Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Tömeggyilkos halálkormány, 20 ezer halott Brüsszel miatt – így aljasodott el a politikai kommunikáció a járvány legsúlyosabb napjaira

Magyarország vezeti az Európai Unió oltási rangsorát, de a vakcinák sajnos túl későn érkeztek: elkeserítőek a halálozási adataink, jó ideje a legrosszabbak a világon lakosságarányosan, már 23 ezren haltak meg itthon a járvány miatt. Tízezrek a párjukat, a szüleiket, a nagyszüleiket, a testvérüket gyászolják, ám a politika nem mutat sok részvétet: az elmúlt hetekben a korábbinál is erősebb kifejezésekkel okolja egymást kormány és ellenzék, immáron a másik oldal gyilkosozásától sem visszariadva. Hogy jutottunk el ide?

„A politikai életben nem sikerült egységet létrehozni”

Három nappal azután, hogy Orbán Viktor 2020. március 4-én bejelentette, hogy Magyarországon is regisztráltak két koronavírussal fertőzött beteget, a Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy alkalmatlansága miatt zárja ki az operatív törzsből Kásler Miklóst. A legnagyobb vitát azonban a járvány első napjaiban nem az egészségügyért is felelős emberierőforrás-miniszter szerepe váltotta ki, hanem a felhatalmazási törvény. Az ellenzéki frakciók a kormány teljhatalmi törekvéseit látták a mögött, hogy a rendkívüli jogrendet időkorlát nélkül vezette be a kormánytöbbség. Viszonzásul a Fidesz rögtön azzal támadta őket, hogy veszélyeztetik a védekezést. Végül egyik oldal félelme sem igazolódott be: nem lett diktatúra, júniusra megszűnt a rendkívüli jogrend, és az ellenzék sem akadályozta a járvány elleni védekezést, amint a kormány állította, hiszen a korábbi rendeletek tartalmát sikerült fenntartani a felhatalmazási törvény elfogadása nélkül is, végül pedig azt is elfogadta a parlament kormánypárti többsége.

Ugyan létrejött a nemzeti egység, de ebben a baloldal  nem vett részt. A politikai életben nem sikerült egységet létrehozni

– konstatálta a rendkívüli jogrend megszüntetésekor Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Kocsis Máté harciasabb volt, ő úgy fogalmazott, hogy „a baloldal veszélybe sodorta a védekezést, majd később is folyamatosan támadta az intézkedéseket, a szakembereket, kivonta magát a közös intézkedésekből, valótlanságokat terjesztett a védőfelszerelésekről és a határon túli magyarokra is rátámadt. Kiderült, hogy nem lehet a baloldalra számítani a bajban” – összegzett a Fidesz-frakcióvezető, hogy aztán 2021 januárjában már embertelen halálkampányról írjon, de ne szaladjunk ennyire előre.

BALOGH ZOLTÁN / MTI

Az első hullámhoz képest az őszi másodikra nem sokat változott a pártok kommunikációja, a kormány azt hangoztatta, hogy a baloldal álhírekkel, kamuvideókkal hátráltatta a védekezést, és csökkentette a járványügyi intézkedésekbe vetett társadalmi bizalmat. Igaz, az ellenzék novemberben megszavazta a rendkívüli jogrend újbóli bevezetését, ez nem hozott tartós békét, februárban, a harmadik hullám kezdetén annak meghosszabbítását már nem támogatta, mondván, hogy a kormány inkább saját hatalmi-politikai céljaira használta a felhatalmazást, mintsem a járvány megfékezésére – például átfogó teszteléssel – és a bajba jutott emberek és vállalkozások megsegítésére.

Viszont még ekkora sem merészkedett egyik párt sem odáig, hogy emberek halálát a másik oldal nyakába varrja.

Halálkormány, oltásellenesek, gyilkosok

A harmadik hullám sem „halálkormányzással” és „halálkampánnyal” kezdődött, február elején még a nyitásról vitatkoztak a pártok. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke saját szövetségeseit is bírálva arról beszélt, nem látta egyetlen ellenzéki párttól sem, hogy az észszerű nyitás mellett foglalt volna állást, de a Momentum elég bátor ehhez. Ujhelyi Istvánnak, az MSZP EP-képviselőjének azért nem tetszett Fekete-Győr nyilatkozata, mert ő már januárban a nyitás megkezdését szorgalmazta.

Gulyás Gergely a nyitással kapcsolatos felvetésekre úgy reagált: „a baloldal mindent megtesz, hogy a vakcinákkal szemben bizalmatlanságot keltsen, miközben nyitást követel úgy, hogy ennél kedvezőbb adatok mellett néhány hónapja a teljes zárást követelte.” Ugyanakkor február 15-én a kormány is elindította a nyitásról szóló konzultációját és a gazdaság újraindításáról kezdett kampányt. Három nappal később, február 18-án azonban Müller Cecília országos tiszti főorvos már – a növekvő esetszámok alapján – azt jelentette be, hogy elkezdődött a járvány harmadik hulláma. A miniszterelnök másnap arról beszélt, hogy a számok önmagukban sem jók, de a tendenciájuk különösen rossz, meredeken emelkedő, és „egy nagyon veszélyes pillanatban vagyunk”. Egy héttel később azt mondta, a helyzet drámaian romlik.

www.24.hu

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1