Drága Lélek megszülettél,
Napnak fényén táncra keltél.
Szálltál Égen, felhők között,
Anyag léted Testet öltött.

2014. január 22. 8:25

Csillag-mécses világánál jöttem hozzád, Mária,
Fáradt fejem lehajtani, vígasztalás Asszonya.
Hó-magányban át az erdőn Hold-ív vándora kísért,
Szél a bükkösök sorával zsoltárhangokat cserélt.

Enlil: messze magasztos, amit ő mond, szava fénylő,
az ő szájának igéje másíthatatlan, örökre sorsot szabó,
ha szemét felemeli, az ellenség megremeg.

Hazádból, hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.

Hej emberek! Markomban sűrű 
fekete vérrel telt kupa! 
Ezzel köszönt rátok egy rongyos, 
világgá űzött árva kobzos 
utolsó Koppány-unoka! 

Ha az ember barátságot köt
egy csillaggal,
csaknem úgy, mint a Kis Herceg
megszelídíti a Rókát,

Hóba temetkezett csíki havasokon, 
Áron – egymagában – fenn a Madarason

Ékes ködpára gomolygott, s mélységes csend ülte meg az erdőt. Mindent vastag hó borított. Dermedten roskadoztak a fák szikrázó fehér, prémes terhük alatt. Egyszerre csak suttogás támadt közöttük. 

Feketén készülődött a karácsony. Reggel óta szünet nélkül csorgott az eső, s a kisváros csatakos utcáin hideg köd tapadt a házfalakhoz. Az emberek föltűrt gallérral, morcosan  siettek, s ázott, ócska ruháikban még soványabbaknak és éhesebbeknek látszottak, mint máskor.

Jártam magam karácsony éjjelén.
És egyszer egy szép férfi jött felém,
S csodás szemével a szemembe nézett.
Mámor fogott el, édes, szent igézet,
Olyan szelíd volt és olyan fönséges!

Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája.

Nem hallod-e? Kopogtat valaki… 
Told hátra, édes anyjok, a reteszt! 
Setét van künn, s erősen fú, esik… 
Ereszd be a szegény utast, ereszd! 

Luca-napja - Luca széke. Mára a legtöbb fejben szinte ennyi maradt csak az egykori szokáshalmazból, ami december 13-hoz kötődött. Pedig a tollas pogácsa, az asszonyi munkatilalom vagy éppen a vénlánygúnyolás legalább ilyen izgalmas hagyományok.

Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:

Már harmadik hónapja éheztünk, s két hete csak egyszer ettünk egy nap. Anyám már marékkal mérte a puliszkát. Egy marék, két falás, másnapig semmi. Négyen gyerekek ágyban feküdtünk a nagy pokróc alatt. Ott melegedtünk, és láb alatt sem voltunk. Apám már nem járt napszámba, élet után. 

Itt nálunk az idén nem fehérlett és nem fénylett az advent, hanem tocsogott. Gonoszul süppedékeny volt, minden lépésre fröccsent, és sanda szándékok rossz lehelete párázott fölötte, akárcsak egy nagy mocsár fölött.

Fejem teleszórták
idegen álmokkal,
csontig kiégették
idegen lángokkal,