Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Konzili Edit
Lengyel János

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila
polonkaiattila@kame.hu

 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

A politikusokba vetett bizalomról

   Platón mondta: Köszönöm a sorsnak, hogy görögnek és nem barbárnak, szabadnak és nem rabszolgának, férfinak és nem asszonynak születtem, de legfőképpen, hogy Szókratész korában élhetek.” 1992-ben Clevelandben a Magyar Világtalálkozón, nagy nyilvánosság előtt, ezzel a Platón idézettel kezdtem a beszédemet, majd így folytattam: „Én pedig köszönöm a sorsnak, hogy Antall József és Csurka István korában élhetek.” Aztán jött a hideg zuhany, a döbbenetes szembesülés: Antall József idegen érdekeket szolgálva nyílt hazaárulást követett el! (Magyar-ukrán alapszerződés aláírása és sok más…). Csurka István pedig 3/3-as ügynök volt, aki, miután lelepleződött, „beismerő vallomást tett”, - de, akit élete végéig nem hatástalanítottak! (Feladata a valódi nemzeti érdek képviselőinek a kiszorítása volt.)
Én meg égtem, mint a Reistag! Szégyellnem kellett magamat, mert hagytam magam a szép, nemzeti jelszavakkal félrevezetni, így magam is félrevezettem azokat, akik bíztak bennem, az ítélőképességemben.
Mit tehet az ember, ha a nemzeti érzéseivel, jó szándékával, jóhiszeműségével visszaélve csapdába csalják? Mit tehet, ha rájön, hogy ismét hajóhintába ültették, jégre vitték, átverték, kihasználták, felhasználták…
   A felismerés az első, és legfontosabb… Aztán a beismerés! Mert be kell vallani, el kell ismerni, hogy átvertek… Aztán bocsánatot kérni azoktól, akikkel képes voltam ölre menni az érdemtelen, aljas szélhámosok, politikai kalandorok védelmében!
   Aki csakazértis, még vadabbul, mindenféle magyarázatokkal próbálja védeni azt, aki őt is becsapta, annak az önértékelése nincs rendben. (Ma ezt a zavart tapasztalni az átvert Fidesz-hívők, vagy a jobbikosok köreiben.) Önbecsülésünk visszaszerzéséhez elengedhetetlen az elveink, - pl. a magyar nemzeti érdek - konkrét megfogalmazása,- és jó lenne komolyan venni, betartani az egyértelmű gondolatközlés, a kommunikáció Arisztotelész és Leibnitz által jó régen megfogalmazott törvényeit. Vagyis: akik beszélnek egymással, ugyanazt értsék a használt fogalmakon, tehát ugyanarról beszéljenek. Hogy csak egy példát említsek: A „nemzet” és a „magyar nemzet” fogalmát mindenki használja. Kérdés: Tagja-e a magyar nemzetnek pl. Konrád György, Kertész Imre, vagy Farkas Flórián?)
   Engem nem Horn Gyula csapott be, mert nem belé helyeztem a bizalmamat, hanem a nemzetinek nevezett rendszerváltó politikusok. Engem egyszer, de csak egyszer sikerült átvágni!
(Király B. Izabella, Világ Magyarsága 2017.11.09.)
 
Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1