Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Publicisztika

Anyaistentől vigéc-istenig

  Mindig mondtam, hogy a fehér ember tömegének jelentős része a teremtés legjellemtelenebb különlegessége. Vérévé vált a haszonelvűség, ami nem csak indiánokat és anyanyelveket írtott ki gondolkodás nélkül, hanem önmagát is állandóan pusztította, és ma is pusztítja. Nem csoda, hogy a fehér ember civilizációja végül összeomlás előtt áll fegyverestül, világuralmi dilistül, hiszen igazán csak pusztításhoz ért. Még amit épít, többnyire az is őt pusztítja.

A demokrácia csodái

 A legutóbbi elnökválasztás hátteréből igen különös dolgok kerültek napfényre Obamáékkal,  de Clitonnével kapsolatban is.  Természetesen, nem a Clintonok-és Obama  által kézben tartott sajtóvilág jóvoltából, hiszen a nagysajtónak egyik célja éppen az volt, hogy leplezzen mindent, ami őket és birodalmukat sértené. 

Sorsdöntő népszavazás jön vasárnap: újabb mélyütést kaphat az EU

Káncz Csaba, 2016. november 29., 08:31   Privátbankár
A vasárnapi népszavazás várható bukása után Renzi miniszterelnök ígérete szerint távozhat a posztjáról és előrehozott választások jöhetnek. Az új megméretésen jó győzelmi eséllyel indulna az euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom. Ez pedig a Brexit után egy újabb megrendítő ütés lenne az EU számára.

Animal spirit

   Trump győzelme után főleg a vesztesek kezdtek tanakodni azon, hogy vajon mi lehetett az oka annak, hogy egészen váratlanul leszerepeltek. Mintha nem számoltak volna valami ismeretlen tényezővel, ami végül győzelemre vitte Trumpot, mégpedig egy elképesztően túlerőben lévő propagandagépezet ellenére is, amilyen a Clintonné oldalán álló sajtóbirodalom.

A laikus beszél

Tudom, a laikus beszél, de néha nehéz befogni a szájat.
   Most a nagy-nagy valamire gondolok, arra a kétségbeesett állami ambícióra, hogy munkahelyet teremtsen a népnek. Ma a munkahelyteremtés a minden, a mindenkori kormány így tud társadalmi békét, viszonylag jó megélhetést, kenyeret biztosítani a népének, ha ad munkát.

Az amerikai strucc

   Szinte már közhely, hogy az amerikai elnökválasztás mindig bohózat. Ez is az. Kivéve, hogy a nagy zaj, amit csap a két jelölt nem csak látványossággal és focimeccs kimenetelét saccolgató izgalmakkal szolgál, hanem ostoba is, rövidlátó is, és méltatlan is egy állam nagyságát és fontosságát illetően.

Érdekes idők

   Az amerikai politikai választások mindig nagy népi cirkuszra emlékeztetnek, és sokszor gusztustalanul korruptak, mindamellett, hogy lényegében csak kettőig tud számolni Amerika.  Ugyanis az elnöki székért harcoló 4-5 párt közül mindig csak kettő számít: a Demokrata és a Republikánus. Ráadásul, ezek sem nagyon különböznek egymástól céljaik és mondanivalójuk tekintetében, ami nem jelenti azt, hogy kettejük harca ne késhegyig menjen. Igazi bohózat ez.

Igen - Nem

  Határozottan gyanakvó vagyok, mert gyanakvóvá tettek az idők. Különösen a politikai választásokra nézek gyanakvó szemmel, ugyanis jóformán egyetlen szavazást sem láttam még, amely csalásmentes lett volna. Vannak egészen kirívó esetek is. Svédországban éltem másfél évtizedet, miközben volt egy időszak, amikor Olof Palmét, a miniszterelnököt már annyira utálta mindenki, hogy igen kétséges volt az újraválasztása.

Kései könyvelemzés

   Néha borzasztó lassan esik le a tantuszom. Olvastam mostanában jó néhány Moldova könyvet a nagyon sok közül. Egyik barátom adta kölcsön. Ezek tipikusan Moldovásan humorosak voltak, amikből leginkább a nagyszerű beköpések maradnak meg az ember emlékezetében, de azok nagyon. Például? ...

Vörösbrigádoktól az isisig

Az emberi kegyetlenség mérföldkövei

Gyászsablon

   Mindig feldühít, ha nagy halottjainkról olvasom a lapokban a hangzatos búcsúztatásokat, ami népszokásunknak megfelelően ki is jár nekik, kivéve, ha egyáltalán nem nagy halottról van szó, sőt esetleg egy szemétládáról, egy elvetemült ellenségről, egy hazaárulóról.

Jaj Istenem, csak demokráciát ne!

Körülbelül így foglalhatnánk össze a Brit kivonulását az EU-ból. Egyre-másra nyilatkoznak ugyanis a „nagy” európai uniós potentátok, látván, hogy számukra teljesen váratlanul hagyták őket faképnél a Britek. Ebben már maga az is leleplező, hogy ezek a politikusok fel sem tudták tételezni igazán, hogy akármilyen rosszul is vezetik az EU-t, mondhatnánk amatőr és kaotikus módon, egyszer egy népakarat, méghozzá tökéletesen demokratikus módon jól beint majd nekik.

Lőni, vagy lelövetni ez itt a kérdés

Palacsintások

Bayer Zsolt említett egy idézetet Goethétől: „Ne azt add a népnek amit kíván, hanem azt, amit kívánnia kellene”. Zseniális gondolat. De nem kell Goethe legyen az ember, írtam egyszer egy humoros kis karcolatot magam is két  képzeletbeli nyári gyerektáborról. Két tábor volt egymás mellett.

Lőni, vagy lelövetni ez itt a kérdés

Floridában, Orlandó nagyvárosban az egyik ferde hajlamuak szórakozóhelyén belépett egy őrült nagy pisztollyal és géppisztollyal, majd azonnal tüzelt, megölve ötven férfit, nőt, férfinőt, nőférfit stb.  és megsebesített körülbelül ugyanannyit. Példátlan fajta vérengzés volt ez, méreteiben is. Jellemző az eset súlyosságára, hogy Obama is azonnal sajtótájékoztatót tartott, elmondván, hogy lám csak lám csak, nem olyan országban szeretnénk élni, ahol bárki szabadon fegyverhez juthat, mert ilyen végeredménnyel járhat.

Donad Trump és a másik oldal

Más a mostani Amerikai választási cirkusz, mint szokásos. Mindig a két nagy párt (a Demokrata és Republican) választási gépezete harcol a főleg politikailag tájékozatlan, tehát átverhető köznép szavazataiért sokszor olyan gusztustalan sárdobálással, intrikákkal és karaktergyilkosságokkal fröcskölve, hogy kapkodja az ember a fejét.

A hazug kutya

   Amerika nemcsak nagy ország, hanem minden messze is van, kell a kocsi mindenhova. Itt, Floridában is. Most kenyérért és más miegymásért ugrom át a szupermarketba, kocsival öt-hat perc az egész. Szól közben a rádió az elfogadható állomáson, de ezúttal nem elfogadható zene szól benne, hanem Obama beszél valahol valakiknek. 

M Szabó Imre: Ki velük!

Ki velük a keresztény Európából. Ahol éppen a mohamedánok elképesztő pimaszsággal vallási érzékenységükre hivatkozva űzték el Brüsszel fő teréről a Karácsonyfát, az iskolákból levetették a keresztet. Akkor ki a rasszista? Ki a náci? 

A demokrácia, mint bukott társadalmi forma.

(Politika, ahogy én látom)

Epolett

Legrövidebben az énlelkű ember félelmét, - hogy a többiek nem becsülik - a Biblia fogalmazza meg: „Aki  felmagasztalja magát, megaláztatik”, mert, hogy nem rendelkezik a tökéletességhez szükséges bátorsággal.

Oldalak

X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1