ilyen ügyekbe, így aztán innentől kezdve csak hozzám hasonló mikrovállalkozások lettek a megrendelőim. Egyébként valószínűleg azért hagytak békén, mert nem voltam tényező semennyire, főleg veszélyes nem voltam rájuk. 
   Ezzel szemben itt az UK-ban olyan megrendelőim vannak, amilyen szintű kliensekről nem is álmodhattam Magyarországon, mivel ott ezeket a munkákat csak csókosok kaphatják. UK-ban viszont valóban a tudásod számít. 
   Oké, biztosan van itt is érdemtelenül megszerzett munka. De ha nem jó az eredmény, akkor lehet a sógorod bárki, az a munka akkor is sz…r marad, és híre megy. 
   Korrupció nincs, legalábbis olyan jellegű és mértékű nincs, amely az átlagember életét érezhetően befolyásolná. Sok kliensem és itteni barátomat kérdeztem erről: Mindenki azt mondta, hogy „Ja, persze, biztos van, mint mindenütt, de nem jellemző”.  Vagyis itt nem fordul ki a gyomrom sem az idegtől, sem a mocsoktól… És milyen fura, de itt több kliensem lett néhány év alatt, mint Magyarországon 14 év alatt. De biztosan én vagyok a hibás, hogy nem voltam „kompatibilis” Magyarországgal. 

Adórendszer, fizetési morál 

   „Bizonylat-alapú” vs. „Pénzforgalom-alapú” elszámolásos rendszer különbségei: nem kell félnem számlát kiadni. A „Kér számlát?” kérdés teljességgel értelmetlen. Ha Magyarországon kiadott számlád van, és nem fizetik ki, akkor b…hatod: ÁFA, adó befizetés akkor is van, ha nem kaptad meg a pénzed (naná!), olyan „bevétel” után kell adózni, amit meg sem kaptál, és talán soha nem is kapod meg. 
   Mehetsz a bíróságra, és talán évek múlva lesz egy papírod, hogy morálisan te vagy a nyerő. Rengeteget buktam így korábban (éves bevételem legalább 10-15%-át minden évben), és soha nem jött vissza az a pénz.  (Tudom, van lehetőség díjbekérőket küldözgetni, ha félek, hogy nem fizetik ki a számlát, de nehogy már duplán kelljen egy hülye rendszer miatt papíroznom…) 
   UK-ban kisvállalkozásként ún. „Small Claims Court”-hoz fordulhatsz problémás esetekben. A díja minimális (a vitatott összeg függvénye), és az ítélet a meghallgatás napján megszületik. Érdekes, hogy 4 év alatt nem volt még szükségem erre a „szolgáltatásra”.  Fura, de mivel itt sokkal jobban látom a befizetett adóm eredményét, szinte büszke vagyok arra, hogy adózom, és én is hozzájárulok a közeghez. Egyáltalán nem azt érzem, mint Magyarországon, hogy egy feneketlen és láthatatlan fekete lyukba fizetek, illetve ha látom, hogy mire is költik az adómat, akkor sem értek vele egyet.  Mellesleg: UK-ban az adóhatóság minden fontos dologra időben figyelmeztet, együttműködik, nem kell félni tőle. Légy korrekt, és akkor minden rendben. 
   Ezzel szemben a kisvállalkozások számára Magyarországon a NAV kész idegbaj… többször kértem NAV állásfoglalást régebben. Ugye mondanom sem kell, hogy ahányszor kértem (ugyanazon ügyben!), annyi féle válasz jött? (Kipróbáltam, hogy vajon ugyanazon kérdésre ugyanazt a választ kapom-e...)  És nyilván mindegyik alján ott virít a jól ismert szöveg, mely szerint vitás esetekben a NAV állásfoglalása nem hivatkozási alap. Aranyos, ugye?? Egy normális rendszerben ez nem történhetne meg. 

Kisvállalkozás adminisztrációja 

UK-ban nem leszek idegbajos minden májusban mérleg készítéskor, a céges adminisztrációval éves bevallás címét legalább 30 percet kell foglalkoznom. 

Közlekedés, rendőrség 

   A rendőr segít, ha kell, nem pedig cseszeget. Egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek: nem kell félni, ha rendőrautót látok a visszapillantóban, mert nem fog megállítani, és ha kell, ha nem, megbüntet.  Magyarországon korábban sokszor belefutottam ilyen helyzetekbe, és nem lehet jól kijönni belőle, ha mindenképpen teljesíteni kell a napi büntetési tételt. 32 éve vezetek 100%-ban balesetmentesen. 
A sebességhatárok értelmesek, nincs ottfelejtett tábla, amely remek alkalom a pénzgyűjtésre. 
Közlekedési kihágás büntetése 
Egyik ismerősöm butaságot csinált, és kisebb balesetet is okozott.  Büntetés? Nem feltétlenül. Választhatsz: 
a) Elmész egy vezetési képességeket/tudatosságot fejlesztő INGYENES 1 napos tréningre, és akkor nincs bünti 
b) Kifizeted a büntetést 
Oké, nyilván ez csak akkor lehetőség, ha nem nagy a balhé. 

Versenyképesség 

   Mivel nem hülyeségekkel kell az időt eltölteni, és a szabályok között megpróbálni értelmezni azt, amit még a NAV állásfoglalásból sem tudsz kibogozni, ezért sokkal hatékonyabban tudsz működni.  Ha másért nem is, de legalább azért keresel többet vállalkozóként, mert nem adminisztrálással töltöd az időd (vagy megfizetsz valakit, így a pénzed költöd erre), hanem dolgozhatsz helyette. 
De NEM azért jöttem el Magyarországról, hogy jobban keressek. Hanem azért, mert normális, élhető közeget akarok érezni magam körül. 
Nem számít, hogy hány éves vagy. Két ismerősöm is 67-68 évesen kezdett új vállalkozásba. Noha én magam is 50 vagyok, emiatt soha semmilyen hátrányt nem éreztem. Magyarországon 50 éves emberek már nem hitelesek, arról nem is beszélve, hogy új munkahelyet sem nagyon lehet találni már ebben az életkorban. 

Párbeszéd, elfogadás 

   Ha beszéled és érted a nyelvet, akkor elfogadnak. És nem csak udvariasak, miközben valójában lenéznek - ahogyan sokan állítják. Ha így lenne, akkor nem hívtak volna meg hálából több „black-tie” estélyre. Ha lenéznek, akkor csak kifizettek volna, és szevasz. De nem. 
   Meghívtak, és akkor is kedvesek, ha nem várnak cserébe semmit. Mert az együttműködés és párbeszéd valamiféle furcsa, a mindennapokba beivódott, szinte megfogalmazhatatlan, mindenhová beszivárgó, a társadalom egyik alapját képező „valami”, amely pozitívan hat a mindennapokra, a partneri együttműködésre, mindenhova. 
   Oké, hallom a megjegyzést: „Akkor is csak számító, elkényeztetett banda, később meglesz az ára a jópofizásnak”. Erre csak azt válaszolom: Magyarországon csak közvetlen barátaimtól tapasztaltam ilyen hozzáállást, de hasonlóan idegenektől (mint itt) vagy üzleti partnerektől soha. 
   Itt - végre - lehetek úgy segítőkész, hogy cserébe ezt nem csak kihasználnak. Adhatok valóban többet, mint amennyit kér az ügyfelem, és észreveszik, ha többet kaptak. Magyarországon „nyújtsd a kisujjad, és az egész karod kell” jelenséggel találkoztam csak. 
   Két legjobb angol barátom közül az egyik 100% EU-párti, a másik 100%-ban Brexit mellett áll. Mégis minden héten összejárnak és - többek között erről is - beszélgetnek. Mert nem hit alapon utálják/szeretik egymást, hanem párbeszédet akarnak és folytatnak.  (Mellesleg: egyik legjobb megrendelőm egy abszolút Brexit párti fickó, akivel közös vállalkozást is indítunk jövőre… Pedig én is ugye migráns vagyok, vagy mi a szösz…) 
Mindez nem azt jelenti, hogy nem kemény a piacon megélni. Nyilván az. 

Szabályok, rendeletek 

   Egyértelműek. Kötelező alapelv, hogy minden a lehető legérthetőbben legyen leírva. Az ügyintézési folyamatok során semmilyen nehézséget nem okoz a megfogalmazások megértése.  Nyilván kell legalább egy közepes nyelvtudás hozzá, de már azzal is sokkal érthetőbb minden, mint sok magyarországi hasonló témájú dokumentum. 
   A hatóságok segítenek, előzékenyek, gyorsan reagálnak, én legalábbis én csak ilyet tapasztaltam, ellentétben a magyarországi ügyintézés ellenséges légkörével. Hangsúlyozom, lehet, hogy csak szerencsém volt mindig a 4 év alatt, de nem hinném. 

Hozhatnék néhány példát is: 

#1 Tönkrement az egyik szelektív hulladék (!) tárolására szolgáló kukánk. 1 perc alatt megtaláltam a helyi council (önkormányzat) erre vonatkozó aloldalát a weben. Online kitöltöttem a kérésem, és 36 óra múlva ott állt a vadiúj kuka a helyén a bejáratunk mellett. 

#2 Helyi adó fizetésénél valamit elrontottak (elírás/elgépelés vagy hasonló, nem emlékszem), és korrigálni szerettem volna. Az este 6-kor megírt e-mailemre másnap reggel 9.30-kor megérkezett a válasz email, benne ilyen tartalommal, hogy „köszönjük jelzését, a hibát javítottuk és elnézést kérünk a kellemetlenségért, stb., stb”. Vagyis a „hivatal” szolgáltat, és nem fensőbbségesen kioktat. 

Magyarországon vállalkozóként még akkor is félni kell egy NAV-ellenőrzéstől, ha mindent szabályosan csinálsz, mivel a szabályokat úgy forgatják ki és úgy értelmezik, ahogyan a hatóságnak tetszik. Jogbiztonság zéró. 

Mielőtt bárki azt mondaná erre, hogy „márpedig akinek nincs félnivalója, az nyugodt lehet”, annak fogalma sincs arról, hogy mi a valódi helyzet. 

(Példa a kérdezők kedvéért: korábbi magyar ügyfelem sodorták az összeomlás szélére egyik pillanatról a másikra mondvacsinált büntetésekkel, például azzal, hogy a dokumentációkban a kötelezően feltüntetendő jogszabályokat nem ugyanolyan betűvastagsággal írták bele a megfelelő dokumentumokba, mint ahogyan azt az illetékes minisztérium leírta. Nevetséges és felháborító sztori volt, viszont ugrott is 6M Ft. Néhány hónap múlva vége is lett a vállalkozásnak. 

Szinte már hallom is a reakciókat: „Mondj egy konkrét példát, cégnévvel”, „Hazugság, ilyen nincs”, „Libsi mese”, „Ha az volt az előírás, akkor miért nem tartották be”, stb. 

De aki ezt mondja, nézzen magába: egy normális országban a dokumentum tartalma számít. Ha minden leírt szó és betű 100%-ban az, aminek lenni kell, akkor a normál/vastag betű különbség (amely nem tartalmi különbség!) nem döntheti el egy vállalkozó életét. 

A példa szó szerint (betű szerint!) igaz. Aki nem hiszi, azzal nem tudok mit kezdeni, mert az nem akarja látni a valóságot. Nem vitatom, hogy alkalmazottként, „nem látok, nem hallok, nem beszélek” üzemmódban valóban lehet problémamentesen létezni, de ugye senki nem gondolja, hogy az a természetes, hogy „márpedig kuss, dolgozz, és egyébként senki nem kíváncsi a véleményedre!”?)

Szabadság, szabadelvűség 

Alkalmazottként Magyarországon lehet ugyan struccpolitikát folytatni, és élhet a dolgozó abban az illúzióban, hogy minden rendben van, de attól még egy mesterségesen működtetett társadalom épül éppen. 

UK-ban dolgozhatsz kisvállalkozóként akár nagy cégeknek, önkormányzatnak, ha van olyan tudásod, szolgáltatásod, amelyben jó vagy. És nem kell hozzá protekció, nem kell „olyan” ismeretség sem, hogy megkapd a munkát. 

Le merem írni: a szabadelvűség a természetes. Az Embernek, mint lénynek alapeleme a szabadság, életeleme a szabad gondolkodás lehetősége és a Valódi szólásszabadság. 

És NEM természetes az, hogy egy éppen uralkodó hatalom még azt is megmondja, hogy hogyan KELL gondolkodni, s ha nem teszed, akkor legalábbis megbélyegzett leszel. Ha pedig befolyással is bírsz esetleg, mert szélesebb csoporthoz is tudsz szólni, akkor ellehetetlenítenek. 

És igen, kemény itt is az élet, itt sincs kolbászból a kerítés. De nyitott, szabad, és mégis kiszámíthatóbb. 

Tévhitek 

Sokszor lehet olvasni, hogy „az angolok nem végzik el az alja munkát, ezért kell a sok kelet-európai”. 

Az nem vitás, hogy valóban sok kelet-európai dolgozik mezőgazdaságban, illetve képzettséget nem igénylő egyéb munkakörökben. De az egy marhaság, hogy az angolok nem végeznek ilyen munkát. 

Felszolgálók, kukások, takarítók, melósok - rengeteg itt született britet látok ilyen munkát végezni. És ha nem lennének kelet-európaiak, akkor megcsinálnák ők maguk is a melót. 

Víz- és gázszerelő, kisiparos, építőmunkás - bárkit kellett hívnom olyan munkákra, amelyhez nem értek (festés-mázolástól még mindig nem ijedek meg…), csak briteket találtam. Jöttek, és jól dolgoztak. Persze itt is vannak kóklerek, de lehet jó szakembert találni, helyieket. Sok keményen dolgozó, nehéz sorsú helyit is láttam. 

Valamiért Magyarországon olyan kép él az UK-ról, mintha itt csak kékvérű, orrukat magasan hordó emberek élnének. Vannak ilyenek is, de őket az átlag brit is kineveti. Az átlagos brit egyáltalán nem olyan: normálisak - és emberek. 

NEM azért jöttem el Magyarországról, hogy jobban keressek. 

Megpróbálok kifejezettem NEM írni arról, hogy a minimál jövedelemből is meg tud élni bárki, ha szűkösen is, nem írok a sokkal emberibb és jobb orvosi ellátásról, mert nem anyagi, hanem rendszerbeli különbségeket szeretnék éreztetni. 

A rendszer emberibb, amely olyan mértékben jutalmaz, amennyire direkt vagy indirekt módon hozzájárulsz a társadalom, illetve szűkebb/tágabb közegedhez. Értékelik az erőfeszítéseid, értékelik a lelkiismeretes munkát, értékelik a tisztességes hozzáállást. És NEM sikk, hanem szégyen ügyeskedni, büszkék arra, ha betartják az értelmes szabályokat. 

Negatívumok 

Nem rózsaszín szemüveg van rajtam, talán 4 év után tényleg nem. Vannak itt is szegények, vannak itt is bunkók, erőszakosak, törtetők, mint mindenütt a világon. De nem mindegy, hogy általában milyen a feeling. 

A Magyarországon megszokottakhoz képest vannak - látszólag - érthetetlenül működő dolgok. Összesen két magyar ismerősöm van, de a hétköznapi élet finom részleteit nem érzik, nem értik, és küzdenek emiatt sokszor. Pedig csak be kellene „engedni” a finom különbségeket, és elfogadni, hogy így is működhetnek a dolgok. 

„Magyaros” gondolkodással, „magyar lélekkel” nehéz itt, mert azzal valóban nem érthető ez a világ, ezért most, végigolvasva a fent leírtakat egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy sikerült bármit is átadni abból, hogy miért más ez a közeg - teljesen függetlenül az anyagi szintektől. 

Ez talán évszázados kulturális kérdés, nem tudom… ez a szociológusok vagy pszichológusok dolga. Én csak érzem ezt, de azt nagyon határozottan, és talán szerencsém is van abban, hogy - talán - jobban érzem a közeg finomságait, mint más „migránsok”. 

És nem lehet tagadni: ez az ország sem tökéletes. De mint egy párkapcsolatban is el kell fogadni a másikat olyannak, amilyen, ebben az esetben is ez a helyzet: elfogadom addig, amíg az együttműködés értéket ad a kapcsolatnak, és nem csak elvesz tőlem a másik, de vissza nem akar adni semmit. 

Nagyon nehéz elfelejtenem Magyarországot 

Nehéz, mert a szép, régi személyes emlékek ellenére mocskosul, undorítóan, gátlástalanul elvett sok mindent, és ezt nagyon nehéz megbocsájtani. 

Az ember hajlamos a politikusokat hibáztatni, de ők sem működhetnének, ha nem lenne, aki megválasztja őket. És amikor megválasztották őket, akkor már késő: korlátlan urak, akikre a szabályok nem vonatkoznak. 

Cinikusan, vigyorogva, arcátlanul és lelkiismeretlenül használják fel hatalmukat, miközben híveik elnéző legyintéssel, szolgalelkűen mosolyognak hozzá. 

Biztosan Magyarország is jó lehet sokaknak. De ez pont olyan, mint a gyerekek nevelése: lehet bábáskodni felettük, de előbb-utóbb felnőnek, és követelik a szabadságot. És nincs az a jól felépített szülői ház, gondoskodó irányítás, amely pótolja a szabadság levegőjét. 

Az UK-ban biztatnak, hogy vegyél részt a közéletben, alakítsd, szervezd, oldd meg a helyi problémákat. Ebben a hatóságok partnerek, szabadságot adnak és segítenek, meghallgatnak, és nem csak lepattintanak. 

Miért nem megyek vissza soha? 

Bármennyire is furcsa, nem azért, mert „ők lopnak”, nem a stadionok miatt, nem a rohadó kórházak miatt. Hanem azért, mert a jelenlegi politikai kurzus rendszerszinten teszi tönkre a társadalmat, alattomos módon rohasztja a gondolkodást. Hiába a relatív növekedés, hiába a - némelyeknek - jobb fizetés. 

Mindez egy beteg hatalmi hierarchia által, mesterségesen kreált struktúra, amely megfelelhet ugyan azoknak, akiknek éppen jobb anyagilag, de a rendszer akkor is álságos, kézzel vezérelt, dogmatikus, fojtogató annak, aki gondolkodik és szabadságszerető. 

Az önállóság/szabadság nem merül ki abban, hogy „ne dumáljon ez itt nekem, mindig is önálló voltam, most is eltartom a családom”. Ezzel még nem változtattunk meg semmit, csak egy manipulatív, lelkiismeretlen politikai kurzust követünk. És nem, nekem ne mondja azt senki, hogy „mit foglalkozzak a dolgokkal, nekem elég, ha jól megvagyok a saját kis világomban”. 

Aki így tesz, az „társadalmilag” gyerek marad élete végéig, még ha nem is szó szerint, de mégiscsak gyerek. Ez a gondolkodás nem fogja megváltoztatni azt, amit valóban meg kellene változtatni. 

Ezzel a hozzáállással mindig csak megengedjük, hogy hatalommániás zsebdiktátoraink valódi diktátorrá válhassanak, és ne maradjon más, mint elfogadni a vezetésüket. Megfelelő lelki beállítódottság birtokában akár még tiszteletet, sőt, netán még rajongást is érezhetnek a „hívek”. 

Aki megalkuszik, és elfogadja a „szülő” mindenható irányítását a mindennapi megfelelő mennyiségű meleg ételért, fedélért, biztonságért cserébe. Ám legyen. De mindig bebizonyosodott, hogy ez nem egészséges még akkor sem, ha a „gyerek” is elfogadja, sőt, jónak tartja ezt a helyzetet. 

NEM azért jöttem el Magyarországról, hogy jobban keressek. 

A haverok mesterségesen felduzzasztott milliárdjait, a stadionokba ölt vagyonokat, kisvasutakat, vadászatokat, milliárdos tanácsadásokat, stb. hamar kiheverhetné az ország, ez nem okozna végzetes problémákat. 

De a rendszer, morál és gondolkodás átalakítása már olyan társadalmi bűntett, amelyet nem lehet egy kormányváltással visszacsinálni. Aki ezen változásokhoz a nevét adja, vagy csak tapsol hozzá, az vagy hataloméhes és lelkiismeretlen, vagy csak szimplán csak nem tudja mit tesz. 

Megjegyzem, egy típusú vélemény soha nem tudok érvelésnek elfogadni: „Nekem semmi félnivalóm, mi bajuk ezeknek” / „Nem írhatnál itt sem, ha nem lenne demokrácia” / „Nem érzek semmit abból, hogy ne lenne demokrácia”, stb.... 

Mindezt azért nem tudom elfogadni, mert egy feltehetően védettebb, egyedi környezetben élő, kizárólag alkalmazottként (és esetleg akár jól fizetett állásban), kvázi burokban élő hozzáállás nem kiindulási alap. 

Mellesleg ma Magyarországon csak addig van demokrácia, amíg blogokban és kommentekben „vitézkedünk”. Ha mindezt olyan fórumon teszi valaki, ahol már esetleg hatása is lehet a szavainak egy nagyobb társadalmi csoportra, onnantól mentse meg a Jóisten őt a „keresztény” kormányunktól… 

„Határátkelős” posztként kezdtem írni, és politikai duma lett a végére - látszólag. 

Pedig csak annyi történt, hogy leírtam, hogy miért fojtogatott Magyarország.  

Miért nem megyek vissza soha? Mert nem bírok szolgalelkű lenni még úgy sem, ha esetleg közben büszke magyarnak hazudnám magam. 

46 elmúltam, amikor eljöttem. Egy dolgot bánok: hogy nem sokkal korábban tettem. Természetesen nem leszek annyira „beágyazódott”, mint egy itt született, de ez csak azon múlik, hogy mennyire válik a nyelv az életed részévé. 

De vannak itt is brit barátok, akik segítenek, épülnek az emlékek és szokások. Szeretek itt élni, szeretem a stílusukat, szeretem az ételeiket (kivéve: Marmite :-) ), szeretem a látszólag távolságtartó, de valójában elképesztően közvetlen mentalitásukat, szeretem a humorukat, szeretem a hanyag és mégis rendkívül részletekre figyelő hozzáállásukat. 

Csak érteni és érezni kell, hogy mi ez az egész. Nem tökéletes egyáltalán, de békén hagynak, nyugi van. És nem csak akkor van nyugi, ha alkalmazottként, becsukott szemmel és füllel élek, és átveszem a „hivatalos” véleményt és érvrendszert. 

Ez a közeg rugalmas, önrendelkező, alulról szerveződő, és ez sokkal működőképesebb, mint a mindent fentről, szabályokkal regulázó vezetés által, szinte erőszakkal alakított magyar szabályrendszer és közhangulat. 

És még az időjárással sincs bajom... 

Sokáig Magyarországon képzeltem a jövőmet, de szép lassan minden reményemet elvesztettem, hogy szabad országban élhetek ott. Magyarország egyre fojtogatóbb, előítéletes, gyanakvó. Ez általában - sajnos - igaz. Akinek nem inge, ne vegye magára. Azt sem kétlem, hogy sokan ezt nem érzik. 

Nincs akkora havi rendszeres jövedelem, amiért visszamennék. Ha egy átlagos fizetési ajánlattal próbálnának visszahívni, akkor minek. Ha pedig mesés ajánlattal keresnének meg, akkor sem, mert nincs garancia arra, hogy bármikor nem lehetetlenítenek el, nem hoznak egy váratlan szabályt éppen arra a helyzetre, amelyben vagyok. 

És nyilván azért sem, mert a pénz ellenére ugyanúgy ott lennének a cinikus, gátlástalan, lelkiismeretlen politikusokok, a szabadgondolkodás ellen uszító propaganda, a morális mocsok, és mindaz, ami miatt eljöttem. Inkább vagyok egy szabadon mozgó fogaskerék egy normálisabb rendszerben, mint egy jól fizetett csatlós egy lebutított, morálisan lecsúszó és autokratikus országban. 

Biztosan sokan fogjátok ezt olvasni, ezért szépen kérek mindenkit, hogy a sablonos panelérveléseket, valamint a migránsozást-sorosozást, „hülye angolok”-ozást, és még ki tudja, mennyi minden primitíven leegyszerűsített érvelést lehetőleg kerüljétek. Na nem azért, mert sértő, hanem mert nincs benne önálló gondolat akkor sem, ha azt hinné az adott érv büszke hirdetője. 

A lényeget megérezni úgyis csak úgy lehet, ha valaki itt él, és nyitott erre. Akik anélkül is megértették a leírtakat, annak rendkívül örülök. Nem kétlem, hogy ezerrel esnek majd nekem a rendszer hívei. 

Azt is megkaphatom, hogy én vagyok a hülye, miért ugrálok, miért nem jó, ami van. Talán még azt is mondhatják, hogy gyűlölködöm, sőt, még „hazaárulózni” is szabad. 

Pedig csak végtelenül csalódtam. Egy diktatúrába nincs miért visszamenni. A mostani Magyarország újonnan épülő rendszerének „hívei” akkor sem tudják, hogy valójában mit támogatnak, ha látszólag jól érvelnek a rendszer mellett, mivel az érvelés is csak a beteg struktúra által készen szállított érveket használ. Tudom, hogy sokan hisznek benne, elvégre a szocializmusban is hittek pár millióan, ugye?… Aki ezt szereti, nincs azzal semmi bajom. 

Viszont én nem kérek belőle. 

Nyitott lelket, nyitott szemeket és elmét, valamint boldog karácsonyt kívánok.”