Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Százezrek fizetése csökkent az új törvény miatt

Ügyvédek arra panaszkodnak, hogy hiába fordulnak iránymutatásért a munkajogi ügyekkel foglalkozó bírókhoz, azok elzárkóznak még a saját véleményre alapozott tanácsadástól is, nemhogy a valódi jogértelmezéstől. Várhatóan csak a bírói gyakorlat ad majd választ fontos gyakorlati kérdésekre.

Fél év elteltével egyre nyilvánvalóbb, hogy mégis szükség lett volna valódi társadalmi egyeztetésre az idén júliustól érvényes új munka törvénykönyvéről (mt.). Ugyan a jogszabály már januárban megjelent és 2012-ben csak egy része lépett hatályba, mégis csak ezt követően kezdték a gyakorlati megvalósíthatóság szemszögéből  tüzetesebben megvizsgálni a munkaadók és az ügyvédi irodák is. A kivárás a tekintetben érthető, hogy a hatályba léptetésről és az átmenti rendelkezésekről szóló szabályokat alig pár nappal július előtt fogadta el a parlament. Nevük elhallgatását kérő ügyvédek arra panaszkodnak, hogy hiába fordulnak iránymutatásért a munkajogi ügyekkel foglalkozó bírókhoz, azok elzárkóznak még a saját véleményre alapozott tanácsadástól is, nemhogy a valódi jogértelmezéstől. Várhatóan csak a bírói gyakorlat ad majd választ fontos gyakorlati kérdésekre.

Néhány példa az értelmezési nehézségekre
Hogyan kell alkalmazni a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak munkaviszonyának megbízási idő alatti rendes felmondással való megszüntetésével kapcsolatos szabályokat?
Az elektronikus dokumentumok mikor és hogyan fogadhatóak el a munkaviszony megszüntetésekor?
A közösségi média korában hogyan lehet megteremteni a munkaszerződésekben az új mt. általános szabályai között említett magatartási elvárások és a szabad véleménynyilvánítás jogának egyensúlyát?
Problémás lehet a munkáltatói jogok gyakorlójának megállapítása is, eddig ugyanis a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályozta ezt, most azonban ez átkerült a munkajogba.

Egyre-másra bukkannak elő komolyabb hibák: az ombudsman például már az Alkotmánybírósághoz fordult aggályai miatt a várandós nők felmondási védelmével kapcsolatos paragrafusok miatt, de egyéb kifogásai is vannak a munkavállalókat védő garanciák gyengítése miatt. Ha belátható időn belül nem módosítják a törvényt, akár uniós kötelezettségszegési eljáráshoz vezethet, hogy az új jogszabály munkáltatói jogutódlással kapcsolatos része csak részben felel meg az uniós irányelveknek − figyelmeztetett Szarvas Júlia, a Deloitte Legal hálózatához tartozó ügyvédi iroda ügyvédje.

Az elmúlt fél évben többnyire a legnagyobb problémákkal küzdő és a gyenge munkavállalói képviseletekkel működő vállalkozások éltek az egyszerűbben alkalmazható, számukra előnyös változásokkal, mint a munkaidőkeret és az engedélyezett túlmunkakeret növelése, valamint a műszakpótlék-szabályozás átírása. A Policy Agenda öt hónap után készített reprezentatív felmérése szerint utóbbi miatt mintegy 400 ezer dolgozónak csökkent a fizetése. Számos helyen mondták fel még a törvény hatályba lépése előtt a kollektív szerződéseket, hogy az új mt. szerint kössék újra − számos lényeges pontban ugyanis a dolgozók hátrányára is el lehet térni a törvénytől, ilyen a szabadságkiadás vagy a rendkívüli munka ideje. Mivel azonban vannak olyan jogok − mint a személyhez fűződő jogok, a bérrel kapcsolatos megállapodások −, amelyekről nem mondhat le előre általánosságban a munkavállaló, a jövőben a munkaszerződések újrakötésekor minden eddiginél alaposabb munka- és polgári jogi ismeretekre lesz szükség.

Rovatok: 
Életmód

Hozzászólások

 #
"Hamar munka, ritkán jó!"
 
 #
16% jövedelem+27% + Egyesadó ( egyenest levonják, nyugdíj egészségbizt. Amit ugyan munkáltató fizet, de neked kell megtermelni!53% ha jól tudom)Forgalmi ADÓ + AbcLuxus adója, Alkohol benzin cigeretta! Hol lakik a kizsákmányolás! + vagy 50 féle eseti adó, illeték, Mi kéne még? A terrorista Petőfi, aki új tipusú nyakravalót kínált a Dicsőséges nagyuraknak!"
 
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1