Lengyel János Beregszászon, az akkori Szovjetunió „legmagyarabb” városában született.  A helyi 4. számú Beregszászi Kossuth Lajos Középiskolában érettségizett 1990-ben. Az ELTE BTK történelem szakán 2011-ben szerzett diplomát. Közben oklevelet szerzett afrikanisztikából. 2002-ben tagja lett a Magyar Újságírók Közösségének. 2009-től a Független Újságíró Szövetségnek a tagja. Ugyanebben az évben felvették a Magyar Írószövetségbe. 2012-ben A Független Újságírók Szövetsége által létrehozott "Nemzeti Újságírásért"   bronz fokozatú kitüntetésben részesült.

Az Együtt irodalmi folyóirat, a Kárpátaljai Hírmondó, az Újnautilus internetes irodalmi portál és az Agria folyóirat állandó szerzője. A Kárpátinfo nevű kárpátaljai hetilap és a Kárpátalja.ma internetes portál budapesti tudósítója. Ezen kívül több tucat médium állandó szerzője, gazdag publikációs jegyzékkel rendelkezik. Nyolc könyve jelent meg eddig, rendszeresen publikál irodalmi folyóiratokban és irodalmi antológiákban. Három elkészült kézirata kiadót keres. Magyar irodalmat, illetve határon túli irodalmat, kommunikációt és történelmet tanít a Független Újságírók Szövetségének iskolájában. A múlt évben az ünnepi könyvhétre jelent meg az Intermix Kiadó gondozásában a második interjús kötete, Arc-poeticák címmel.

– Mikor az interjú készítése előtt beleolvastam az önéletrajzodba, Jack London jutott az eszembe. A világirodalom kalandos életű írójához hasonlóan előbb kétkezi munkásként kezdted, majd szenvedélyes tanulás következett, újságírás és mára már kiforrott íróként vagy jelen az irodalomban. Ha tévedek, vagy nem így látod, cáfoljál meg...

– Nos, mit is jelent kiforrott írónak lenni? Úgy érzem, én még koránt sem írtam meg fő művemet. Amolyan későn érő típus vagyok. Számos ötlet, történet van a fejemben, amit egyszer papírra kell vetnem.

A kétkezi munkától sosem ijedtem meg, még ha főként a kényszer vitt, visz is rá. A szenvedélyes tanulás már korábban is megvolt. Sajnos a középiskola elvégzése után nem tanulhattam tovább, 31 éves voltam, amikor sikeresen felvételiztem az ELTE BTK történelem szakára. 10 évvel korábban az ukrajnai gazdasági válság miatt kellett elhalasztanom a továbbtanulásomat. Ami az újságírást illeti: a két oklevelemet már Magyarországon szereztem, de már bizonyos rendszerességgel 16 éves korom óta publikálok.

– Az írásaidban ezek a megélt események tetten érhetők? Gyakran nyúlsz vissza a saját életedből vett történésekhez? Mit kell tudni Mitracsek úrról, számtalan prózai műved alakjáról? Netán ő is te vagy az írásaidban?

– A válaszom, egyértelműen igen. A Fallal az arcnak című kötetem a Magyarországon vendégmunkásként eltöltött 10 év történéseire épül. Saját sorsomon keresztül akartam bemutatni a vendégmunkások kemény életét. De más írásaimban is érezhető a személyes tapasztalat. Egyik kritikusom írta anno, hogy előszeretettel használok fel életrajzi elemeket. Mitracsek úr összetett személyiség. Több valós ember jellemzőivel ruháztam fel, és természetesen az alap magam vagyok. Ő az én Forest Gumpom, aki mindenhol és mindenkor felbukkan. Még a halálból is képes visszatérni, hogy az irodalmi alakok szakszervezetének segítségével vádat emeltessen az író ellen, mert nehezményezi, hogy az, azaz én, idő előtt megkóstoltatta vele a halál keserű kenyerét. Tehát, ha Sherlock Holmes és Bobby Ewing visszatérhetett a halálból, akkor ez Mitracsek úrnak sem tilos.

– A prózai művek és a költészet mellett jelentős az újságírói tevékenységed. Mélyinterjúkat készítesz, közelebb hozod a magyarországi olvasóhoz a kárpátaljai irodalmi életet. Szíved mélyén kinek tartod magad? Kárpátaljai magyar írónak, publicistának vagy magyarországi magyar tollforgatónak?

– Nem tartom szerencsésnek, hogy még e téren is megosszuk önmagunkat. Hogy kinek tartom magam? Először is embernek, csak így, mindenféle jelző nélkül. Annyit hallottam már, hogy a magyar nemzet egységes, mint ahogy a magyar irodalom is. Erről már annyian annyiszor vitáztak. Én úgy definiálom, hogy a Kárpátalján művelt magyar irodalom. Én pedig magyar történész és újságíró vagyok, és történetesen a Magyar Írószövetség tagja. A szülőföldem Kárpátalja, Beregszász.

– Önéletrajzodba kicsi mazsolaként bekerült, hogy az ELTE-n oklevelet szereztél afrikanisztikából is…

– Nem is oklevél, inkább igazolás, hogy elvégeztem az afrikai kurzust, még a jó emlékű Füssi-Nagy Géza tanár úr vezetésével. Az ókorban Afrika északi területei, a Mediteráneum részeként szinte Európához tartoztak. De én inkább fekete Afrikával foglalkoztam. Egyik kedvenc témám az angolai polgárháború, no meg a Kongói események, nem beszélve a ruandai népirtásról. Sajnos a szuahélivel nem igazán boldogultam. Különben szeretem megismerni az idegen kultúrákat, embereket, ételeket, tájakat stb.

– Prózaírónak vagy költőnek tartod magadat?

– Bár írok verseket is, inkább a prózában jeleskedem. Ez idáig még nincs verses kötetem, de 2014-ben két versem bekerült Az év versei 2014 című antológiába.

– A Bárka online három versedet is közölte. Közte szerepel egy, aminek a címe Aki nincs sehol. Én azt gondolom, hogy te már vagy valahol, jó helyen, vagy valaki. És remélhetőleg az ebből idézett: „Egy helyben lohol, Csak őrli magát, Pőre szívére Nem jut kabát” sorok is már veszítettek aktualitásukból, s szívedet már melegíti valaki, ha nem is egy nagykabáttal...

– Hát igen, jó, ha az embernek van társa, még ha tollforgató is az istenadta. A nő örök, örök megfejthetetlen lény. Se vele, se nélküle, az élet csak a nővel, a nő által lehet kerek, egész, boldog. És talán múzsának sem utolsó.

– Köszönöm szépen a beszélgetést. További kiváló alkotói munkát, jó egészséget és tehetséges tanítványokat kívánok!

Fedák Anita

Forrás: karpatinfo.net