Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Zsákutcába jutott a szak- és felnőttképzés

Az MSZP szerint Magyarország versenyképessége három éve tartó zuhanásban van, többek között azért, mert az Orbán-kormány olcsó és kevés hozzáadott értékkel bíró munkaerőt képez. Sós Tamás országgyűlési képviselő szerint zsákutcába jutott a szak- és felnőttképzés.
 

Az ellenzéki politikus a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtöki, a Dunaújvárosi Főiskolán elhangzott szavaira reagált. Czomba Sándor az országos szakképzési és felnőttképzési tanévnyitó értekezleten csütörtökön egyebek mellett azt mondta: a szak- és felnőttképzés átalakításának célja, hogy minél több ember jusson munkalehetőséghez, a fiatalok jó szakmát válasszanak, és az ország határain belül találják meg számításaikat.
    

Sós Tamás erre utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre többen nemcsak munkát keresnek külföldön, de szakmát is: nem ritka, hogy külföldi szakiskolába iratkoznak be. Azt írták, az elmúlt három év után kijelenthető, hogy az Orbán-kormány szak- és felnőttképzési politikája megbukott. Szerintük jól bizonyítja ezt, hogy gyakorlati partnerként a hazai cégek csupán 1-2 százaléka vesz részt a szak- és felnőttképzésben, és így nem lehet duális képzésről beszélni ma Magyarországon.
    

Az MSZP szerint a szakképzett munkaerőt igénylő reálszférában gyakorlatilag nincsenek munkahelyek, "a közfoglalkoztatásban éhbérért dolgoztatott közmunkásokkal itt nem lehet kozmetikázni a szomorú valóságot". Sós Tamás szerint az Orbán-kormány nem csak dilettáns módon, hanem igazságtalanul is alakította át a korábbi rendszert: a szerényebb családi háttérrel rendelkező fiatalok ma jóval drágábban vehetnek részt OKJ-s felnőttképzésben. A tankötelezettségi korhatár 16 évre való leszállítása pedig a lemorzsolódás melegágya. Az MSZP 2014 után egy modern, sokszínű, versenyképes, egymásra épülő, átlátható és átjárható szak- és felnőttképzési rendszert fog kiépíteni Magyarországon - áll a közleményben.  (MTI)

Rovatok: 
Egyéb
X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1