2013, január 20 - 09:22 — anonymus
Vége annak, aki lekomázik
mutyi anémiájából párzik.
Kapd csak a vörös lébő kupádat,
vágod ered, de visszafordul átok.
|
2013, január 19 - 11:29 — ivirag
Sinkovits Imre (Budapest, 1928. szeptember 21. – Budapest, 2001. január 18.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze és Kiváló Művésze. Öccse: Sinkó László Kossuth-díjas színművész, fia: Sinkovits-Vitay András színművész. Özvegye, Gombos Katalin szintén színművész volt.
|
2013, január 18 - 20:28 — elnok
Miért tilos erről beszélni is akadémikusi körökben? ” A Pantokrátor-képről, melyet Vörös Győző egyiptológus megtalált és bemutatott, az is kiderül, hogy megtalálási helye valószínűleg egy proto-keresztény templom, mely mintegy 1600 éves lehet, így a benne lévő feliratok és képek is ebből a korból valók.
|
2013, január 18 - 08:21 — elnok
Újszínházi beszélgetések 1. 2013. január 28. hétfő, 17 óra
NYIRŐ JÓZSEF
|
2013, január 17 - 18:12 — ivirag
Ezt a Glozelben, Franciaországban kiállított leletet, tudomásunk szerint, mi olvastuk el először. Talán nem lepődnek meg, a 15000 évesre becsült lelet együttes többi tagjával együtt, ez is magyar nyelvű szöveget ír. A megfejtést olvasva, nagyítsák fel a képet, így a bizonyítékok jobban előtűnnek. Én fejtettem meg a leletet.
|
2013, január 17 - 07:40 — ivirag
Bizonyára sokak kamaszkorának volt legmeghatározóbb olvasmányélménye valamely Gárdonyi-regény, de aki az Egri csillagokat, mint kötelező olvasmányt, húzódozva vette kézbe, kedvenc könyvévé vált, mire a végére ért. 2005-ben e mű nyerte el Magyarország legkedveltebb regényének címét, az idei évben szerzője születésének 150. évfordulóját színes programokkal ünneplik országszerte.
|
2013, január 16 - 22:38 — anonymus
Mesés tündérodvat rejt szár sudár alakja,
Bakonyi betyár dúlt földvárának ajtaja.
Befogad kútfejü, sárkányőrző, mély lakba,
Hol üldözött bújik védtelenül falakba.
|
2013, január 16 - 22:36 — anonymus
Csodavölgyben szépségkoszorú rendülve kövez meg.
Áradjon megannyi izzó és elalvó jégüveg,
lavina kúszik, mert jöttödet csuklásban érzi meg.
|
2013, január 15 - 07:20 — anonymus
Otthonát kereső vadmadár őserdők tüzébe repül,
hazahívó ösztönében honvágy hegedül.
Farkasanya alakja sötétlik a Hold kerek tányérja előtt,
virrasztó énekével dúdolja gyászát mely az éjszakába nőtt-
hol nyugszik magányában, s lelkeket temet egymagában
Ő, a zokogó világ otthona.
|
2013, január 14 - 06:28 — anonymus
Csókszentély oltárat bont bogas fővel az Úr tenyerére,
lebegő, lágy liánjával csápol hulló mannák csendjébe.
Atyjához kacsol vérző fájdalommal levált teremtménye,
ághúrján leveles karizmáját siratja szél zenéje.
|
2013, január 14 - 06:25 — anonymus
Égő szájának hamvas üvegét fújja mosolya,
lánghártyája selymébe ragad bájmézes ikonja.
|
2013, január 11 - 07:17 — ivirag
A Pilist egész évben kirándulók, túrázók, síelők százai, amatőr és hivatásos kutatók keresik fel, és valamilyen rejtélyes módon az ideérkezők közül azokat is hamarosan megszállja egyfajta különös nyugalom, akik semmit se hallottak a hely szelleméről. Amit a dalai lámához hasonlóan világszerte sokan tudnak, az a hazai látogatók többsége előtt máig ismeretlen: a Pilis a Kárpát-medence energetikai szempontból kitüntetett helye, őseink szerint az a pont, ahol “az Ég és a Föld összeér”.
|
2013, január 7 - 18:40 — ivirag
Más ilyenkor a hajnal, a nappal, az est és az éjszaka. Nehezen jön fel a nap. Álmosan. Hunyorog az éghatáron – talán ásít is –, és megkezdi útját bágyadtan, álmosan, közönyösen, mintha robotba járna. Talán ha rábíznák: felénk se nézne, mert – és ebben igaza van – mit nézzen rajtunk? Mi van itt látnivaló?
|
2013, január 6 - 10:40 — ivirag
A vízkereszt vagy epifánia, a görög epiphameia “megnyilvánulás” szóból származik. A 4. század vége óta ünnepelik meg a vízkeresztet. Január 6-án a keleti egyház Jézus megkeresztelésére emlékezik, nyugaton pedig a napkeleti bölcseket ünneplik, akik egy vezérlő csillagot követve érkeztek Betlehembe, hogy hódolhassanak a zsidók királya, a gyermek Jézus előtt.
|
2012, december 31 - 17:20 — ivirag
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Jobb üdőt, mint tavaly volt,
Ez új esztendőben;
|
2012, december 30 - 19:35 — ivirag
Újra elszállt egy esztendő,
Mint az álom, sebesen…
Milyen lesz majd a jövendő?
Nem tudhatja senki sem.
|
2012, december 30 - 17:09 — anonymus
Csurog tejútján, káprázat lótuszán mandula bárka,
Isten koráll pártájában tündöklik egyszülött lánya.
Kilép túlvilági köntöséből, leolvad ruhája,
Főnix vitorláján fényburokból pattan valóságba.
|
2012, december 29 - 00:04 — elnok
Egy oszlop tetején, magasan a város tetején állt a boldog herceg szobra. Tetőtől talpig arany borította vékony finom levelekben, két ragyogó zafír volt a szeme, s hatalmas rubint piroslott a kardja markolatán. Nem hiába csodálta mindenki.
|
2012, december 28 - 22:33 — anonymus
Orgona prizmán skálázó színdráma, zeng szóvirág kaloda,
dimenziók szárnyas vándora, mint egy madrigált szajkózza.
Nomádok fennsíkján kutatva trimbolna rabigát csapkodva,
szférák üzenetét kárálja rikoltva, dalimát csacsogva.
|
2012, december 27 - 18:20 — anonymus
Kontinensek rengő nászán taszít löszös hamuba
az utolsó idők golgotája.
Alázatban szakadó lélegzet ecetfelhőt iszik,
cseppek lábnyomában.
|