Erről a szoborról máris sok szó esik, főleg pedig olyan szavak, ameilyeneket már-már szinte megszoktunk például a liberálisok svédországi különítményétől, vagyis áskálódás, ártás, rémhírteljesztés és  a szemétkedésnek sok más formája.
Csak egy dolgot nem hoznak szóba az ellentűnetők és minden kákán fasisztát szimmatolók: azt, hogy nem lennélnek életben és nem acsarkodhatnának korlátlanul, ha Horthy nem lett volna, nem mentette volna meg őket a deportálástól. (Szálasi már egy más fejezet). Horthy volt ugyanis az egyetlen az akkori államfők közül, aki a hírhedté tett numerusz klauzuszt hozta, amit betartottunk valamelyest, de német megszállás ellenére is beengedte országunkba a környező országokbói ide menekült zsidók tömegeit, akikre biztos deportálás és halál várt volna. Nem beszélve arról, hogy gettósította ugyan a  hazai zsidókat, mert azokban a hihetetlenül sötét és zavaros időkben lökni kellett Hitlernek egy-egy csontot, hogy hallgasson el, de kritikus pillanatban péncélos ezreddel vette körül a pesti gettót, vagyis megakadályozta -amint ő mondta- hogy magyar állampolgárokat csak úgy egyszerűen bevagonírozzanak és kivigyenek az országunkból. Napokig őrjöngött is Hitler, amikor ezt megtudta.
Amikor Horthyról szobrot állítunk, a hálának a legkisebb foszlánya sem érzékelhető még nyomokban sem, csak fasisztázás, ajvékolás ökölrázás, köpködés és gyalázkodást látunk itthon is, külföldön is, hogy egyebekben újabb olaj legyen a magyarok nemzetközileg való lejáratásának tüzére.
Ha van olyan csoda a világon, hogy igazság, nos igazság szerint a liberálisok egy része kellett volna hogy szobrot emeljen Horthynak már régen. Nem egy református templom előterében, hanem köztéren, nem mellszobrot, hanem egészalakosat. És nem csak a magyarországi zsidók, hanem a környező országokból a "fasiszta" Horthy országába menekült tízezrekkel, ha nem éppen százezrekkel összefogva.
Hálát ne várjunk, ez nem ismert fogalom mindkét oldalon.
B.B.