„Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.

Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.

Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.

Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.”
(Weöres Sándor: Galagonya)

     A lelkes csipke-, kökény-, galagonya- és egyéb bogyógyűjtők rendkívüli áldásként élik meg e hosszúra nyúlt kora őszi, napsütéses időt, a „vénasszonyok nyarát”.  Jómagam is kihasználok minden lehetséges pillanatot, amit a természettel együtt tölthetek még a tél beköszönte előtt.     Általában jellemző ezekre a kedves kis túráimra, hogy a tervezett cél időközben teljesen más irányt vesz fel. Most például csipkebogyóért indultam útnak, ám csodálatos galagonyabokrokkal találtam szembe magam a tápiói dombok között. Úgy ragyogtak a szikrázó őszi napfényben azok a kis piros bogyók a termetes, fa méretűre nőtt bokrokon, hogy látványukra a lábaim egyenesen a földbe gyökereztek előttük, képtelen voltam ott hagyni őket. Letámasztottam hát a biciklimet, és egyik bokorról a másikra röpültem, mint egy kíváncsi, üresbegyű madárka. 
    Elég messzire elkóboroltam, mire a közel-távolból jövő furcsa robajra lettem figyelmes. Amint a hangok irányába fordítottam fejem, egy hatalmas, vágtató iramban közeledő juhnyájat pillantottam meg. Hű, ennek a fele sem tréfa, gondoltam magamban, és mint akit puskából kilőttek, rohantam a bicikimhez, attól félvén, hogy ez a se hall, se lát birkanyáj, ripityára zúzza majd a kétkerekűmet, észre sem veszi szegény ártatlant, úgy átgázol majd rajta. Nagy lihegések közepette végül sikerült a kétségbeesett biciklimentés, ám ekkor a nagy porhelhőben mellettem elrobogó nyáj mellett megpillantottam a komótosan ballagó, fülig érő csibész mosolyával a juhászt. No hiszen, alaposan elvörösödtem, mikor a tekintetünk összetalálkozott, fene se tudja miért, de legalább a juhásznak szereztem egy pár vicces pillanatot, és mikor erre gondoltam, már jómagam is vigyorogtam, és vidáman kurjantottam neki a szíves „Adjon Istent”... 
    
    Ilyen kellemes hangulatban, gyönyörű időben vágtam neki ismét a galagonyabokrok sűrűjének, és bár több óráig szedegettem az apró csodabogyókat, mégis szinte elvesztek a kosárban, oly kevésnek tűntek. Ez a lelkesédemet azonban csak még jobban fokozta, és gyűjtögetés közben már azon törtem a fejemet, mit is fogok készíteni ezekből a csodás kis kincsekből...
    
    Ezek a galagonyák nagyon picikék ám, ráadásul a bogyó mintegy 80%-át a mag képezi, tehát nem igen lehet beleharapni, mint egy almába, vagy dinnyébe, aki ilyesmi élményre vár, az felejtse el ízibe. 
    Hazánkban az egybibés galagonya (Crataegus monogyna - egy nagy magja van), kétbibés galagonya (két mag) és a cseregalagonya (Crataegus oxyacantha) fordul elő. Én most egybibés galagonyákat találtam itt a Tápióságban. A galagonya fő hatóanyagai a növény leveleiben, virágjaiban, illetve a piros bogyóiban ugyanúgy megtalálhatók. A virágokat május-júniusban kell gyűjteni.

    Kémiailag tartalmaznak: flavonoidokat (vitexin, izovitexin, orientin, vicenin, stb.), o-glikozidokat, rutint, kvercetint, kempferolt, procianidin, kávésavat, klorogénsavat, feniteliamint, tiramint, urzolsavat, oleánolsavat, kratégolsavat, a bogyókban sárga színanyag is megtalálható, illetve B- és C-vitamin. 

    Minden normális vagy magas vérnyomású embernek javasolt a galagonyatea rendszeres fogyasztása, különösen idős embereknek és negyven év felettieknek. Ha normális is a vérnyomásuk és a szívükkel sincs semmi baj, akkor is igyanak meg hetenként legalább egy-egy csésze galagonyát. Megelőzhetők vele a szív betegségei és a magas vérnyomás, megszünteti a szédülést, a szorongó érzést, szabálytalan szívdobogást, rövid légzést, megszünteti az ideges görcsöket. Csökkenti az artériás erek falain a koleszterin lerakódást. Influenza és tüdőgyulladás okozta szövődményes szívbetegségek megelőzésére is szolgál. Angina pectoris, szívarritmia, coronária erek sclerosisa, „öregedő szív” esetén, illetve szívinfarktus utáni állapotokban, továbbá vérnyomáscsökkentő teakeverékekben nyer a drog alkalmazást. 
    Ez a gyógynövény azért (is) páratlan, mert a hatóanyagai nem halmozódnak fel a szervezetben, ezért sokáig, rendszeresen lehet használni, mellékhatásokat nem okoz. Két teáskanálnyi összetört füvet vagy szárított gyümölcsöt tegyünk egy csészényi forró vízbe, és áztassuk húsz percig. 

    Népiesen hívják Istenalmának, tüskefának, Krisztus-tövisnek, Isten gyümölcsének, gelegenyének, giligánnak, saragonyának, fehértövisnek, májusvirágnak...

    Az ókori világban a galagonyát jól ismerték. Krisztus töviskoronája állítólag galagonyából készült. A görögök és rómaiak a reménnyel, a házassággal és a termékenységgel kapcsolták össze. A rómaiak a növény leveleit csecsemők bölcsőjébe helyezték, elűzendő vele a gonosz szellemeket. A termést amulettek, nyakláncok készítésére is használták, mint szeretet fokozó szimbólumot. Lélektani hatásai ugyanis szorosan kapcsolódnak a fizikai testen elért hatásokkal: Feléleszti az emberben a jószívűséget, az együttérzést, a szeretetet. Száműzi a szívből a gonoszságot, lágyítja a kőszívűséget. A nyúlszívűséget megszünteti, bátorszívűvé tesz, segít felvállalni a félelmek okát.  Csökkenti a szorongást, a rettegést, a bizonytalanságot, a félelmet. Segít feldolgozni a sérelmeket, a lelket mérgező mögöttes szándékokat. Oszlatja a bánatot, fokozza az életerőt.

    A galagonya savanyú íze miatt nagyon jó emésztés serkentő is. De éppen ezért, akinek sok a gyomorsava, az csak savközömbösítővel együtt alkalmazza (pl. édeskömény, koriander)!

    A virágjából készült forrázat inkább „csak” vízhajtó hatású, a terméséből készült főzet jellemzőbben a szívre hat. 
    A termés lehetőleg Tokaji aszúborban készült áztatmánya a legelfajultabb szívet is képes kordában tartani, ebből reggel és este egy pohárka javasolt. 
    Vízhajtó hatását kötőszöveti pangások illetve vesekő esetén, főleg borókával, és királydinnyével kombináltan használhatjuk.

    Az ősi mítoszok szerint a növény villámból keletkezett, ezért a germánok galagonyát használtak a halotti máglyákon, azt remélve, ezzel segítenek, hogy a halottak lelkei a mennybe jussanak. 

    A római Maia istennőnek és férfi párjának, Maiusnak volt a fája, valamint a június 1-jén ünnepelt Carda istennőé, aki elveszett szüzességéért cserébe kapta Janus istentől a fehér virágú, tüskés ágat.

    Az ókori görögök galagonyaágat égettek Hümenaiosz oltárán. A házasság istene, Hümenaiosz, amikor kedvesével a saját nászünnepén vett részt, váratlanul meghalt. Azóta emlékére galagonya virágaival ékesítik fel a mennyasszonyokat, a lakodalmi köszöntőket pedig hümenaiosznak hívják.

    A keresztény hagyományban Mária szüzességét jelképezte a galagonya.

    A kelták szerint a galagonya a tél és a sötétség istenének a fája. A hónapok közül azért lett a május fája, mert valamikor ebben a hónapban tartózkodni kellett a nemi érintkezéstől. E böjtös időszakra a rómaiak a Flora istennőnek szentelt április végi, május elejei orgiába fúló mulatságokon, a három napig tartó Floralia ünnepen készültek fel. Ezeket a galagonya fehér virága is díszítette. A Flora-ünnepeket követő gyászidőszak május 4-én, Szent Flórián vértanúságának a napján vette kezdetét. E napon a britek még a múlt században is a források, kutak körüli galagonyabokrokhoz vonultak, öltözetüket megtépdesték, és a rongyokat az ágakra aggatták. 

    A növénnyel szemben táplált vegyes érzelmeket jelzik a ma is élő brit hiedelmek. Virágzó ágát tilos bevinni a házba, mert állítólag a keresztre feszített Jézus töviskoronája galagonyából készült,s ezért a családban bekövetkező halálhoz vezet. Ez okból levágni sem szabad a bokor ágait. 

    Némelyek szerint a galagonya szent növény, amelynek segítségével - mivel nincsenek benne negatív energiák - megnyugvás nyerhető. Sokfelé úgy tartják, hogy szerencsét hoz a tulajdonosának, és jó termést a földnek, melyen található. Ha Szent Iván éjszakáján vagy mindenszentekkor alája ül az ember, tündérvarázslatban lesz része. 
    Régen a galagonyabokrokat a tündérek találkozóhelyének tekintették, ezért a szántás idején köröket rajzoltak köréjük, nehogy az ekével háborgassák őket. 
    A galagonya virágzása biztos jele annak, hogy vége a télnek és küszöbön a tavasz, ezért az évszakváltás jelének vagy időjárási ómennek is tekintik.  

    Miután összeszedegettem minden elérhető galagonyabogyót a környéken, megköszönve a bokrok mennyei ajándékát, izzó kis kosarammal és a hozzá kapcsolódó tucatnyi lelkes gondolatommal hazafelé indultam. 
    Elhatároztam: galagonyalekvárt, -ecetet, és -likőrt fogok készíteni belőlük.  
    A lekvárhoz előkészítettem a bogyókat. Megmostam, megtisztítottam őket, és annyi vízzel felengedtem, hogy éppen ellepje. Amikor felforrt, darálóval pépesítettem, majd krumplinyomón (esetleg nagyobb lukú szitán) átpasszíroztam – ha kell, ezt többször is meg kell ismételni. Igény szerint esetleg pici víz adható hozzá, hogy megkönnyítse a folyamatot. De sietni kell vele, mert a passzírozvány nagyon hamar kővé szilárdul. Ezután fedő alatt, ízlés szerint méz (cukor) hozzáadásával (ezek el is hagyhatóak) főzni kezdtem. Nem fog tovább keményedni, hanem megpuhul és szétesik. Viszonylag rövid idő alatt készen van (kb. 10 perc), ekkor kiforralt üvegekbe töltöttem, pár percre fejjel lefelé fordítottam az üvegeket, hogy légtelenítsem, majd száraz dunsztban hagytam kihűlni. A lekvár gyönyörű szép piros színét picike citromsav hozzáadásval fokozni lehet.
    
    El kell mondanom, hogy a legnehezebb része a befőzési folyamatnak az a fajta ellenálás, hogy nehogy megegyem az egész lekvárt együltű helyében, mert olyan isteni finom! 
    
   A visszamaradó magos zúzalékot sem szabad ám csak úgy kidobni, hiszen rengeteg jóság van még bennük. A visszamaradó kicsi halmocskát két részre osztottam, az egyik felét kis üvegbe téve felöntöttem fehér vodkával, és megcsurgattam pici mézzel (ebből lesz egy-két hónap érlelés után a likőr), a másikat felöntöttem fehérborecettel (ebből egy-két hét alatt gyümölcsecet lesz, ami aztán vízzel hígítva „üdítőként” önmagában is iható).
    

    Adjon Isten erőt s egészséget mindenkinek! :)

    Felhasznált irodalom:
    Gyógynövény- és drogismeret (Fasrmakognózia) Dr. Tóth László egyetemi docens Debrecen 2000.
    Szabó György, Lopes-Szabó Zsuzsa: A bükki füvesember gyógynövényei
    Temesvári Gabilla Katul: Sacra Herbária – Szent füvek
    http://www.astronet.hu/test-es-lelek/gyogynovenyek/galagonya-a-sziv-elix...

      -ivirag-

     Kérdéseiket, észrevételeiket örömmel várom a következő email-címen: drviragildiko@fusz.hu