Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Tusnádfürdő – A mostani hazugság mindent visz!

Szerző: Elek Attila, Független SZABAD EURÓPA, www.szabadeuropa.com 2013.08.05.

Nem tudom, mi lehet az oka annak - mert bár, akik követik írásaimat, azok tudhatják, hogy nem igen hiszek Orbán Viktorban, pláne igazmondásában -, de valamilyen oknál fogva, amikor a magyar miniszterelnök Erdélybe megy a szokásos Bálványosi Szabadegyetemre, akkor mindig várható tőle egy akkora hazugság, amelynek az itthoni lódításai a nyomába sem érnek. Meggyőződésem, hogy az ottani hallgatóság nem hülyébb az átlagosnál, egyszerűen csak valószínűleg az áll a dolog mögött, hogy kritikátlanabb Orbánnal. Hiszen Orbán intézkedései az ő zsebüket nem érinti. 
Az eddigi csúcs tusnádfürdői eszmefuttatása, az a bizonyos „a baloldal, amikor csak tehette rárontott nemzetére” tákolmány volt, ami azért háborít fel, mert mindkét baloldali hatalomátvétel az un. nemzeti jobboldal által szított és támogatott két világháborúba való belépéssel kezdődött. Két ország rontó, nemzetvesztő szarvashibadöntés a jobboldaltól, melynek pl. egyenes következménye volt többek között Trianon is. Ebből józanul az következik, hogy Magyarországon a baloldalnak esélye sem lett volna „rárontani” bárkire, ha az úgynevezett jobboldal megül a fenekén és nem vesz részt olyan háborúkban, amiknek a kimenetele előre látható volt. 
De a mostani hazugság vetekszik ezzel! A mostani csodálatos orbáni eszmefuttatás a TV készülékem majdnem felrobban, mert már nem bírta elviselni az ilyen szélhámosságot. Történt ugyanis, hogy Orbán Viktor a helyszínen tízezrek előtt, a kamerákon keresztül meg tízmillióknak azt tudta mondani, hogy az előző kormány által felvett IMF hitelt a mostani kormány visszafizeti – figyelem ritkaság, eddig még nincs hazugság, de ami ezután jön az vérlázító – idézem: „…még a nyár folyamán végtörlesztést hajtsunk végre, és az egész összeget fizessük vissza. Ez az összeg egyébként rendelkezésre áll, mert az elmúlt három évben a magyarok megtermelték ezt a pénzt, ezt mi be is gyűjtöttük – senki sem szeret adózni, de valahogy be kell gyűjteni az így termelt összegeket, begyűjtöttük –, a számlánkon van, és most vissza fogjuk fizetni az IMF-nek az összes pénzt, és így tisztán állunk az Úr színe előtt.” 
Na, most kérem szépen, akinek esetleg nem világos, annak azért néhány adat. Ennek a mondatnak a végét levesszük, mert teológiai vitába nem megyünk bele, hogy létezik-e Isten vagy nem, de az összes szava hazugság. Egy: a magyar nép sajnos nem termelt meg semmit sem, hiszen az azt jelentette volna, hogy a költségvetés nem lett volna hiányos, azaz deficites, hanem pluszban termelt volna meg három év alatt 25 milliárd dollárt, az testvérek között is 5000-6000 milliárd forint. (Itt most nem foglalkozunk azzal, hogy nem lett az egész hitel lehívva ill., hogy Orbánék az IMF hitelből vették meg pl. a MOL részvényeket.) Ez pedig azt jelentette volna, hogy évenként a GDP nem 3%-os hiánnyal küzdött volna, amire egyébként valamilyen szinten büszke a kormány, hanem 6-7% többlet lett volna, ami ugyebár nemhogy nekünk, de a világon még Kínában sincsen és sehol a világon, pláne nem egymás után 3 évben. Nem hogy pluszt nem termeltünk az elmúlt három év alatt, hanem évente 3% volt a mínuszunk. Adóforintokból tehát biztos, hogy nem fizetünk vissza IMF hitelt, magyarul az IMF hitelt nem termeltük meg, sőt hitelt kellett még felvenni a 3%-os hiányok fedezésére.
De hát akkor mit gyűjtött be Orbán Viktor? Miből fizeti vissza a kormány az IMF hitelt, mert tény, hogy visszafizetjük. Hát kérem szépen, itt mondom el mindenkinek, aki tudta és annak is, aki nem, a kormány, de még személyesen Orbán Viktor is miből fizeti vissza az IMF hitelt. Elárulom a nagy titkot. Új hitel felvételéből! Magyarán tehát ez olyan, mintha egy család felvett volna egy hitelt egy banktól és most azt a hitelt visszafizeti, de úgy, hogy egy másik banktól vesz fel egy újabb hitelt, ráadásul többet és magasabb kamatra, hogy visszafizethesse az előző hitel tőke és kamatrészét. Miért rendkívül veszélyes és ország rontó, nemzetmegosztó Orbán Viktor fenti mondata? Nos, kérem azért, mert lehetnek olyan emberek ebben a hazában, akik elhiszik, amit Orbán állít, miszerint az előző kormány felvette a hitelt, amit három év alatt a magyarok megtermeltek és most az Orbán kormány visszafizet. Ebben az emberben, ebben a hallgatóban még az is felmerülhet, hogy érdemes volt eltűrni az elmúlt három év horrorisztikus kormányzati megszorításait és elviselni negyven féle adóemelést a három év alatt. Tudniillik amennyiben tényleg megtermeltük volna a hitelt akkor ez igaz is lehet. 
Két dolog lehetséges. Orbán Viktor teljesen hülye, gazdaságilag analfabéta és önmaga is elhiszi, hogy megtermeltük a pénzt. Ennyire alacsony IQ-júnak, azért nem nézem Orbánt. A második esetben viszont Orbán annak teljes tudatában állította a fentieket, hogy az ország semmit nem termelt meg, és csak újabb kölcsönből fizettük vissza az IMF hitelt. Mindenkinek a megítélésére bízom, hogy ez milyen politikusi magatartás, mert egy biztos, hogy jól felépített, előre megfontolt, jól átgondolt hazugság. Ezt a hitelt egyébként a jelenlegi kormány folyamatosan veszi fel államkötvények formájában, illetve devizakötvény kibocsátás formájában. Az IMF hiteltörlesztő részletét, ez év január-februárjában már felvette a magyar államadósság kezelő központ. A kérdés most már csak a következő. Miért nem fizettük vissza akkor már februárban az IMF hitelt, hiszen a pénzt már fölvettük. A válasz a következő. Az IMF hitel sokkal kedvezőbb kamatozású, mint a helyette felvett hitel, mely kb. dupla annyi kamatot tartalmaz, tehát minél előbb fizetjük vissza, annál több kamatkülönbözetet kell fizetnünk az új hitelek után. 
Politikailag a legelőnyösebb a későbbi visszafizetés lett volna, mert akkor a választási kampány hajrájában a fenti hazugsággal lehetett volna etetni a magyar nép etethető részét. Viszont az túl késő lett volna, mert a 2014-es költségvetés alapszámait szeptemberben be kell nyújtani az országgyűlésnek, melyhez rendkívül fontos adat a várható államadóssági ráta, és a várható forint-euró árfolyam. Orbán Viktor és csapata egyszerűen nem érti, hogy ő hiába fizet vissza bármekkora adósságot az nem fog érdemleges mértékben csökkeni, hiszen a pénzügyi háttérhatalom ezt nem fogja megengedni. 
Ugyanebből a beszédből idézek Orbántól: „Könnyű belátni, amíg az államadósság magas, magas kamatokat kell fizetni, minél magasabb az államadósság, annál magasabb kamatokkal jutsz kölcsönhöz, azt vissza kell fizetni, és így ezen a rendszeren, ezen a pénzszivattyún keresztül egyre több megtermelt érték megy ki az országból.” Sajnos itt Orbán és Matolcsy óriásit téved. Ez nem igaz. Azért furcsa, hogy ezt gondolják, mert ők is hisznek, a pénzügyi háttérhatalomban állítólag ez ellen akarnak szabadság harcolni. Akkor csak nem hiszik, hogy ez így működik? Óriási vakság ez!
Az az ország, amelyik csökkenti adósságát rögtön magasabb nemzeti valutaárfolyammal találja magát szemben. Orbán és Matolcsy képtelen felfogni, hogy minél jobban akarják csökkenteni az adósságot, az annál jobban emelkedni fog, mert a háttérben csavarnak egyet a forint árfolyamán, így az eredmény a következő. Leszakadás a környező országokhoz képest, pénzügyi erőforrások felesleges elfecsérlése. A pénzügyi erőforrások híján az állami beruházások csökkenése (kivéve futballstadionok) valamint az alacsony pénzmennyiség miatt a lakosság és a vállalkozások általános elszegényedése. 
Figyelem, kulcsmondat, kulcsadat következik. A jelenlegi pénzügyi világrend igazságtalan, a nemzeteket pénzügyi rabszolgatartásban tartó rendszer. De működő rendszer, ami több száz éve bizonyítja életképességét. Két eset lehetséges, két kiút van. Egyik az orbáni vakrepülés, melynek eredménye könnyen megjósolható, teljes leépülés és elszegényedés. A másik megoldáshoz viszont nem elég egy ország, hanem legalább 8-10 régión belüli országnak az összefogása szükséges, akikkel együtt meg lehetne vívni a pénzügy háttérhatalom ellen a csatát. De vajon van-e 8-10 ország a régióban, akivel jó barátok vagyunk és szóba állnak velünk? Ennek eldöntését a kedves olvasóra bízom.

 

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1