92 éve történt délután ½ 5-kor, mikor aláírtátok az egyezséget. Talán utána hátradőltetek kényelmesen a széken egy nagyot ásítva, és néztétek az órátokat: „ túl vagyunk rajta, megcsináltuk!” – gondoltátok büszkén, miután ítélkeztetek egy ősi nép felett. S ünnepelt benneteket a világ. Mert a világ szeret ünnepelni…

Nem akarok átkozódni, még csak szidni sem. Pedig azt szeretném tenni, mégsem teszem.

Csak arra kérlek benneteket, hallgassátok 15 millió magyar kiáltását, akik fölött akkor, ott ítélkeztetek. S érezzétek 15 millió magyar tekintetét, amint porosodó, gazos sírotokon át csontjaitokig hatol. S perzseli, égeti hamvaitokat, mint a pokol tüze!

Nem akarok átkozódni, még csak szidni sem. Pedig azt szeretném tenni, mégsem teszem.

Vajon hullott-e könny értetek mikor utolsót dobbant a szívetek, mint a magyaré hullt, ki fölött ítélkeztetek? Vajon gyászolt-e benneteket a világ, mely akkor ünnepelt? Az általatok elítélt nép még mindig gyászolja a ti akkori ünnepeteket! Sós könnye hazai földre hull, öntözi az újabb és újabb magokat, melyekből gyönyörű virágok sarjadnak, s nemzeti színei ott tündökölnek örökké a könnycseppekben az Ősi Magyar Föld minden zugában.

Nem akarlak átkozni benneteket, még csak szidni sem. Pedig azt szeretném tenni, mégsem teszem.

Csak hallgassátok ott lent a magyarok énekét, s az általatok levágott végtagok piros vére jégesőként hulljon sírotokra, záporozva, zuhogva, hogy soha ne felejtse el a világ a ti hatalmas bűnötöket! A világ, mely akkor benneteket ünnepelt…most riadtan kapja fel a fejét az összefonódó kezek láttán, melyek átölelik a Kárpát-hazát. Riadtan figyelik, ahogy újra felszáll a Turul madár, s hiába záporozzák mérges nyilaikkal, a Turul, halhatatlan. Ősi nép, ősi madara. Így rendelte az Isten.

Nem akarlak átkozni benneteket, még csak szidni sem. Pedig azt szeretném tenni, mégsem teszem.

Szétdaraboltatok egy országot! Széttéptetek egy népet! E szétszaggatott föld minden levágott darabja új életre fakad, hogy annál erősebben kapaszkodjon össze, s hirdesse egyre nagyobb erővel, hogy: él e Nemzet, s élni fog örökre! Trianont aláíró gaz lelkek fuldokolnak a magyar könnyek árjában, mígnem elsöpri őket az áradat. Az összefogás áradata. Százszor is elátkozhat az ajkunk, százszor is meggyalázhatjuk sírotokat, bűnötök mellett eltörpül mindez! Mint elefánt mellett egy apró bolha. S százszor is rebeghet imát ajkunk nemzetünkért, a fájdalom nem enyhül, s megbocsátani nem fogunk soha!

Nem akarlak átkozni benneteket, még csak szidni sem. Pedig azt szeretném tenni, mégsem teszem.

Csupán annyit szeretnék: „az isteni örök igazság” napja virradjon fel szép Hazánkra, s köszöntsön az egész világra!

Blank Judit

FÚSZ