Ha nyugati szemmel közelítünk a kérdéshez, akkor azt látjuk, hogy az egyén önmaga megvalósítására törekszik, életét minél teljesebb formában kívánja élni és irányítani, határozott elképzelésekkel rendelkezik a világról, saját komfortjáról, mások megítéléséről, élete során pedig szükségszerű módon folyton választásokat hoz, kedvezőbb és kedvezőtlenebb helyzetekben.
Azonban a meghozott döntésekkel kapcsolatban sokszor kétségei támadnak, s szívesen felülírná utólag azokat, vagyis visszatekintve másként cselekedne.
Kit hibáztat mindezért? Önmagát ritkán szokta, hiszen akkor be kellene látnia, hogy mostani megítélése szerint akkor rosszul döntött vagyis ő maga felelős ezért a „rossz” döntésért.
Mi hibás hát? Természetesen a körülmények. A nem megfelelő helyzet, melyben ő maga nem is dönthetett volna másként, csakis ezen a módon.
Így az ebből eredő minden következmény most már ennek a „hibásnak” vélt döntésnek tudható, ez okozza a szenvedését, fájdalmait, rossz közérzetét.
Biztos, hogy rosszul döntünk? Létezik olyan, hogy rossz döntés?
Az tény, hogy a döntésekkel egy-egy utat jelölünk ki, ami lehet egy lelki értékekben bővelkedő, szellemi fejlődésre hangsúlyt helyező, de lehet ön- és mások elpusztításával járó romboló út is.
Céljukat tekintve is máshova vezetnek, az előbbi -optimális esetben- a fejlődés, míg az utóbbi a pusztítás felé.
Az útnak nem a cél a legfőbb lényege, hiszen az út során tanulunk is. Az elsőből is lehet tévút, kanyarodhat az önhittség és önmagukat mások fölé helyező szuper egóság felé, míg a másodikon járó is eljuttathat arra a pontra, hogy a mély és lehúzó közegbe belecsömörölve választást hozva onnan kikerüljön.
Ha feltesszük a kérdést, hogy vajon sikereink vagy kudarcaink jobb tanítómesterek-e, azaz melyik tanít radikálisabban? Akkor végiggondolva jó eséllyel válaszoljuk azt, hogy a kudarcok és csalódások mélyebben hatnak ránk.
Az, hogy egy adott szituációban miként választunk, valóban fontos és jelentőséggel bíró momentum, de még lényegesebb, hogy miként élünk a hozott döntésekkel, azaz hogyan sáfárkodunk az elénk táruló lehetőségekkel.
Ha választásainkat folyton áthárítjuk a rossz körülményekre, a nehéz helyzetekre, akkor önmagunk sorsát a megmásíthatatlan, vak végzetre ruházzuk, amiből nincs kiút.
Ha viszont a döntéseinkből fakadó helyzetet és a következményeket igyekszünk önmagunk fejlődésére fordítani, ha azokban nem a csapásokat, hanem a tanulási lehetőséget látjuk, akkor velünk is megeshet az a csoda, hogy jobbá válik az életünk. Akár így, akár úgy döntöttünk.
Ha a keleti ember gondolkodásmódjából indulunk ki, vagyis hogy a dolgok ok-okozati összefüggésben állnak egymással, és működik a karma (hatás-visszahatás) törvénye, akkor máris egy láncolat tárul elénk.
Hiszen a dolgok nem értelmetlenül megnyilvánuló végzetként keresztezik utunkat és gáncsolnak el, vagy éppen eredményesen segítik előbbre jutásunkat, hanem egy visszavezethető eseménysorozat részeként bukkannak fel életünkben.
Amit tettünk, annak édes vagy keserű gyümölcseit megkapjuk öröm vagy üröm formájában, de a választás szabadsága, lehetősége mégis fennáll.
Nincs mentség, mert attól függetlenül, hogy most miként döntünk, múltbéli tetteink következményeit úgyis meg kell majd tapasztalnunk, nem tudjuk ezeket semmissé tenni, kikerülni vagy a megúszásukra játszani. Azaz a múltért meg kell fizetnünk.
De a jelenben ismét lehetőségünk van döntést hozni arról, hogy milyen körülmények és értékrend szerint kívánjuk élni életünket, és ezzel egyidejűleg arról is, hogy milyen helyzetben fogjuk a múlt jó vagy rossz (vissza)hatásait, -hozadékát vagy hordalékát- fogadni és ebből a tanulságokat levonni.
Ha félünk döntést hozni, mert nyomaszt azok esetleges rossz kimenetele, következménye, súlya, s ezért inkább passzívan hagyjuk, hogy a dolgok helyettünk történjenek, ha sodródunk az árral, ha a legapróbb kockázat elkerülése végett mindentől elzártan élünk, az vajon tényleg a javunkat szolgálja?
Melyik jobb: egyáltalán nem dönteni vagy rosszul dönteni?
Ha minden idegszálunkkal arra ügyelünk, hogy a legapróbb rosszat is elkerüljünk, akkor görcsös igyekezetünk végül pont arra az egy pontra fogja fókuszunkat rögzíteni, amit elkerülni igyekeznénk: a rosszra.
Életünk pedig innentől kezdve csak hibákból és kudarcokból fog állni, elillan a létezés természetes hullámzása, a dolgok jó és rossz oldala és csak az elkerülni kívánt rossz dolgoktól való félelem, valamint az elkövetett rossz miatti lelkiismeretfurdalás lengi be létezésünket.
A leginkább célravezető talán az, ha elfogadjuk, hogy: képességeink és lehetőségeink szerint a jó és nemes dolgok megvalósítására törekedjünk, de ezzel egyidejűleg tudatában maradjunk emberi létünk és jellemünk tökéletlenségeinek, hibáinak is.
Mindezek ismeretében a jelenben és a jövőben tudatos és átgondolt választásokat hozzunk, melyekben benne rejlik ugyan az a kockázat is, hogy esetleg azt később másként látjuk majd jónak, és viselnünk kell a következményeket. Mi viszont mégis élünk a választás lehetőségével.
Hiszen az emberi létforma egyik fontos velejárója az a fajta szabadság, hogy lehetőségünk van: dönteni.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
