Az emberi kegyetlenség mérföldkövei

Floridában, Orlandó nagyvárosban az egyik ferde hajlamuak szórakozóhelyén belépett egy őrült nagy pisztollyal és géppisztollyal, majd azonnal tüzelt, megölve ötven férfit, nőt, férfinőt, nőférfit stb.  és megsebesített körülbelül ugyanannyit. Példátlan fajta vérengzés volt ez, méreteiben is. Jellemző az eset súlyosságára, hogy Obama is azonnal sajtótájékoztatót tartott, elmondván, hogy lám csak lám csak, nem olyan országban szeretnénk élni, ahol bárki szabadon fegyverhez juthat, mert ilyen végeredménnyel járhat.

Ki velük a keresztény Európából. Ahol éppen a mohamedánok elképesztő pimaszsággal vallási érzékenységükre hivatkozva űzték el Brüsszel fő teréről a Karácsonyfát, az iskolákból levetették a keresztet. Akkor ki a rasszista? Ki a náci? 

(Politika, ahogy én látom)

Legrövidebben az énlelkű ember félelmét, - hogy a többiek nem becsülik - a Biblia fogalmazza meg: „Aki  felmagasztalja magát, megaláztatik”, mert, hogy nem rendelkezik a tökéletességhez szükséges bátorsággal.

Leküzdhetetlen késztetést érez minden ember, hogy vágyait követve, eldöntendő egyéni és közösségi ügyekben   -  áttörései rövid és  hosszú távon -, hogy  legendás lények és gyengéd érzelmek  világában is sikeres, azaz igen legyen.

2034 Julius 4. Washington, USA

Történelmi fordulathoz érkezett az amerikai nép, mi több az emberiség. Nyugodtan állíthatom, hogy fantasztikus a hangulat! Amerikának a mai nappal, először, csimpánz lett az elnöke. A nép ünnepel, fára mászik, banánnal dobálják egymást és heves makogások között szeretkeznek az utcán, a bokrok között, ember a majommal, csimpánz a gorillával,  férfi nővel, nő a nővel…

„Hol volnának ma homokba írt alakításai? Megérnék ma nekünk az ő elpárolgott ködalakjai a „Homer és Ossziánt” vagy a „Talpra magyart”, melynek tüzével életünk fogytáig acélozza a lelkünket! Mi maradt volna a szabadság költőjének villámterhes mennydörgés-szózatából a színpadon? Intendáns uraknak mondott volna vele selymes üdvszónoklatokat?

Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés. / Shakespeare III,1.Hamlet monológjából To be or not te be, that is the question /  Nem sivár társadalomtörténeti értekezés, hanem a nemzet életének szétágazó küzdelméből egy csodálatos, sokoldalú emberi portré ez, melyet megeleveniteni  kiván az emlékezés. 

Azon írókat, amelyeket a kommunista éra igyekezett elhallgatni, a mai magyar társadalom, jelentős része újra felfedez, és szívesen olvassa műveiket. Az igazság utat tör, és mint Dsida Jenő, Wass Albert, vagy Herczeg Ferenc, akit 1925-ben irodalmi Nobel díjra jelölt az MTA, úgy Tormay Cécile művei is újra népszerűvé váltak, egyszerűen azért, mert az az érték, melyet ránk hagytak, örök érvényű szellemi útravalóul szolgálnak. S habár könyveik nem iskolai kötelező olvasmányok, mégis a kollektív tudat igényli az Ő tisztánlátó gondolataikat. 

Most bizonyos lazán összefüggő eseményekről írok, ám ha a tisztelt Olvasó türelmesen követi cikkemet, a végére bizonyára letisztul a kép, s bárki könnyedén megértheti, hogy a látszólag egymástól távoli történések és gondolatok közt is eltéphetetlen kapcsolat áll fenn, hiszen mindez szorosan rám vonatkoztatható.

Bár hivatalos végeredményt (elsősorban a határon túliak s az idegenben dolgozók szavazatainak késedelmes feldolgozása miatt) előreláthatólag csak napok múlva hirdetnek, aligha változhatnak már jelentős mértékben az eddig közzétett adatok s a belőlük levonható következtetések. A dolog lényegében eldőlt, sajnos nem éppen a nemzet javára, s a továbbiak legföljebb csak finomíthatják, árnyalhatják valamelyest a képet...

2013. március 12.
Van abban valami különös és borzongató, hogy éppen az első világháború kitörésének századik évfordulóján lesznek a következő választások. Valójában ez volt a 20. század „harmincéves” háborújának kezdete (1914–1945), amely a 17. század harmincéves háborújához hasonlóan, időnként „szünetet” tartott ugyan, de végig ugyanarról a konfliktusról szólt. Az európai történelem két harmincéves háborúja ugyanis egy-egy létmódváltás határát jelzi.

2014 tavaszán emlékezünk a Dózsa-parasztfelkelés ötszázadik évfordulójára. Ritkán adódik alkalom a nemzet életében, hogy félezer-éves történelmi évfordulót ünnepelhet. Ennek okán 2014 csak Dózsa György éve lehet, senki, semmi másé. Legkevésbé a hónapok óta előhirdetett erőltetett és vészjósló „magyar holokauszté”. 

Egy olyan világban, ahol egyre fontosabb szerepet kap a gondolkodás és az intellektus, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az embernek – bármilyen furcsán hangzik is– nem az agya az egyetlen szerv, amely képes döntéseket hozni. Legalább ennyire fontos - ha nem fontosabb - a szív.

           Legjobb tudomásom szerint a latin „credo quia absurdum est” (hiszem, mert képtelenség) segít a fobofobia, azaz a félelemtől való félés megértésében.