Ismert néhány orvosi szakma, melynek megnevezésére ma is leginkább a latin megnevezése illik. Ilyenek például a patológia és az urológia. Amig a szemészet, fogászat leírása egyértelműen jelzi azt a szervet, amellyel az adott orvos foglalkozik, addig az urológia megnevezésére a „húgyivarszervi bajok sebésze” kifejezés mosolytkeltő lenne. A patológust még 50 éve is „kórboncnoknak” nevezték, ami a köztudatban nemcsak negatív színezetű, de riasztó is volt. Ennél fontosabb az, amiért visszatért a hivatalos megjelölésben a patológia, mert e szakmának orvosa csak kisebb részben végez boncolást, munkája ennél sokkal kiterjedtebb. Azaz nemcsak a szemmel látható (értsd makroszkópos) elváltozásokkal foglalkozik, hanem a kórfolyamatok megállapításánál ez kiegészül a kórszövettani, genetikai, mikrobiológiai (ma köztudottan előtérben álló virológiai) és egyéb diagnosztikával. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy a betegségekről való véleményalkotásban ma is a patológiai alapokból kellene kiindulni.

   Érdemes mindenki számára világossá tenni, orvosok gondolkodását is visszairányítani arra a gondolatmenetre, ami az évszázados tapasztalatok alapján éppen 50 éve tankönyvi formában ekképp került  megfogalmazásra: „Munkám egyik fontos célja volt, hogy meggyőzzem az orvostanhallgatókat arról, a pathologia nem a betegségek végső, immár megváltoztathatatlan stádiumával foglalkozik, hanem nélkülözhetetlen segítője a gyógyító, klinikai munkának, és alapvetően szerves része a kutató, kísérletező, elméleti orvostudománynak. A betegségek okát, kialakulásuk módját, felismerésüket és legfőképpen gyógyításukat úgy sajátíthatjuk el minél tökéletesebben, ha a betegségi tünetek, a kórosan megváltozott  működés mögött mindig ott látjuk a kóros szerkezeti változásokat is. … Minél jobban megismerjük e kóros elváltozások functionalis és structurális lényegét, annál jobban tudunk azok ellen védekezni, sőt csak így valósíthatjuk meg az orvostudomány igazi célját, a praeventiot.” (E. P.)

   A gyógyító orvost elsősorban a klinikai patológia érinti, amelynek módszere a kórboncolás és a boncolásból származó, valamint az élő betegből vett biopsiás anyag kórszövettani és egyéb vizsgálata.  Ebből nyerhetünk felvilágosítást az élőben felállított kórisme és gyógykezelés helyességére, az esetleges tévedések okára vonatkozóan.

  A boncolás végeztével a patológus a boncjegyzőkönyvben rögzíti az észlelt elváltozásokat, és a jegyzőkönyv végén összefoglaló véleményt ad az alábbi négy kérdésre:

1 Mi volt a halál közvetlen oka? 

2 Mi volt a halálhoz vezető alapbetegség?

3 Milyen következményes elváltozások kísérték az alapbetegséget, vagyis mik voltak a szövődmények? 

4 Milyen, az alapbetegséggel össze nem függő, egyéb kísérő betegség volt található, és mennyiben módosították ezek az alapbetegséget? 

Dr. Müller Cecília aláírásával 2020. márc. 19-én a Nemzeti Népegészségügyi Központ 15344-2/2020/JIF sz., Valamennyi Fekvőbeteg Szakellátást Nyújtó Egészségügyi Szolgáltató vezetője részére az alábbi levél került kiküldésre: … az EMMI V/2404/2020/EA iktatószámú utasítása alapján…. a boncolások felfüggesztésre kerülnek…

Ezt követően a 2020. 06. 02-án született EMMI eljárásrend Kórboncolások fejezete így kezdődik: A normál működéshez való visszatérés tekintetében a kórboncolás tiltására vonatkozó rendelkezés feloldásával a kórboncolások az egészségügyről szóló 1977. évi… törvénynek megfelelően történnek. Ennek ellenére ugyanezen levélben továbbra is fennáll, hogy „az igazolt COVID-19 fertőzött halott esetében a kórboncolás mellőzése javasolt. 

A megfogalmazásból is kiderül, hogy a fenti időszakban  eltérés volt a normál működéstől. Ebből egyértelműen következik, hogy pl. a magyarországi halálozási statisztikai adatok egy fontosnak ítélhető időszakban nem voltak objektíven vizsgálhatók, emiatt az ez időre vonatkozó számok hamisak. Továbbgondolva ugyanezen számértékek nem hasonlíthatók össze sem az ezt megelőző, sem az ezt követő teljes évek adataival, de a kiválasztott hónapok adatai hasonlóságot mutatnak a 2019-es és a 2021-es évvel, tehát a „járványos halálozás” nem változott. Ha a magyarországi adatok nem valósak, joggal feltételezhető ugyanez a külföldiekre is, de a leírtak alapján a magyar a külföldivel összefüggésben nem elemezhető. 

„Mortui vivos docent” – a holtak az élőt szolgálják, ez a latin felirat volt számos patológiai intézet jelmondata. A XIX. századtól virágzó oknyomozó kórboncolás vezetett el a sokszor idézett, tényeken alapuló orvosláshoz.  A kórboncolások szükségességét igazolják azok az adatok is, amelyek nagyobb betegszámon végezve egyaránt feltárják a diagnosis és a terápia helyességét, a végzett műtéti vagy más terápiás beavatkozások hibáit és azok okát. Így pl. több ezres, hazai igazságügyi orvostani anyagon még 50 éve is 20 %-ban volt eltérés a klinikai és a patológiai diagnosis között. Mai világunkban az orvosok kódszámokkal kötelesek ellátni a betegek (és elhunytak) zárójelentéseit. Az alapbetegség és a halálok megállapítása azonban gondos mérlegelés és orvosi gondolkodás kérdése, mert nem mindegy, hogy valaki COVID fertőzés miatt halt meg, csak csak fertőzöttként, aki még a COVID fertőzés jeleit sem mutatta. 

  E gondolatsort ki kell egészíteni öt évszázad tanulságaival. 500 éve még tilos volt az emberi test boncolása, a mai anatómiai és a későbbi patológiai ismereteink pedig ezekből a tiltott tevékenységekből származnak. A tiltás forrása a középkori egyház volt, amikor a TRÓN ÉS OLTÁR szövetsége irányította a történelmet. A XXI. századra elérkeztünk oda, amikor a boncolások kérdésében a POLITIKA ÉS MEDICINA szövetsége döntött. Ez a cikk azért született, hogy az orvostársadalom visszatérhessen az oknyomozó gondolkodásához. Orvosoknak is be kell vallaniuk, amit mára a szakmán kívüli társadalom is érez és lát, a meghirdetett vírushelyzet és az intézkedések a politika szüleményei. Ebből kellene mihamarabb visszatérni a hétköznapi megfigyeléshez és józan gondolkodáshoz. 

  Ez a cikk a kommunizmus áldozatainak emléknapján íródott, de gondolatsora régebbi. József Attila után ”elegendő harc hogy a múltat be kell vallani”. Ez évben lesz a magyarországi 1956-os eseményeknek éppen 66. évfordulója. Ennek vallomása és tanulsága „hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden csatornán”. A 21. század csinált dátuma New York 9/11, de az elhíresült esemény biztosan nem úgy történt, ahogy a világmédia (hazánkban is) bemutatta. Az eltelt 21 év még nem volt elegendő ahhoz, hogy vezető magyar politikusok erről tegyenek beismerő vallomást. 

Dr. Nagy Attila
orvos, közíró
kame