Az emberi kegyetlenség mérföldkövei

   Mikor a férjem elhagyott, az x-edik "majd én megmutatom, hogy én mégis kellek valakinek" nevű vakrandimon találkoztam egy újságíróval, aki azt boncolgatta , hogy ugyan már mi a különbség a keleti és nyugati demokráciák között. A felhozott érvekre én csak a bennem feszülő érzéssel tudtam válaszolni. Ott jobb - mondtam sommásan-.  
   Na ez a női logika már sok volt neki, aki felsorakoztatta a korrupció, az iskolázatlanság érvrendszerét velem szemben, és faképnél hagyott egy szó nélkül. Ez egy kicsit hasonlított ahhoz, ahogy 22 év után elhagytak. Már nem éreztem semmit, csak töröltem, és mentem tovább.
    Igen, az emberi kegyetlenség foka, ill a kegyetlenség természetessé tétele a különbség - tudom ma már-. Ezért tragikusak és felháborítók ezek a fohászkodó üdvözítők, akik vagy mert kirekesztetteknek érzik magukat, vagy mert csoportba tartozónak akarják érezni magukat, úgy gondolják, hogy bíráskodhatnak fölöttünk, és a hozott halálos ítéletet végre is hajthatják rajtunk.
   Mi, akik már elég ideje élünk tudjuk, volt már ilyen, hisz a Vörösbrigádok egyszer már „végigtarolták” Európát . A helyzet most nehezebb, hisz a föld túlnépesedése, elöregedése, a robotok elterjedése, a rajtunk végzett pszichológiai kísérletek tömegessé válása, vár ránk. Ezért hibás nemzetállamban gondolkozni - mondatja velem sokszínűséget kedvelő lelkem. - De a valóság, hogy aki összetartó családban él, sokkal erősebb, mint aki nem. Tehát itt Európában maradnak a nemzetállamok, mert más nem is lehet egyelőre, és a teszetoszaság, mert igen erős cél kell ahhoz, ahol ennyi (klánt) országot egy zászló alatt össze lehessen fogni. Bár ha ez sikerülne, mint ahogy sikerült a 80-a években, egy pillanat alatt megszűnne az ISIS jelentősége. A fiatal erőnek értelmes célok kellenek, gyerünk hát rajta, minek növeltük meg az átlagéletkort, ha nem tudunk valami értelmeset összehozni a megélt tapasztalatokból?

naposlili