Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Nagypénteken holló mossa két fiát

Rögtön felvetődik a kérdés, hogy az egyházatyáknak kellett-e ismerni a csillagos ég minden titkát, ahhoz, hogy egyik legszentebb ünnepét a kereszténységnek egyáltalán el tudják helyezni az évben? Természetesen igen. Ha csak egyetlen példát veszünk elő ennek bizonyítására, akkor eszünkbe kell, hogy jusson Vitéz János esztergomi érsek, aki nemhogy ismerte a csillagok és a bolygók állását, pályáját, mozgását, hanem korának legnagyobb matematikusa, asztrológusa, asztronómusa volt. Nehogy azt higgyük, hogy ez ellentmondás! Az asztrológia és az asztronómia mindössze 400 évvel ezelőtt kezdett kettéválni jól érzékelhetően. A humanista tudósok még a jövő szélsőséges szakosodásáról mit sem sejtve hódoltak az univerzális tudást megragadni igyekvő Hét Szabad Művészet, benne a matematika és az asztrológia együttes ismeretének. Mátyás udvarában még együtt találjuk a csillagbölcselet két fontos ágát. S mivel az uralkodó rendkívül fontosnak tartotta az egyetemes tudás megszerzését, így egy csodálatos szellemi központ tudott létre jönni Budán, amelynek híre a világ legtávolabbi sarkába is elért.

Mátyás király udvarában nemegyszer megfordult a Königsbergi Regiomontanus, a lengyel Johann von Golgau, Ilkus Márton, sőt az olasz Francesco Roselli is – mind a kor kiemelkedő csillagászai. Az országban három nagy csillagvizsgáló működött: Kalocsán, Budán, és Esztergomban. De Vitéz János Nagyváradon is berendezett egy csillagvizsgálót. Fel kell tennünk a kérdést, miért kellett eme nemes férfiaknak a csillagokból szerezhető tudás? Nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy az idő járását és az elkövetkezendő eseményeket olvasták ki az égi képeskönyvből. S ha ez így volt – márpedig ezek tények – akkor méltán feltételezhetjük, hogy Mátyás ideje előtt is kiemelkedő szerepe lehetett a csillagok ismeretének Magyarországon. Nem véletlen, hogy magyar királyt mindig nagyünnepen koronáztak, akkor, amikor a csillagok állása kedvező volt.

Hunyadi Mátyást 1464. március 29-én, Nagypénteken koronázzák Magyarország királyává. Ezután, április hatodikán bocsátják ki a székesfehérvári koronázási cikkelyeket, amelyekkel tulajdonképpen elkezdődik Mátyás uralkodása.

Itt is feltehetjük a kérdést, hogy véletlen-e, hogy az utolsó teljes értékű magyar király éppen Nagypénteken lesz Magyarország királya? Természetesen nem. Tudatosan vállalt sors ez, mint ahogy Jézus Krisztus sorsa is az volt. Nem lehet már visszafordulni, nincs már menekülési út a kínhalál elől. Fel kell venni a keresztet és menni. Menni még úgy is, ha tudjuk, hogy leköpnek, megaláznak, meggyaláznak minket, hogy még a ruhánkat is elveszik tőlünk. Menni kell, pedig tudjuk, hogy ez az út a szenvedéssel, kínnal teli halálhoz fog vezetni. Mert csak Ő tudta, a kereszt súlya alatt, hogy ilyen közel a feltámadáshoz még soha nem járt. „Mit ér a mi hitünk a feltámadás nélkül?” írja Pál apostol. És valóban. Nem hitünk legfontosabb alapja a feltámadás? De igen! És ehhez csak egyetlen út vezethet el. A szenvedésen, kínokon teli halálon keresztül. Húsvét nem azt jelenti, hogy a böjti időszakban nem „vét”-ünk a „hús” ellen, hanem azt, hogy vissza-”vét”-etik a „hús”! Tehát feltámadunk!

Tudta-e ezt Mátyás király? Minden bizonnyal. Hiszen pontosan kijelölte az utat számunkra. Nagypénteken a kereszthalál megidézésével kezdődött az ő királysága. És amikor meghal – 1490. április 6-án – éppen nagyhéten adja vissza lelkét a Teremtőnek. Mintha csak tudta volna: Magyarország sorsa bevégeztetett… És tényleg. Halála után évszázadokon át feszült a nemzet a keresztfán, míg végül 1956. november 4-én meg nem halt nagy kínok között. Majd 1978. január 6-án levétetett a keresztfáról és édesanyja ölébe került, s míg 2004-ben sírba nem tétetett…

És most 2012. április 6-án, Nagypénteken mi fog történni? Jézus Krisztus kereszthalála, Hunyadi Mátyás halála és a mai nap véletlen esik egybe? Nem. A sötétség már régen elborította a világot, a föld már időtlen idők óta remeg és a templomok kárpitja már régen meghasadt. Mátyás is már kiüvöltötte fájdalmát szíve legmélyéből. Most csend van. Elvégezetett? Igen. De a csend a várakozás csendje. És most nem mi várunk valami csodás eseményre, hanem Ők várnak. Jézus és Mátyás. Az Igazság Napja és az Igazság. Várják, hogy szeretett nemzetük megérti-e a csillagok jeleit és végre feltámad-e?

Rovatok: 
Hagyomány
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1