Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Káncz Csaba

A törökök fejest ugranak a katari válságba

Erdogan elnök katonákat küld Katarba és "testvéreknek" nevezi a katariakat. Ez előrevetíti a lehetőségét, hogy egy esetleges szaúdi-katari fegyveres konfliktusba a törökök is be fognak szállni. Ennek súlyos kihatása lenne mind Európára, mind Ankara NATO-tagságára.

Egymás torkának estek a NATO nagykutyái

 Berlin újra kétfrontos konfliktusba bonyolódott, most Washingtonnal és Ankarával akasztotta össze a bajszát. Egy német döntés következtében először fordul elő a NATO történetében, hogy egy tagállam egy másik tagállam támogató bázisáról visszavonja a csapatait politikai konfliktus miatt. Akárcsak Párizs, Berlin is egyre inkább hajlandónak tűnik új konstellációjú szövetségekhez sodródni a Közel-Keleten.

A lengyelek konfliktusra készülnek az oroszokkal?

 Varsó valós veszélyt lát Moszkvában és frissen megjelentetett 15 éves védelmi stratégiája ezt tükrözi is. Az új stratégia komoly hangsúlyt fektet az új technológiák beszerzésére, egyben intenzívebb katonai együttműködésre szólít fel a Visegrádi Csoport tagjai között. Az ország legerősebb politikusa szerint az EU-nak nukleáris nagyhatalomként kellene felvennie a versenyt Moszkvával.

Szaúd-Arábia lerohanja Katart?

  Újabb szintre lépett a Szaúd-Arábia és Irán közötti proxi háború a katari konfliktussal. Hírek szerint a szaúdiak már csapatösszevonásokat hajtanak végre a katari határ mentén és egyes feltételezések szerint szeretnék rátenni a kezüket a katari vagyonra. A művelet kiemelt célja lehet még Kína térségbeli behatolásának megakadályozása.

Mint az első világháború előestéjén – helyezkedés a megrendült Nyugaton

 A Nyugat a második világháború utáni legmélyebb politikai válságába zuhant. Eközben energia- és közlekedési infrastruktúra hálózattal kötik össze Kínát, a Közel-Keletet és Európát. A múlt századi angolszász geopolitikai stratégia éppen Eurázsia ilyen szintű összefogását akadályozta meg.

Forrong az európai politika: stratégiai szövetség jöhet Kínával

A világ nagy fővárosaiban is érzékelik a transzatlanti válságot, nem véletlen, hogy az orosz elnök, a kínai- és az indiai miniszterelnök is az EU nagy fővárosaiban folytat tárgyalásokat. Az egyre romló német-amerikai és egyre javuló német-kínai kapcsolatok tükrében nem meglepőek a hangok, hogy Berlinnek új geo-stratégiai szövetségeket kellene kötnie. Putyin elnök is villámsebességgel Párizsba érkezett, hogy Macronnal fontos európai kérdéseket vitasson meg.

Nem tudunk lépést tartani: megfojtja a magyar fiatalokat a korrupció és a feudalizmus?

Trump hatalomra kerülése óta az amerikai csúcstechnológiai cégek politikai nyomás alá kerültek és bizonyítaniuk kell, hogy az innovációjuk nem csupán egy kis csoport további gazdagodásához járul hozzá. Egy oxfordi tanulmány egyenesen azzal kalkulál, hogy az amerikai munkahelyek fele veszélyeztetve lesz a közeljövőben. Hazánk jövőjére vonatkozóan rossz ómen, hogy a fiatalok kétharmada szerint itthon minden a kapcsolatokon múlik, nem pedig a teljesítményen és a tudáson.

Pálfordulás: a szétrohadt Európának hízeleg a szultán

 Padlót fogtak Ankara politikai kapcsolatai Brüsszellel és Berlinnel. De a török gazdaságnak létfontosságú a külföldi tőkebeáramlás és ezért Erdogán kormánya behízelgő stílusra váltott. A török elnök a mai brüsszeli tárgyalásai során arra törekszik, hogy az 1995-ben kötött vámuniót kiterjesszék.

Az orosz hírszerzés állhat magyar harcművészeti klubok mögött

 Az európai elhárítás maximális sebességre kapcsolt a német választások előtt négy hónappal. Számos jel arra utal, hogy az orosz katonai hírszerzés sorra hozza létre harci klubjait szerte Európában. Tavaly a hazai szervezet „évzáró zárt képzésére az ország nyolc városából érkeztek a csoportok”.

Trump nekiment Iránnak, de Kína lesz az igazi ellenfél?

 Az amerikai elnök konfrontációs pályára állt Iránnal szemben. Washington attól tart, hogy ha nem mutat katonai erőt a térségben, akkor Kína, mint a legfőbb globális riválisa fogja betölteni az űrt a Közel-Keleten. Donald Trump a tegnap lezárult szaúd-arábiai látogatásán 110 milliárdos fegyverszállításról írt alá megállapodást, összesen pedig 10 év alatt 350 milliárdról szólnak a hírek.

Sorsdöntő választás Iránban: mire jutnak az iszlamisták?

 A mai elnökválasztáson a jelek szerint alulmarad az iszlamisták új jelöltje, a széleskörű apátia és a magas munkanélküliség ellenére is. De ha Rohani az elkövetkező négy évben nem tudja látványosan növelni az életszínvonalat, akkor szinte bizonyosan keményvonalas konzervatív elnököt hoznak be a választók 2021-ben.

Trump három vallási vezetőhöz indul: hogyan akarja visszaszerezni az amerikai befolyást?

Káncz Csaba, 2017. május 17., 08:15

Újra aktuális a 300 éves küzdelem: nagy pofont kaphatunk

 A nagy uralkodó küzdelme a feudális magyar nemességgel újra aktuálissá vált. Ha egy politikai erő napjainkban visszafele próbálja tekerni az idő kerekét a rendi társadalom helyreállításának vágyával, a kijózanító pofon nem fog sokáig váratni magára.

A világ nincsen felkészülve a hackerek háborújára

 Akárki is a felelős a világ első, globális zsarolóvírus-támadása mögött, rámutatott arra, hogy a világ nincsen felkészülve a kiberháborúra. Holott csak idő kérdése, hogy a múlt hetinél nagyobb és pusztítóbb kibertámadás érje a világot. Az amerikai kiberparancsnokság folyamatosan figyeli és tippekkel látja el a német és brit szövetségeseket a választási kampányuk alatt folyó orosz hacker-támadásokkal kapcsolatban.

Komoly pofon érik a briteknek - véres fejjel fognak távozni az EU-ból

 A brit konzervatív kormányzat a régi birodalom illúziójában él és nem hajlandó észrevenni, micsoda csapások várják hamarosan a Brexit válási tárgyalása során. Az angol politikai szélhámosok által kilobbizott Brexit már meghozta gyümölcsét a sziget közembere számára: a bezuhant font miatt csökkennek a reálbérek és emelkedésnek indult az infláció.

Egy rejtélyes család a Brexit és Trump mögött: katonai műveletek a választók ellen

Robert Mercer cége a Google és a Facebook adatforgalmát eszközül használva pszichológiai műveleteket hajtott végre mind a brit, mind az amerikai kampányban. A cég sok szállal kötődik az amerikai és a brit katonai-ipari komplexumhoz. Rebekah Mercer tavaly tagja lett Trump csapatának, amely kiválasztotta a jövendő elnök kulcsembereit.

Nukleáris fenyegetőzés: Kína meggyengítése a valódi cél?

 Továbbra is pattanásig feszült a helyzet a Koreai félszigeten. Washington a regionális szövetségeseket is győzködi, India már lépéseket tett Észak-Korea ellen. A volt amerikai ENSZ-nagykövet egy elképesztő interjújában nyílt fenyegetőzéssel válaszút elé állítja Pekinget.

Nukleáris fenyegetőzés: Kína meggyengítése a valódi cél?

 Továbbra is pattanásig feszült a helyzet a Koreai félszigeten. Washington a regionális szövetségeseket is győzködi, India már lépéseket tett Észak-Korea ellen. A volt amerikai ENSZ-nagykövet egy elképesztő interjújában nyílt fenyegetőzéssel válaszút elé állítja Pekinget.

Egy egész ország gyűlöli a miniszterelnököt a szomszédban - Putyin stratégiát vált

Káncz Csaba, 2017. április 28., 09:03

Angol nukleáris kardcsörtetés: kemény pofon ment Moszkvából

 A brit konzervatív védelmi miniszterrel elszállt a ló, de gyorsan megkapta a kijózanító pofont. Moszkva ingerültségének oka, hogy alig egy hete érkezett meg 850 brit katona Észtországba, míg további 150 az amerikai csapatokkal együtt szolgál Lengyelországban. Az utóbbi egy-két évben világszerte a politika egyre gyakrabban él a nyílt nukleáris fenyegetéssel.

Oldalak

X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1