Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Politika

Egy maffiaállam vette át az Európai Unió elnökségét?

A bolgár politikának és államapparátusnak lesújtó hírneve van Brüsszelben. Szófiában senkit sem vonnak vád alá politikai korrupció miatt, egyetlen egy volt kormányzati tisztségviselő sincsen rács mögött. Mára a bolgár népességből két és fél millió ember dolgozik külföldön, míg otthon ennél kevesebb munkavállaló tevékenykedik, csupán 2,2 millió.

Erdogan merész húzása – ettől még a szaúdiak is kiakadtak

Törökország számára a Nyugat elvesztette stratégiai jelentőségét és az ország inkább egy önálló regionális hatalmi pozíció kiépítésébe fogott. Rijád joggal gyanakodik arra, hogy Erdogannak az új szudáni programhoz nem volt meg a pénze és valójában katari alapok segítségével hatol be arab területekre. De Egyiptomban is leolvadtak a biztosítékok.

Küszöbön egy iráni-izraeli háború kitörése?

Bár a Nyugat általában, a washingtoni neokonzervatívok pedig különösképpen szeretnék az iráni megmozdulásokat rezsimellenes felkelésként láttatni, a tüntetések valójában szociális indíttatásúak olyan problémák ellen, amelyek a Föld déli féltekéjén országok tucatjait jellemzik. 

Egy Merkel nélküli új Németország formálódik a színfalak mögött

 Egyes befolyásos hatalmi körök Berlinben megadták a kilövési engedélyt a politikai térben az utóbbi három hónapban sérült vadként bolyongó Merkelre.

Földrengés jön a globális pénzügyi rendszerben és a világpolitikában

Jövőre derülhet ki, hogy a nagy jegybankok már ellőtték puskaporukat és elvesztették az ellenőrzést a pénzügyi folyamatok felett. 

A lengyelek kiléphetnek az EU-ból: megtört a bizalom Kelet és Nyugat közt

A fenyegetőzés pont akkor érkezik a térségünkbe, amikor Kelet- és Nyugat-Európa között az árkok évtizedek óta nem látott mélységűek lettek. 

Osztrák-magyar monarchia? Új szelek fújnak Bécsből

Berlinben a centrista erők érthető zavarodottsággal figyelik a bécsi fejleményeket. Ausztria padlóféket nyomott az ország további iszlamizációjának megakadályozására. Az új kormány erősíti a rendőrséget, bővíti a titkosszolgálatok hatáskörét.

Trump ma történelmi beszédet mond – áttörés előtt a viszonya Orbánnal?

Trump ma jelenti be, hogy Kína „gazdasági agressziót” követ el azon törekvése során, hogy „aláássa a nemzetközi rendet”.

Balkanizálódó Egyesült Királyság – órák alatt felrúgták a megállapodást Európával

A belharcokban végzetesen lebénult brit kormány EU-s megegyezését órák alatt felrúgták a lázadók. Pénteken az Európai Tanácsban nagy veszekedés lehet az ügyből. Az biztos, hogy Írország nemzetstratégiai megfontolások miatt nem fogja hagyni London kettős játékát.

Kegyetlenül tér vissza a török revansizmus – görög területeket követelnek

Erdogan most éppen Athénban játszotta el a török szultánt kővé dermedt vendéglátói előtt. 

Életveszélyes játszma kezdődött – elszabadul az antiszemitizmus Putyin országában?

Moszkva idén agyonhallgatta a bolsevik forradalom százéves évfordulóját. A cári család gyilkosságának évfordulója közeledtével a hatóságok és Putyin gyóntatója felmelegítettek egy évszázados, antiszemita összeesküvő teóriát a kivégzéssel kapcsolatban.

Kína ráteszi a kezét az Indiai-óceánra

Titokban már keresi saját pártja Merkel utódját

Páratlan összeomlásról suttognak: katasztrófa szélén a világ egyik legnagyobb gazdasága

Az ingatlanszektor nagysága meghaladja már az ausztrál GDP négyszeresét. Eközben a háztartások adóssága a GDP 120 százalékát teszik ki, ez az arány 1980 óta ötszörösére, a világ egyik legmagasabb arányára kúszott fel. 

A terrorizmus új hulláma csaphat le Németországra – visszaszivárognak az iszlamisták

A csúcstalálkozó fő témája Líbia lesz és azon belül az ott kialakult rabszolga-kereskedelem

Mostohának számítanak a keletiek az EU számára

 A pénteki csúcstalálkozó újonnan rámutatott arra, hogy a Keleti Partnerség a volt szovjet tagállamokkal világos EU-s perspektíva híján van. 

Ifjú kémek bevetésen: egyre nagyobb a félelem a kínai behatolástól

Az angolszász országokban világszerte egyre keményebb fellépést követelnek a kínai befolyásszerzés visszaszorítására. 

Az istennő alkonya – a Merkel-korszak szétesése

Merkelnek már nincsen meg a szükséges politikai ereje és tekintélye, hogy egy kormányt megalakítson. Az EU központi dinamikájáért felelős francia-német tengely újra leállt és Macron most stabilabb képet mutat a hazavágott Merkelhez képest. 

Őket roppanthatja meg elsőként a német politikai fejreállás

A jövő tavasszal általános választásokat tartó Róma dermedten figyeli Berlin elhasalását. A választás az előrejelzések szerint politikai patthelyzethez fog vezetni. Mégiscsak igaza van az FDP-nek?

Ma találkoznak a Közel-Kelet új urai – Izrael válaszul példátlan lépést tett

Moszkva, Ankara és Teherán urai ma közösen demonstrálják Washingtonnak és a világnak megnövekedett befolyásukat a Közel-Keleten. 

Oldalak

X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1