Részlet a 2013. március 20-ai Világ-panoráma című műsorból

2010 elején a Magyar Újságírók Közössége, Kósa Csaba, ki ott volt a lakitelki sátorban egykoron, fölterjesztett Táncsics Mihály-díjra. Tudta, hogy reménytelen, igazából énnekem sem hiányzott, hogy egy szoci minisztertől vegyek át valamit, de rendben! Ez a díj szakmai elismerés – fogjuk rá! El is feledkeztem róla Persze, hogy nem kaptam meg, Csabától nemrég hallottam, miért: a szocik nem tudták volna megfúrni, ugyanis az akkor szabályok szerint minden elismert újságíró szervezet jelölhetett valakiket, s abból a szoclib többségű kuratórium választott. De valakit a nem tetszők közül is el kellett fogadniuk. A Magyar Újságírók Közössége – tudván, hogy én nehéz eset leszek a szoclib számára – eleve csak engem jelölt, hogy ellenségeim, ellenségeink kész tények elé legyenek állítva. S fogcsikorgatva, de elfogadják az én Táncsics-díjamat. És mi történt? Hat díjat osztottak ki a hagyomány szerint. De a szocik úgy döntöttek, hogy abban az évben csak ötöt adnak ki – s a hatodik véletlenül én voltam. Nagyon nem bántam meg, mert nem hiányzott a díj, főleg nem azoktól.

2013-ban a Magyar Újságírók Közössége, Kósa Csaba vezetésével ismét fölterjesztett a Táncsics-díjra. Ő is úgy gondolta, most már egyszerűbb lesz, hiszen mégsem a szocik s a liberók vannak hatalmon. Illúzióink azért nem voltak. Főleg a szűrő bizottság után, ahol – mint utólag a legilletékesebbtől megtudtam – nem támogattak. Még az ATV állítólag Fidesz-ellenes csillaga is több szavazatot kapott. Engem magukat nemzetinek, kereszténynek hívők sem támogattak. No mindegy, nem is számítottam másra. Igen ám, de aztán egy este fölhívnak, s közlik a hírt: megkaptam a díjat. Én voltam leginkább meglepve. Főleg a bizottsági balhé után. És mert én azért – néhány nézőm nemtetszését is vállalva – a kormányt is bírálni szoktam. Érted haragszom, nem ellened. Érted? Hát, akik mégis mellém álltak e díjnál, értették.

A miniszter fölvállalta, aláírta, átadta, kedves mosollyal, kedves mondattal. És aztán az egész lefújva. Nem a Népszava főszerkesztőjének és a többieknek a reagálása lepett meg, tőlük mit várhattam volna? Megszoktam, megedződtem 1991, Kórógy védelme óta. De szemen szedett hazugságokkal, az én szavaimnak kifordításával, önkényes, eltorzított kiragadásokkal műsoromból, szövegeimből, sikerült megtéveszteni, félrevezetni minisztert, nagykövetet, hazai és világmédiát, kormányokat. Amiket a számba adtak, amiket nekem tulajdonítottak, azok egyszerűen nem igazak. Az aljas támadások, ócsárlások, a rám szabadított pokol pedig alantas hazugságokra alapozódik. Nézzék nyugodtan vissza a műsoraimat, kedves engem gyalázók!

Az viszont tényleg igaz, hogy valóban kiállok Palesztina mellett – ahogy Obama elnök is. Az is igaz, hogy bírálom a mostani izraeli kormányt, ahogy sok izraeli is. Igaz, hogy lelepleztem szeptember tizenegyedike hazugságait, a Kennedy-gyilkosság, a Haider-gyilkosság, a Diana-gyilkosság hátterét. És azt, mit művel a globális pénzügyi háttérhatalom a világban. Nekik ez fáj, ezért támadtak le, ezért gyaláznak a saját médiumaik nevében. Az egész aljas rágalomkampány célja: megfélemlíteni azokat, akik lerántják a leplet e borzalmas világrendről. Elrettenteni azokat, akik leleplezik e rettenetes uzsorahatalmat. El akarják hallgattatni az igazságot.

Bár csak ezred ennyit foglalkoznának a magyarverésekkel, magyarüldözésekkel, Székelyföld autonómiájával, a magyar kisebbségek önrendelkezésével. De az nem érdekli őket. Én vagyok náci? Én bombáztam szét Irakot? Én vagyok fasiszta? Én gyilkolom az afgánokat? Én vagyok antiszemita? Én irtom a gázai szerencsétleneket? Én vagyok rasszista? Én nem engedtem, hogy Obama szülei az amerikai kontinensen keljenek egybe? Én vagyok szélsőséges? Én gyilkoltatom egymással szíreket? Én csak ezt az aljas képmutatást leplezem le – élve az állítólagos demokrácia szabadságjogaival: a szólás szabadságával, a véleményszabadsággal. Ahogy azt is elfogadom, hogy engem támadnak. Mert minden vélemény fontos.

De kérdem én, kedves Nézőim: ha Brüsszelben, Washingtonban annyira aggódnak a magyarországi szabadságért, véleményszabadságért, akkor miért avatkoznak be ilyen gátlástalanul egy egyszerű kis díj okán? Mitől félnek, hiszen egy sajnos ellenségeink, vetélytársaink által üldözött, korlátozott vételi lehetőségű magyar csatorna műsorának műsorvezetőjéről van szó. Én értem, s Táncsics-díjamért tiltakozik Izrael, az USA kormánya, Németország kormánya, Franciaország s a többiek? Miért olyan fontos ez nekik? Még az ENSZ-en is vitát akarnak rólam és Táncsics-díjamról. Nem nevetséges ez? Nem. Tragikomikus. Ennek a pusztító világrendnek az önlelepleződése. Közröhej. Fölfújtak valamit a hazugságok alapján, ami most a fejükre nőtt, s tán bánják is, de nincs visszaút. Az egész világgal tudatták, hogy van egy kis tévécsatorna, egy kis műsor: a Világ-panoráma, amely ellen szuperhatalom, nagyhatalmak és háttérhatalom kénytelen összefogni. Ez a szólásszabadság? A demokrácia? A másság? Ha én más vagyok, akkor már nem tetszik a másságom?

Csodálom, hogy az én kis Táncsics-díjam hatására nem esett pánikba a New York-i tőzsde, nem szökött egekbe a kőolaj hordónként, az arany unciánkénti ára. Az viszont nem lep meg, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselője szinte ugyanazokkal a szavakkal gyalázott, titulált őrültnek, mint a Népszava főszerkesztője, holott jobboldali, nemzeti érzelmű magyar embereknek köszönheti jól jövedelmező képviselőségét. Engem nevez a Fidesz képviselője elmebetegnek? Sztalin és a szovjet diktátorok idején ugyanezt tették a másként gondolkodókkal. (…)

Üzenem az amerikai nagykövetnek: diadalittas jelentést küldhet Washingtonba. Az USA, a világ egyeduralkodó szuperhatalma világra szóló győzelmet aratott Szaniszló Ferenc és a Táncsics-díj fölött. Hadizsákmányként vihetik a Táncsics-díjat. De jó lenne, ha az amerikai nagykövet olykor a magyarok mellett is kiállna, nem csak a melegek meg a cigányok mellett. (…)

Az izraeli agykövetnek üzenem: ünnepelhetnek az ellenem folytatott ha napos háború végén: Izrael diadalmaskodott Szaniszló Ferenc fölött. Vihetik a Táncsics-díjat – vegyék el az amerikai nagykövettől. (…)

Ez bolygónk legaggasztóbb problémája? Ennyire félnek tőlem? A Világ-panorámától? Az ECHO Televíziótól? Az igazságtól?

Igen, ez a gonosz háttéruralom eszköze: pénze, globális médiája és nemzetközi szervezetei, megvásárolt vagy megfélemlített kormányok és pártok révén nácit csinál mindenkiből, akiből akar. Én nem vagyok náci, mert nem vagyok nemzeti szocialista. Csak nemzeti érzelmű, a magyar érdekeket szemmel tartó polgár. Ha ez bűn – vállalom.

Ez az egész aljasság megviselt ugyan, mint minden érző, gondolkodó embert. Az én személyem és általam nem kért, nem várt Táncsics-díjam miatt példátlan nyomás nehezedik hazánkra, szankcióktól sem riadna vissza az USA, Németország, Franciaország és a többi. Nem hagyom, hogy Magyarországot ezzel az aljas indokkal tovább fojtogassák. Különben sem vagyok hajlandó bemocskolódni e nemtelen, álnok támadások miatt. (…)

Nemzetem zsarolása, hazánk megfojtása árán nekem, kedves Nézőim, a Táncsics-díj nem kell. Tehát lemondok róla. Visszaadom azoknak, akik méltatlannak találtattak, hogy engem méltónak találjanak. Ezt akartam elmondani s megosztani Önökkel.

Szaniszló Ferenc, az Echo Tv műsorvezetője