Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Publicisztika

Gondolatok némi paranojával

A honvédségen is elmorfondirozgat néha az ember barátokkal egy-egy pohár bor mellett. Az egyik ezt mondja, a másik meg azt, de ahogy elnézem a dolgokat, legtöbb ember a honvédségről alkotott mérhetetlenül idejét múlta elképzeléssel voltaképpen majdnem hogy szuronyos puskás harcokra gondol most is, mint annak idején.

Tanácsok Weréb Roninak

Eljött hozzánk Weréb Roni, hogy taktikai tanácsokkal lássa el a baloldalt a következő politikai választás megnyerése érdekében. A mocskolódás máris felerősödött az állam ellen: a diákok felhergelődtek, megkapták nagyjából amit akartak, mégis tovább hergelődtek, az Alkotmáynbírósághoz is eljutottak az elég tipikus Weréb-csápok, és megbuherálódott valahogyan egy állásfoglalás.

Trükkös dolgok lehetségesek

Politikai választás talán nem létezett a Föld kerekségén, amely csalásmentes lett volna. Szinte kötelező a csalás, sőt vannak guruk is ilyesmihez, kiművelt csalózsenik is, akiknek a szolgálatait esetenként ígénybe veszi például egy lebőgésre ítélt párt, választási taktikát remélve. 

Istenek eledele

Lehet-e parancsszóra szeretni? Lehet-e valakire paranccsal ráerőszakolni, hogy szeressen?

Lélekjelenlét, az európai magyar honvédelme

Népem harca jelenleg láthatatlan fizikai mivoltjában, érdemben lelki-szellemi síkon zajlik, és ha belegondolunk, csak így lehet sportszerű e küzdelemben helyzetünk és a számunkra elrendelt győzelem esélye. Nem aktivista credoból vagyunk teljes meggyőződéssel erőnk és tehetségünk tudatában, hanem minden ősforrásunk birtokában tudtunk eddig is meglepetést okozni a világnak, és fogunk is.

Utánozhatatlan

Lehet színlelni a hitet, a szeretetet lehet utánozni, a reménységben lehet képmutatóskodni, de az egyszerűséget senki sem tudja színlelni. (Fritz Binde)

Megengedhetetlen

Lehetséges félreértés elkerülésére  -  nem az ünnepeket követő,  újesztendei hangulatvesztés, hanem a tömegesen előforduló jelenségek és folyamatok: Egyesült Államokban működő központ becslése szerint 2012-ben 105 ezer keresztényt öltek meg hite miatt,  - képezi  a megengedhetetlent.

Hogyan manipulálja a mindenkori hatalom a tömeget?

Noam Chomsky a Massachusetts Institute of Technology nyelvészeti és filozófiai tanszékének előadója. Nem szobatudós, társadalmi kérdések is foglalkoztatják, ebből kifolyólag mintegy 25 évvel ezelőtt megalkotta a mindenkori politikai hatalom tömegeket manipuláló mesterkedéseinek természetrajzát, amelyet azóta Chomsky tízparancsolatának is neveznek.

Szkíta, Karácsonyi ajándék

„És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik.”

Konzekvencia

Lejárt a szerepe, divatja véget ért: következmény a consequentia Erdély népe ellen elkövetett merénylet, politikai bűncselekmény.

Választ várva

Itt ülök a számítógép előtt, internetre tett újságokat böngészek, leveleket olvasok, nyílt leveleket is, és íme egy érdekes és finom nyílt levél, méghozzá Vona Gábortól és méghozzá Izrael budapesti nagykövetéhez intézve.

Praeteritum imperfectum

Latin praesens/praeteritum/futurum imperfectum indicativi activi szótári alak magyar jelentése: folyamatos, jelen/múlt/jövő idejű, kijelentő módú, cselekvő igék: Ne szűnjünk meg a mesékben hinni.

Kettős állampolgár

Elhangzik a parlamentben egy-két mondat, ami lényegében arra figyelmeztet, hogy vigyázni kell a kettős állampolgárságú képviselőkkel, sőt ajánlatos lenne tetteiket figyelmmel kísérni, mert akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthetnek...

A szó hitele

Lelki kötelezettség teljesítésére kitűzött határidő a haladék fogalmát nem is ismeri, az elhalasztás engedélyezése akaratot, érzelmet sért – ezért nem társadalmi érintkezésben való külső magatartás vagy stílus, hanem epikai való.

Harmatpont

Lernai hidra. Hesiodos ír a parányi, polip alakú, édesvízi tömlős állatról, a kilencfejű, mondai vízi szörnyről, amely az elpusztíthatatlan rossz jelzője, mert a levágott fej helyébe mindig új nőtt,  -  míg végre Herkules el nem pusztította.

Obama, a király

A világsajtó csordultig volt az amerikai választással, tehát a gyakran mocskolódással teli folyamatról jól értesült az átlagember. És mégis, noha már hetekig-hónapokig traktálták az embereket a közelgő választás körülményeivel, a külföldiek nem egészen értik az amerikai választási rendszert. Szó ami szó, egyedi és valóban különleges is az.

Erkölcs és jog

Idegrángást kapok, amikor hallom, hogy erre a bírósági ügyre is, arra is, az a fölöttébb „bölcs“ válasz, hogy erkölcsileg ugyan lényegében felháborító a dolog, de nem sért JOGOT. Sok ilyen vérlázítóan rossz felmentéssel záródtak le perek. Ez a kettősség, a morális igazság és a jogi igazság elválasztása, vagy elválaszthatósága a felháborító.

"Jól vésd a koponyádba, Ember!"

A magyar bármikor, amikor másokkal szövetségre lép, de ha fuzionál is,- mindig megőrzi azt, hogy magyar. Megfigyelhető, hogy a  magyar mindig megmarad magyarnak.

Asilum

Asilum: Lehetőségként létező menedék:  a menekülőnek védelmet és a bánatosnak vígasztalást nyújt; annak, aki hezitál, tétovázik, meginog vagy habozik...

Megreccsen

Lassan, észrevétlenül felkészítenek a lemondási vezérmotívum elfogadására, mert a tudatlannak semmi sem hiányzik.

Oldalak

X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1