Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Szegedi találmány: jótékony hatású erős paprikás ital

A négy, Szegedhez kötődő feltaláló ötletének alapja az erőspaprika-kivonat, amelynek felhasználásával ásványvizet, ivólevet, teát, tablettát szeretne készíteni egy szintén szegedi vállalkozás.
Az erős paprikában megtalálható kapszaicin jótékony hatásait az utóbbi húsz évben világszerte és Magyarországon is kutatják. Többek között fájdalomcsillapító hatását vizsgálják, mert másképpen hat, mint a narkotikumok. A négy szegedi, Szegedhez kötődő feltaláló, Lévainé Papp Szilvia, Papp Judit, Szolcsányi János és Zoltai Attila azonban azt vizsgálja, hogyan lehet élelmiszer-adalékként használni.
Zoltai Attila kutató 35 éve foglalkozik ezzel a területtel, Szolcsányi János akadémikus pedig a legismertebb hazai kapszaicin-kutató. Először állatkísérletek igazolták, hogy a paprikakivonatnak komoly immunerősítő hatása van: az ilyen vízzel itatott, majd vírussal fertőzött egerek, tengerimalacok vérében a védekezést segítő anyag 7-8-szorosa volt az itallal nem kezelt állatok véréhez képest. Az is kiderült, hogy a bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként jelentkező gyomorvérzést megakadályozza az oldat. Az eredményeket utóbb emberi kísérletek is igazolták. Ez a vizsgálat akkoriban folyt, amikor Ázsiában elindult az új influenzajárvány, ez is motiválta a kutatókat. Szintén bizonyított, hogy a kapszaicin gátolja a zsírlerakódást, gyorsítja a szervezet anyagcseréjét. A négy feltaláló paprikakivonattal ízesített italcsaládjának szabadalmi oltalom iránti kérelmét 2006-ban adták be, és a vizsgálatok, tesztek nyomán tavaly novemberben kapták meg a dokumentumot, amely a gyártást lehetővé teszi. Ahhoz, hogy a kapszaicin megfelelőképpen oldódó vegyületet alkosson, huminsavval együtt alkalmazzák.

A találmányban üzletet látó, szintén szegedi cég addig sem ült tétlenül. – Bár forgalmazni nem lehetett, az italokat, teákat, ahogyan illik, élelmiszer-ipari kiállításokra vittük – mondja Papp György, a Reform-Mix Kft. ügyvezetője. – Nürnbergben ezüstérmet kapott filteres teánk és ásványvizünk. Ötezer flakont vittek el, és a tea is mind elfogyott, másnap, harmadnap visszajártak érte. Szaúd-Arábiában pedig a kiállítás nagydíját hozták el a feltalálók.
A cég a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen az édesburgonya – batáta – meghonosításával is foglalkozik, Ásotthalmon közös ültetvényük van. Ivólevükbe a paprikakivonat mellett batátát is raknak, a minap pedig, amikor a kamara romániai partnereivel tárgyaltak, batátás, paprikakivonatos pogácsát, kenyeret sütöttek, jelezve, mi mindenre használható a „mesterkeverék" – amelyet szőregi termelő szállít nekik.
– A hatóságok is úgy állnak hozzá, hogyan lehetne segíteni az előbbre jutást, és ez most nagyon sokat jelent – mondja az ügyvezető, aki közel negyven éve dolgozik a hazai élelmiszeriparban, élelmiszervegyészek mellett. – Most tudunk indulni, először étrend-kiegészítő tablettákkal, de aztán a többi termék is következik, olyan teák, amelyek az utca emberének készülnek. Szolcsányi tanár úr nemrég Kínában tartott előadást a kapszaicinről, onnan élénk érdeklődést tapasztaltunk, aminek nagyon örültünk: ha csak ez az egy lehetőség megnyílik, nekünk az is elég.
Engedélyt kaptak arra, hogy ásványvizükbe olyan természetes füstaromát keverjenek, amely csökkenti a dohányosok nikotinéhségét. Ezt a vizet légitársaságoknak tervezik eladni.

Forrás: delmagyar.hu (Fotó: Karnok Csaba) 

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1