Orbán Viktor valamikor világosan megmondta, hogy a Fidesz senkit sem hagy az út szélén. Nem is – kivéve az állampolgárokat. Ugyan tény, hogy pusztán néhány reform kérdése a választási törvényben, és szavazóra a jövőben egyáltalán nem is lesz szükség, de azért mégsem taktikus dolog, ahogyan a kormánypárt magára haragítja az állampolgárok százezreit, ha ugyan nem millióit. Lelkük rajta: de a 2014-es választások eredménye mindenképpen nagyon érdekesen alakul majd, ha továbbra is páriaként kezelik például a rokkantakat.

Igen, pont a rokkantakat. Az ő voksaik is eldönthetik ezt a szavazást – és nem csak róluk van szó. Ebben az országban majdnem kétszázezer ember került az éhhalál és a hajléktalanság szélére a kormány kétségtelenül költséghatékony rokkantpolitikájának köszönhetően. No, ők valószínűleg nem narancsszín ruhában, barackfáról dalolászva fognak az urnákhoz járulni 2014-ben. Éhesen, nyomorogva nehéz lelkesedni, a válságos anyagi helyzet sokat javít az ember politikai éleslátásán. De „csak” kétszázezer szavazóról lenne szó? Nem ám: az érdekelteknek van családjuk, párjuk, gyermekeik, rokonaik vannak, akik mind jobban hisznek majd a saját szemüknek, mint a kormányzati sikerpropagandának, szóval nyugodtan számoljunk inkább hat-nyolcszázezer kieső vokssal. Ezt már elveszítette a Fidesz-KDNP. De ki kapja meg?

Aki visszaadja a korábban érvényes, szerzett jogokat. Ez ügyben tartott tegnapelőtt sajtótájékoztatót Korózs Lajos az MSZP részéről – érdekes eredménnyel. A Fidesz ugyanis válaszolt neki. De nem arra, amit kérdezett. Hanem amúgy „melléje” válaszolt. Volt a sajtóiroda közleményében sok szép állítás, még több tagadás, némi vád is: de válasz egy sem. Hát lássuk, először is Korózs úr sajtótájékoztatóját:

Az ebben az érdekes, hogy még csak nem is a legkirívóbb esetekkel foglalkozik: ragaszkodik a szikár, ellenőrizhető tényekhez. Állítás is kevés van benne, de az viszont tagadhatatlan – tény és való például, hogy máig nincs online kapcsolat a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, vagyis a nyugdíjmegállapító és -folyósító szervezet között. Offline dolgoznak, papírra, aktába. A XXI. században. Míg ezzel szemben nekem magamnak a nyolcadik kerületből van online kapcsolatom a New York Times hírrovatával is – teljesen ingyen. Az már csak külön érdekesség, hogy a nem létező online rendszer fejlesztése eddig egymilliárd forintba került a magyar államnak, illetve az adófizetőknek. No, ennyi erővel ebből a pénzből ugyan tengeralattjáró-támaszpontot is építhettünk volna a Meccsekbe, rögtön a balkáni bazsarózsa mellé.

És igen, köztudott, hogy az ellátási rendszer ezer sebből vérzik, emberek maradnak járulék nélkül hónapokra, de ez a rendszer akkor is gonosz volna és igazságtalan, ha működne. Úgy alkották meg. Viszont nem is működik, ami nem meglepő – az eszmei alapok Spártából származnak, a kivitelezés dél-burundi módszerekkel történik. Ha az MSZP képes visszaadni a kisemmizetteknek legalább a korábbi ellátásukat, biztos szavazóbázisra lelt. És ehhez csak annyi kéne, hogy visszaálljon a status quo ante – no, meg annyi, hogy megkerüljenek a korábbi pénzalapok. Azokat megtalálni azonban művészet lesz…

De mit válaszolt erre a Fidesz sajtóirodája? Íme, itt olvasható a maga teljességében.

Ebben, kérem, egy vak hang nincs pénzről, alapokról, még az ellátásról is kevés említés esik. Azt mondja: „Az idén felülvizsgált személyek 97 százaléka továbbra is ellátásában részesül”. Meglehet – de mekkorában, kérem? Havi pár tízezer forintban, messze a létminimum alatt. Nem mindegy, nagyon nem mindegy. Aztán: „Szemben a baloldallal, amely automatikusan letiltotta a rehabilitációs ellátás kifizetését, ha egy rokkant ember megpróbált valamilyen munkát vállalni, ma a kormány a heti 20 órát meg nem haladó munkavégzésénél változatlanul biztosítja az ellátást, így is segítve a könnyebb megélhetésüket”. Olyan ez, minta valakitől a sivatag közepén elrabolnák a vizét, élelmét, tevéjét, de hagynának nála egy ásót: ha szomjas vagy, áss kutat! Aztán vagy talál vizet, vagy – ha nem szakember – szomjan hal. Előszedik a csalások méltatlan vádját is: „Mint írják, a Büntető Törvénykönyv szigorításának köszönhetően akár két év börtön vár arra, aki csalással próbál meg rokkantsági ellátást szerezni magának azért, hogy ne kelljen dolgoznia. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően a szélhámosok ma már elkerülik a rokkanttá nyilvánítási eljárást, míg a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején az új vizsgálatokon megjelentek 55-60 százalékát, a felülvizsgálatokon 10-13 százalékát utasították el, ma ez az arány már csak 17 százalék, illetve 6 százalék”.

Hát, ha akarom, ez azt is jelentheti, hogy a baloldali kormányok idején az orvosi bizottságok sokkal alaposabban dolgoztak: de nem akarom, ugyanis ezeknek az adatoknak itt semmi jelentősége. Ahogy a parkolási igazolások kiadásának szigorítása sem sokat nyom a latban. Beszélni arról kellett volna, hogy hova lettek – és lesznek – a támogatás céljára szolgáló alapok. Meg arról, hogyan is működik az az egymilliárdos online rendszer. De ne legyünk kicsinyesek: alig egy tized stadion áráról van szó.

Más kérdés, hogy csupán ez az összeg is jelentősen enyhíthetné a rokkantak helyzetét – de az emberséges lépés lenne, és némi gondolkodást igényel, tehát felejtsük el. A nyilatkozatháború vagy inkább csak politikai pengeváltás tanulsága annyi, hogy ha valaki nem a kérdésre válaszol, sosem fogjuk megtudni tőle, amire kíváncsiak vagyunk.

Azért ez a taktika például egy vizsgán nem válna be.

Ott azt mondanák: „Üljön le. Elégtelen”.

Szele Tamás

forrás: http://gepnarancs.hu/2013/08/szavazok-az-ut-szelen/#.Ug3jO4Hoas8.faceboo