Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Egyéb

Nagy ára lehet a 200 ezer forintos minimálbérnek

Bizonytalan, hogy a szochó-csökkentés a teljes bruttó bérre, vagy csak a minimálbérre vonatkozna. Ez ugyanis egy 300 ezer forint bruttó bérrel rendelkező munkavállalónál évente akár közel 50 ezer forintos járulékkülönbözetet is jelenthet személyenként.

A magyarországi munkahelyeken is elindult a lázadás

A világon egyre több cégnek okoz gondot, hogy a járvány alatti home office-ból visszacsábítsa a dolgozóit az irodákba. Az Egyesült Államokban még a fizetésük egy részéről is lemondanak a munkavállalók, ha nem kell bejárniuk a munkahelyükra, sőt, már Magyarországon is elvárják a távmunkát a dolgozók.

Egy határozat szerint péntektől 17 százalékkal csökken Magyarország stratégiai gázkészlete

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter határozata szerint péntektől 17 százalékkal csökkent Magyarország stratégiai gázkészlete – írja az Index. 

Igényelhető nyugdíjemelés: ezek a feltételek, ilyen az igénylés menete

Lehetőség van az alacsony összegű nyugellátások összegének kivételes méltányosságból történő emelésére, valamint a szükséges szolgálati idő meghatározott mértékű hiányának orvoslására is. Mind a kettő befolyásolhatja a nyugdíj összegét. Valamint lehetőség van egyszeri segély igénylésére is.

Merkel még utoljára kiállt az Orbán- és a Morawiecki-kormányok mellett az EU-ban

Angela Merkel német kancellár óvatosságra kérte az Európai Bizottságot, mielőtt megvonná az uniós forrásokat Lengyelországtól és Magyarországtól. Még a jogállamisági mechanizmussal is várna, amíg az Európai Unió Bírósága állást foglal az ügyben.

Egyre kiterjedtebb a fogyasztók rejtett lehúzása, az árnyékinfláció

Magyarországon sem ritka az a jelenség, hogy a termékek zsugorodnak, például hogy egy félkilós parizerrúd egyszer csak 40 dekássá válik, miközben az ára nem változik. Az USA-ban már az infláció egyik formájának tartják a termékek és szolgáltatások lefaragását, miközben az áruk nem változik. A mérése a lehetetlennel határos.

Tényleg megígérte Erdély megtartását Sztálin Horthynak?

1944. október 15-én teljesen váratlanul érte az országot Horthy Miklós kormányzó rádióban beolvasott proklamációja, amelyben bejelentette, hogy fegyverszünetet kér a szövetséges nagyhatalmaktól. 

Járvány előtti szintre ért a turizmus szeptemberben

A vártnál is jobb eredményeket hozott a szeptember, ugyanis a vendégéjszakák száma 65 százalékkal meghaladta a tavalyi adatot, ráadásul 4 százalékkal túlszárnyalta a 2019-es, a koronavírus-járvány előtt mért számokat is - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcastjában.

Hátat fordított az Alkotmánybíróság a jogfosztott egészségügyi dolgozóknak

Az Alkotmánybíróság nem foglalkozik azzal, hogy a kormány jogszerűen vezetett-e be felmondási tilalmat az egészségügyi dolgozók körében – derül ki a múlt héten közzétett döntésükből.

Még mindig zsebből fizetjük az egészségügyi magánellátást

A magyarok döntő többsége még mindig saját zsebből fizeti a magánegészségügyi ellátást, miközben ez közel 60 százalékuk számára jelentős anyagi teher – derül ki az NN Biztosító felméréséből. A kutatás szerint ebben is változást hozhat a pandémia: az utóbbi egy évben egyre többen fedeznék biztosítással a magánellátás költségét. 

Különös álláspályázatot tett közzé a NAV

Újabb nem mindennapi álláspályázatot hirdetett meg az adóhivatal. A szervezet ezúttal operatőrt keres – vette észre a Médiapiac.com. A lapnak a hatóság szóvivője elmondta: kisfilmeket, animációkat készít majd az új szakember az internetes felületekre. Az adóhivatal honlapjának tanúsága szerint egyébként félszáz állás közül válogathatnak azok, akik a hatóságnál szeretnének dolgozni.

Kunetz: Müller Cecília elrendelte, hogy a Covid-gyanús betegeket a háziorvosok is teszteljék

A háziorvosoknak a nem fekvőbetegek mintavételét kell elvégezniük az egészségügyi szakértő szerint.

Magyar kormánybiztos segíti az indonéz elektronikus útdíjhálózat kiépítését

300 millió dolláros magyar exportügyletről van szó.

Brüsszel bírságolásba kezdene a politikai hirdetések miatt, transzparensebb eljárást akarnak

Az Európai Bizottság uniós szinten korlátozná az online politikai hirdetéseket, miután sokak szerint a jelenlegi szabályozás fenntarthatatlan. A javaslatcsomag szerint a cégeknek átláthatóbb adatokat kéne mutatniuk arról, hogy kik finanszírozzák a politikai kampányokat, mennyit költenek rájuk, valamint hogy az algoritmusok miként segítenek a politikai üzenetek felerősítésében.

Robbanóanyagokat vásárol a honvédség

Kétféle robbanóanyag vásárlására írt ki közbeszerzést a Magyar Védelmi Ügynökség a Honvédség megbízásából. 

A Pegasus-kémbotrányt feltáró oknyomozóké az Európai Parlament a meggyilkolt máltai újságírónőről elnevezett újságírói díja

A Forbidden Stories által vezetett, oknyomozó újságírókból álló nemzetközi konzorcium vehette át csütörtökön az első alkalommal kiosztott Daphne Caruana Galizia újságírói díjat.

Közpénzből falusi kisboltok nyílnak szerte az országban

A Magyar falu programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Áder János: elindult a hatodik kihalási hullám!

Elengedhetetlennek nevezte a köztársasági elnök csütörtökön, hogy az emberiség közgazdasági szemlélete megváltozzon, mert felelőtlen magatartása miatt elindult a hatodik kihalási hullám.

Tíznél is több üzleti repülőtér épül hamarosan Magyarországon

Négy-öt Budapesten kívüli nemzetközi repülőtér, valamint tucatnyi üzleti repülőtér építése szerepel abban az átfogó fejlesztési stratégiában, amely már a kormány asztalán van.

ÁSZ: nem lesz magasabb az államadósság a tervezettnél

Tartható az adósságráta, jók a növekedési adatok, de továbbra is szükség van a reziliens költségvetési politikára. Folyamatosan javulnak a gazdasági növekedési adatok, a központi költségvetés adósságának növekedése 2021 augusztusában megállt. Ugyanakkor bizonytalanságot jelent a COVID-19 vírusjárvány negyedik hullámának erőssége.

Oldalak

X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1