A nemzetállammá válás manapság nem olyan egyszerű, azaz, országonként és nemzetenként más-más részletek nehezíthetik a folyamatot.

   Nem vagyok jóstehetség, de szerény ilyen irányú képességekkel is nyakamat teszem rá, hogy rövid időn belül szét fog hullani az EU balga szervezete is. Darabokra.

   Miért jósolok ilyeneket?

  Valahányszor otthon járok, Magyarországon, mindjobban feltűnik, hogy nem érdemes ajándékokat cipelni haza, mert otthon is meg lehet kapni ugyanazt, vagy majdnem ugyanazt, mint itt, Amerikában. Nincs tehát értelme a cipekedésnek.

 Haragos kis verset írt Petőfi abban volt felhorkanásában, hogy a generálisa letolta őt, mert nem viselt nyakravalót.

 Elmentem, hogy föltankoljam a kis kocsimat, és meglepetéssel láttam, hogy a benzin ára gallononként most 3 dollár 4O centbe került, noha általában majdnem egy dollárral kerül többe. Még meg is kopogtattam a a benzinkutat itt is ott is, de a 3.3O kitartóan nem változott. 

2034 Julius 4. Washington, USA

Történelmi fordulathoz érkezett az amerikai nép, mi több az emberiség. Nyugodtan állíthatom, hogy fantasztikus a hangulat! Amerikának a mai nappal, először, csimpánz lett az elnöke. A nép ünnepel, fára mászik, banánnal dobálják egymást és heves makogások között szeretkeznek az utcán, a bokrok között, ember a majommal, csimpánz a gorillával,  férfi nővel, nő a nővel…

A honvédségen is elmorfondirozgat néha az ember barátokkal egy-egy pohár bor mellett. Az egyik ezt mondja, a másik meg azt, de ahogy elnézem a dolgokat, legtöbb ember a honvédségről alkotott mérhetetlenül idejét múlta elképzeléssel voltaképpen majdnem hogy szuronyos puskás harcokra gondol most is, mint annak idején. 

„Hol volnának ma homokba írt alakításai? Megérnék ma nekünk az ő elpárolgott ködalakjai a „Homer és Ossziánt” vagy a „Talpra magyart”, melynek tüzével életünk fogytáig acélozza a lelkünket! Mi maradt volna a szabadság költőjének villámterhes mennydörgés-szózatából a színpadon? Intendáns uraknak mondott volna vele selymes üdvszónoklatokat?

Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés. / Shakespeare III,1.Hamlet monológjából To be or not te be, that is the question /  Nem sivár társadalomtörténeti értekezés, hanem a nemzet életének szétágazó küzdelméből egy csodálatos, sokoldalú emberi portré ez, melyet megeleveniteni  kiván az emlékezés. 

Azon írókat, amelyeket a kommunista éra igyekezett elhallgatni, a mai magyar társadalom, jelentős része újra felfedez, és szívesen olvassa műveiket. Az igazság utat tör, és mint Dsida Jenő, Wass Albert, vagy Herczeg Ferenc, akit 1925-ben irodalmi Nobel díjra jelölt az MTA, úgy Tormay Cécile művei is újra népszerűvé váltak, egyszerűen azért, mert az az érték, melyet ránk hagytak, örök érvényű szellemi útravalóul szolgálnak. S habár könyveik nem iskolai kötelező olvasmányok, mégis a kollektív tudat igényli az Ő tisztánlátó gondolataikat. 

Az Echo TV keddi Napi aktualitásában, a húsvéti különkiadásában hangzott el a bevezetőben a nagy csúsztatás, szinte mellékmondatként, de mégis elhangzott és mind gyakrabban halljuk ezt a kigondolt csúsztatást. A bemondó ugyanis Krisztus  PILÁTUS ÁLTALi HALÁLRAÍTÉLÉSÉT említi, ami hazugság.

Most bizonyos lazán összefüggő eseményekről írok, ám ha a tisztelt Olvasó türelmesen követi cikkemet, a végére bizonyára letisztul a kép, s bárki könnyedén megértheti, hogy a látszólag egymástól távoli történések és gondolatok közt is eltéphetetlen kapcsolat áll fenn, hiszen mindez szorosan rám vonatkoztatható.

Bár hivatalos végeredményt (elsősorban a határon túliak s az idegenben dolgozók szavazatainak késedelmes feldolgozása miatt) előreláthatólag csak napok múlva hirdetnek, aligha változhatnak már jelentős mértékben az eddig közzétett adatok s a belőlük levonható következtetések. A dolog lényegében eldőlt, sajnos nem éppen a nemzet javára, s a továbbiak legföljebb csak finomíthatják, árnyalhatják valamelyest a képet...

2013. március 12.
Van abban valami különös és borzongató, hogy éppen az első világháború kitörésének századik évfordulóján lesznek a következő választások. Valójában ez volt a 20. század „harmincéves” háborújának kezdete (1914–1945), amely a 17. század harmincéves háborújához hasonlóan, időnként „szünetet” tartott ugyan, de végig ugyanarról a konfliktusról szólt. Az európai történelem két harmincéves háborúja ugyanis egy-egy létmódváltás határát jelzi.

Érdekes a kontraszt. Két fővágány van most a sajtóban. A leegyszerűsítés kedvéért úgy mondanám, hogy egyrészt Antallt méltatja a sajtó, részben azon az alapon, hogy halottról jót, vagy semmit, a másik vonal pedig Orbán gusztustalan hitelrontása.

2014 tavaszán emlékezünk a Dózsa-parasztfelkelés ötszázadik évfordulójára. Ritkán adódik alkalom a nemzet életében, hogy félezer-éves történelmi évfordulót ünnepelhet. Ennek okán 2014 csak Dózsa György éve lehet, senki, semmi másé. Legkevésbé a hónapok óta előhirdetett erőltetett és vészjósló „magyar holokauszté”. 

Egy olyan világban, ahol egyre fontosabb szerepet kap a gondolkodás és az intellektus, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az embernek – bármilyen furcsán hangzik is– nem az agya az egyetlen szerv, amely képes döntéseket hozni. Legalább ennyire fontos - ha nem fontosabb - a szív.