Latin praesens/praeteritum/futurum imperfectum indicativi activi szótári alak magyar jelentése: folyamatos, jelen/múlt/jövő idejű, kijelentő módú, cselekvő igék: Ne szűnjünk meg a mesékben hinni.
    Leányostrom, körülzárt város, erőd elfoglalására irányuló kitartó zaklató tevékenység kéréssel vagy erővel , melynek korszerű neve: választási kampány. Ez a társadalmi, politikai célt szolgáló gyorsított  alkalmi tömegmunka a demokrácia vívmánya.
     Legtermészetesebb: az ember azt nézi, mi a szeme előtt vam. (I.Sám16.7) Szólt az Úr Sámuel prófétához, mikor Saul elvetése után elküldte Bethlehembe, hogy Isai fiai közül fölkemje azt, kit ő királyul választott a maga népe felett. Eliáb, az elsőszülött, hatalmas termetű, magasnövésű férfiú volt, úgyhogy megjelenésekor Sámuel már azt hitte, hogy ez lesz Saul utóda. De az Úr azt mondta Sámuelnek: „Ne nézd a külsejét, sem termetének nagyságát, mert az Úr azt nézi, mi a szívben van.” És így rendre tovább vizsgálta az ífjakat, mignem előkerült a  nyolcadik, a legkisebb, a juhok mellől hazahívott Dávid, akiről így szólt az Úr Sámuelnek. „Kelj fel és kend fel őt, mert ő az!”
     Látnivaló, hogy az Úr más mértékkel mér, mint mi az emberek, kik hamar készen vannak a maguk felületes ítéletével. Az Úr a belső igazi értéket nézi, mely a szívben rejlik. Mint a Dávid bátyjai  szintén hallották az ellenséges Góliát szörnyű istenkáromlását, de erős férfi létükre sem mertek szembeszállni a pogány óriással. Ellenben a kis Dávid, ki testvéreinek éppen ennivalót vitt a táborba, elborzadt a gőgös Góliát istentelenségén. Ez a gyermek, ki az oroszlán és a medve szájából kimentette az elragadott bárányt, kész volt megölni az óriást is rettenetes bűnéért. Nem a saját erejében bízott, hanem a seregek Urának nevében, -  kit az elvetemült filiszteus szidalommal illetett. Igen, az „Isten ereje erőtlenség által végeztetik el.” Mind Eliáb, mind Saul ugyancsak megütközött Dávid merészségén, de Isten éppen a világ nemteleneit és megvetettjeit válsztotta ki magának kezdettől fogva, hogy megszégyenítse a bölcseket és az erőseket, Ő előtte ne dicsekedjék egy test sem. „Nem volt néki alakja és ékessége; néztük őt, de nem volt kívánatos ábrázata.” A francia filozózus látva a nagy Szenvedőt, azt mondotta: „Embernek még megjár, de Istennek tulzás!” Az Úr pedig azt monda róla: „Ez az én szerelmes fiam, akiben én  gyönyörködöm!” Ennyire eltérő egymástól a világ és az Úr itélete! Es a tanítvány? És akikre most szavazunk Romániában pártokra tépett magyar képviselőjelöltek nem lehettek különbek, nagyobbak a Mesternél!
      Útbaigazító, jószívű embereket kerestek az Edinburgba utazó budapesti úri hölgyek, azzal, hogy Londonban noha jól tudtak angolul, mégis némtül  beszélnek. Egyszer csak föltekintenek s szemtől-szemben egy előkelő külsejű, de borzasztó rútarcú férfit vesznek észre, aki figyelmesen hallgatta eddigi beszédüket. Egészen megijedtek tőle,  - azonban ezt az ijedséget egy arcizmukkal sem árulták el. Nagy csodálkozásukra az idegen úr ugyancsak németül, a legnagyobb udvariassággal, felajánlotta nekik idegenvezetői szolgálatát.. El is kisérte őket egészen rendeltetési helyükre, s közben legműveltebb - s mi több, a legkomolyabb embernek bizonyult, úgyhogy már a rútságát nem is látták.
      Csak két nap és nyilvánvalóvá válik, valójában kik jártak a világosságban és kik a sötétségben? Mit jelent a világosságban járni? Azt jelenti, hogy lemondunk a magunk képzelt érdemeiről és bátran kitesszük magunkat annak, hogy a világosság földerítse minden bűnünket, fogyatkozásunkat és lehetetlenné tegye azt, hogy Isten előtt bármivel dicsekedhessünk. A világosságban járás tehát elsősorban lemondás. Lemondás az önámításról, lemondás a képmutatás sokszor gazdagon értékesíthető, de rövidéletű előnyeiről. Elszánjuk magunkat és azt mondjuk: Isten útján járok, de magam valóságában, nem szépítem megamat, lássa meg mindenki, hogy ki és mi vagyok, a magam gyarlóságával és jóigyekezetével. A világosságban járás továbbá őszinteség mind Istennel, mind emberekkel szemben. A világosság maga kényszerít erre bennünket A világosságban hiába mondanók, hogy mi nagyok vagyunk, ha mindenki látja, hogy kicsinyek vagyunk. Hiába mondanók, hogy erősek vagyunk, ha mindenki látja, hogy olyan gyengék vagyunk, hogy csak mások támogatásával tudunk  megállani. De a környezet is erre bátorít. A világosságban nemcsak minket látnak, hanem mi is látjuk a velünkvalókat. Látjuk, hogy a világosság birodalmában az erősek, a nagyok szelídek és alázatosak, a gyengék engedelmesek. Semmi okunk  sincs hát az őszinteség és igazság felfüggesztésére. Így lesz a világosság az igaz testvériség és megértés forrásává. Ne féljen senki a sötétségből kilépve a világosság útján járni. Igaz, le kell mondanunk sok látszatról, ami a sötétsgben bevált, de ne feledjük, hogy  nemcsak a magunk bűnös, kicsiny és erőtelen voltát fogjuk megismerni a világosságban, hanem Istennek nagy kegyelmét, bűnbocsátó szeretetét is. Aki a sötétben jár, nem látja bűneit, tehát nem is kiván szabadulni tőlük. A világosság megmutatja a bűnt. De Jézus vérét is, hogy halálának érdemében megtisztulhassunk minden bűneinktől. Üzenet érkezett: „ Ne félj, Isten mindig velünk van (ha létezik, ha pedig nem létezik, akkor mi semmit nem érünk a világmindenségben)” Azóta  is hirdetem: ”Járjunk hát örömmel  a világosságban!”
Igencsak szép jelét hordozza a győzelemnek a firenzei Uffici-képtárban lévő festmény. Két harcoló csapat áll egymással szemben. A harc a legnagyobb hevességgel most folyik. Kimenetele kétséges.   
      Mindenütt tartalékok vannak, harci eszköz is bőven. De mégis, mikor  észrevesszük, hogy az egyik harcoscsoport felett fehérszárnyú angyalsereg száll, -  tudjuk, hogy övék lesz a győzelem.
      A családi életért, magyar nemzetért, egyházért vívott harcunkban ott lesz a győzelem, ahol a karácsonyi Gyermek áll
         

       A szöveg megállapítását végezte:
                 Pásztori Tibor Emdre