Fizikai jellemzők:

   E két testtájunkat együttesen szemlélve kitűnik, hogy vállaink elől és hátul egy-egy ívet alkotnak, afféle tartó- és függesztőszerkezetet, amelyet csontjaival, ízületeivel és izmaival együtt szabatosan vállövnek nevezünk.  Alkotói a kulcscsontok, lapockák és a vállízületek; itt kapcsolódik a szabad felső végtag. 
    A vállöv és a vállízület összeadott mozgásai biztosítják azt a csodálatosan nagy terjedelmű mozgékonyságot, mely végül abban nyilvánul meg, hogy kezünkkel a térnek szinte minden irányába elérhetünk akkor is, ha törzsünk és derekunk mozdulatlanul marad.
    Egyenes, álló testhelyzetben vállunk szélessége, csapottsága stb. jelentősen járul hozzá megjelenésünkhöz. Legismertebb betegsége a ficam, amikor a felkarcsont feje (néha csupán egy jelentéktelen erőbehatás következtében) az ízületi tokon belül elmozdul, előre és lefelé csúszik. Helyreállítására számos műfogás ismert.

    Lelki jelentés:

    E testrészünkkel hordozzuk az élet terheit.
   A teher természetéhez tartozik, hogy lehet saját, illetve mások által felhalmozott megoldatlan feladat. Ebben az esetben lényegtelen dolog arról beszélni, kinek a problémáit vettük vállainkra, kinek a terheit hordozzuk. Úgy is csak az számít, hogy nem tesszük le a nyomasztóvá, terhessé vált „csomagokat".
    Vállaink azt a célt szolgálják, hogy a kétségbeesett emberek ráborulhassanak, rajta kisírhassák fájdalmaikat, elmondhassák gondjaikat. Ez így van jól! 
    De kérdem én, értelmes dolog-e mások helyett cipelni? 
    A kérdésre válaszolva: időnként vállunkra kell venni azt is, ami nem a miénk! De... amit a vállunkra vettünk, azt le is kell rakni!

    Természetesen vállunk a hordozásra teremtetett, de nem arra, hogy akkor is cipekedjünk, amikor az ellenkezik elveinkkel és érzéseinkkel!  A váll problémái megjelennek, mikor nem tesszük le terheinket, mert egyébként elveszítenénk fontosságunk tudatát. Nincs időnk, nincs lehetőségünk levetkőzni azokat. Ezt addig fokozzuk, addig magyarázzuk, hogy előbb-utóbb el is hisszük.
    Viseljük mások terheit s közben vállunk annyira le van foglalva, hogy a sajátunkkal nem foglalkozunk. Mivel nem marad időnk magunkra, nem lesz meg a sikerélményünk. Sikerélmény nélkül pedig hiányozni fog az erő, melyet felhasználhatunk rugalmasságunkhoz. Ez utóbbi pedig feltételezi: van bátorság. Van bátorságunk felvenni mások problémáit, van bátorságunk letenni, van bátorságunk önmagunkkal foglalkozni, és van bátorságunk félretenni problémáinkat.

    Ezekből merített örömeink hiányában következnek be a különböző elváltozások.
   A gyógyulás útja a „NEM"-mel kezdődik. Erőt kell venni magunkon, és hallgatni kell érzéseinkre, azok mindig gyengéden megsúgják, mi a teendő.

Pósa Ferenc
forrás: http://holisztikusegeszsegmegorzes.blogspot.hu/