A Magyarok Világszövetsége június 4-énVersailles-ban tiltakozó megmozdulást szervez a trianoni békeparancs 93. évfordulóján. A Magyarok Világszövetségének hivatalos álláspontját Trianon ügyében az Igazságot Európának! című, 2009-ben elfogadott petíció tartalmazza, amely a világhálón olvasható. Alább közzétesszük dr. Léh Tibor, a franciaországi szervezőbizottság vezetője felhívását, valamint a rendezvény programját.
Kedves magyar Testvéreim, Barátaim, Honfitársaim, és együttérző francia Barátaim!
2010 óta a Magyarok Világszövetsége évről évre megrendez Versailles-ban egy összmagyar megmozdulást a trianoni békeszerződésnek nevezett diktátum évfordulójának alkalmával. 93 év elteltével is a seb még mindig nehezen gyógyu,l és az igazságtalanság helyreállítása még mindig nem történt meg. Ezért úgy gondoljuk, hogy továbbra is kötelességünk, hogy tudassuk a világgal a 93 évvel ezelőtt elkövetett igazságtalanságot.
Először kétezren voltunk, de a világ minden részén megtalálható magyarok közül sokan sajnos a gazdasági krízis miatt anyagi okok miatt nem tudnak részt venni. Az MVSZ úgy döntött, hogy ha kevesen is, de mindenképpen minden évben megemlékezünk.
Most főként a franciaországi magyarsághoz fordulunk, mivel Nektek könnyebb megjelenni Versailles-ban.
Bár június 4. egy munkanapra esik, kedd délutánra, ettől függetlenül számítunk Rád, Rátok, és barátaitokra. Annak érdekében, hogy minél többen jelenjünk meg, toborozzatok magatok körül embereket, hívjatok meg akit tudtok; magyarokat, franciákat.
Egy évben egyszer érezzétek az összefogás szellemének fontosságát! Azt, hogy magyarok vagytok, hogy fáj Trianon! Mert „Magyar az, akinek fáj Trianon!"
Dr. Léh Tibor,
az MVSZ Franciaországi Országos Tanácsának elnöke
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges