Lelki kötelezettség teljesítésére kitűzött határidő a haladék fogalmát nem is ismeri, az elhalasztás engedélyezése akaratot, érzelmet sért – ezért nem társadalmi érintkezésben való külső magatartás vagy stílus, hanem epikai való.
  Lélekről, hagyománytól támogatott hitelességről  van szó, ami jóval több és más, mint művészet, pénz, szerencse vagy halál... Egyáltalán mi az, ami az emberi lélek nyugalmát újra meg újra megzavarja? Jobban mondva: ami voltaképpen soha nem engedi az ember lelkét megnyugodni? Saját maga. Saját önzése, érvényesülni vágyása, elégedetlensége. Ez az, ami örökös összeütközésbe juttatja az emberekkel, a körülményekkel s végeredményben: Istennel. A tagadásból és visszautasításból kinőtt nyavalyánkból való biztos és gyökeres kigyógyulásnak nincsen semmi más módja  - csak az az egy, - ha a magunk önző akaratát teljes tökéletesen alárendeljük egy más, önzetlen, igazi javunkra és boldogságumkra irányuló akaratnak: az eddigi  erőszak és hatalom ellenében! -  alázatosszívű és szelid Jézus Krisztus akaratának.
  „Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint kiket a szabadság törvénye fog megítélni” (Jak.2:12) Szabadság és törvény: szembetűnő ellentét. A kettő kizárni látszik egymást. Aki szabad, másokra nem káros, tevékenységében, magatartásában és minden közéleti, politikai jogaiben nem korlátozott, mi dolga a törvénnyel? Ez a kérdés, amit nem tisztázott; nemcsak a köznyelv és közerkölcs, hanem az imposztor világ büntető ügyeit intézni hivatott jogrend. Pedig! – kétségtelenül köze van, kell legyen a törvényhez, mert a szabadság nem teljes függetlenséget, hanem a maga módja szerinti fejlődést, gyarapodást jelent. Aki azt véli – vindikálva a szó hitelét, magának jogot tartva, mint például a krisztusi szabadság csak épp megengedi, hogy könyörületes legyen, gondolja csak meg, hogy Krisztus azért jött, hogy megtanítson bennünket beszédünkben s cselekedetünkben az Ő szent szerelmét tejességre vinni. Mi e törvény szerint fogunk megítéltetni és semmi hamis látszat, mások szándékos félrevezetéséből anyagi vagy erkölcsi hasznot húzó, függetlenséget hangoztató ok nem más, mint szélhámia – minket nem téríthet el.Ezért kötelességünk életünk minden megnyilvánulásában szem előtt tartani, hogy mit követel tőlünk a helyes  alárendeltség (a helyes parancstól függés!), hogy ama nagy napon (akár december 21-én!) ne szégyenüljünk meg. Azok, akik a társadalmi és különösen a nemzeti közélet további irányítására megbizást nyertek: óvónők, tanítok, tanárok, orvosok, gyógyszerészek, papok, polgármesterek, politikusok, törvényszéki és sport bírók (Nem zárójelben!), akik a gondolat mélységeibe hivatottak akarva (nem akarnak!) betekinteni, vizsgálják meg  - nem a saját!, hanem az Íge fényében,  - hogy milyen a cselekedetük és beszédük. Isten törvénye szerint való? Szabaddá lett a szó hitele életedben?
   Csak a szó hitelét kockáztató – míg önmagán kívűl nemzetet is kompromittál még súlyosabb elbírálás alá esik, aki Íge hirdetőjeként odáig jutott, hogy lejáratja és rossz hírbe hozza Erdély magyarságát. Adós maradhatott volna sok mindennel, de a becsületét vesztett volt Királyhágó-melléki református püspök Tőkés László most ezt kijelentést teszi: „Megítélésünk szerint a jobbikos országgyűlési képviselő antiszemita megnyilatkozása nyílt provokációt jelent – mondja  -  nem csupán zsidó   polgártársaink és – az egyébként nemzetközi bírálatok és támadások keresztüzében álló – Magyarország, hanem hasonló módon a határon túlra szakadt, legfőképpen pedig a kettős állampolgársággal rendelkező magyarok ellen is” és hozzátette az EMNT elnöke „Romániában élő magyar polgártársaim közösségében külön is kikérjük a határon túl élő magyar állampolgárok iránti kollektív  bizalmatlanság – közvetett – kinyilvánítását. Gyöngyösi kijelentését az erdélyi magyarok elleni támadásként értékelni  nem lehet, Tőkés önmagát sok minden alól felmentette, de az igazmondás terhe alól senki! (Kommt Zeit, kommt Rat!)
   Igen jól esik – ezeknek utána – megtudni, hogy Franklin Benjamint, az amerikai Egyesült-Államok nagy államférfiát az tette mind tisztább és tökéletesebb életűvé, hogy „ujjhegyre szedte” fogyatkozásait, bűneit s azokat öntudatos harc utján egyenként semmisítette meg.
    Maga Kálvin János, a nagy reformátor este soha sem aludt el s reggel soha sem kelt fel anélkül, hogy az elmúlt napon elkövetett cselekedeteit még egyszer emlékezetébe ne idézte volna. Mindkét történelmi személyiségnek ez tette frissé naponként bűntudatát s ez tette őket képessé a bűnök elleni eredményes harcra. A szó hitele, amit mondasz addig igaz, míg az ellenkezője nem lesz az.

          A szöveg megállapítását végezte:

                  Pásztori Tibor Endre