Impresszum

ELNÖK, FŐSZERKESZTŐ:
Gyöngyösi Zsuzsanna
+ 36 30 525 6745
elnok@kame.hu

FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES:
Hollósi-Simon István

WEBOLDAL MŰKÖDÉS:
Polonkai Attila


 

Nemzeti Újságírásért Kitüntetés

Kiadványok

Jelenlegi hely

Publicisztika

A szoborról

Hazugságra épül ez is

Elképesztő az a hezitálással kísért igyekezet, ahogy Amerikát, mint zsoldos nemzetet valakik ismét háborúba akarják kényszeríteni. Nem Amerika biztonságának megőrzése a cél Szíria megtámadásával, ahogy az Öbölháború sem amerikai nemzetbiztosnági  érdek volt, sem pedig  Libia lehengelése. Ez csak az ostoba amerikai népnek a megnyugtatására szolgáló blabla. 

FOBOFOBIA

           Legjobb tudomásom szerint a latin „credo quia absurdum est” (hiszem, mert képtelenség) segít a fobofobia, azaz a félelemtől való félés megértésében.

Rajtunk kéri számon az Európai Unió a demokratikus működést???!!!

Kürtösök

„Lásd!  kezedbe adtam Jérikhót és királyát a sereg vitézeivel együtt.” (Józs. 6:2)

Kalász

 Lényegileg az önmegvalósításra, a siker elérésére alkalmas, reményteli,   kedvező eshetőség bekövetkezését előre megtervező és jelző igazi életvitel az a magatartás, amelynek összetett füzérvirágzata: a kalász.

Szentmihályi Szabó Péter: Sarkosan fogalmazva

Normális esetben szót sem érdemelne, hogy egy Facebook-csoport kedveli a jelenlegi magyar miniszterelnököt, és Orbán Viktor születésnapján egy szentmisén szeretne részt venni, hogy imáival további áldásos munkájához kérjen segítséget Istentől.

Lebzsel

Leb szócska hangváltozattal és összehúzva képezi a lebzsel szót, ami gond, munka, és fáradtság nélkülit, majd könnyen tölött időt, henyélést jelent: mintha egy helyen lebegne - értelemmel bír.

Szent provokáció

Lehetséges provokatív kérdések felmerülésének megelőzésére, hogy azok  ne váljanak a hit botrányköveivé, vállaljuk fel a különben nem jó ízű kifejezést a szent szóval enyhítve, ami az idegen szavak szótárában  „kihívást, bujtogatást, ingerlést és izgatást...” jelent.

Tantum

A series ad ridicolos tantum unus passus. (A komoly és a nevetséges között csak egy lépés van.) Tantum-quantum – annyi amennyi.

Sarkantyúcsont

Sarkantyút tör valakivel: a kakas csüdjén hátrafelé görbülő karmot, a sarkanytyúcsontot kétfelé húzzák abban a babonás hiszemben, hogy akinél a széttört csont csúcsa marad, annak kívánsága teljesül.

Lacafaca

Van valami botrányos abban, hogy két témakörben a létező és jó törvényeink ellenére sem jutunk jóformán semmire. Az egyik a zsebszerződésekkel és hasonló trükkökkel elkótyavetyélt anyaföld-darabjaink visszaszerzése, és az érintett felek példás megbüntetése, a másik meg a besúgóHÁLÓZAT teljes felfedése és hatástalanítása.

Külügyminisztériumunk „elítél“

Ma reggel be nem állt a szája, azaz csatornája az MTI-nek, amennyiben 4-5 variációban (jóformán csak szórendi különbséggel) ismételte külügyminisztériumunk állásfoglalását, azaz a szíriai kormány mélységes elítélését a belháborúban elkövetett népírtási cselekedetei miatt.

Ha kiderül...

Létezik igazság, - ha kérdez, ha felel; de ha magyarázó mellékmondatként kiderül, még akkor sem felfedezés - mert egyedül csak a hazugságot találják ki.

M e t a f o r a (mess of pottage)

Lencsibaba, mozgó szembogarú játék - enyhe célzás a csak nézeteltéréses ( kancsi!) hasonlóságra épülő szóképre, a lilás pillangós virágú hüvelyes növényből (lens culinaris) készült, 17. századi szerencse hordozó lencse ragu, az esztendő első napjának szemrevaló étke.  

Sziporka

Lemoshatatlan sérelem a sziporka okozta szégyenfolt a mi ihletforrás teremtette emberszép megvalósításainkról - még akkor is, ha szellemes ötletével megnevettet, csillogóan szerepel, akár civilizációs médiaetika keretben, ékszerbe foglalt kristályban, szexepiles csábításban.

Kell egy hely...

Kell egy hely, ahol - itt és most - jól érzed magad. Kell egy hely, ahol biztosan tudod, hogy azon a rögön jársz, melyen véreid, több mint ezer esztendeje alkotnak és élnek, s ahol nem kell eredetmesét kitalálnod ahhoz, hogy naponta bizonygasd: ez a föld tied.

Wass Albert: A kivénült harcos leteszi a fegyvert

Ha annak idején, 1951 telén elfogadom Havas Emil ajánlatát, hogy írjak ahogy ,,ŐK" kívánják, és ŐK ezzel szemben garantálják, hogy minden könyvemből "best seller"-t csinálnak, akkor ma minden bizonnyal jómódú, "befutott" amerikai író lennék.

A kábítószerkereskedelem és a pénzhatalom

A nemzetközi pénzoligarchia ellenőrzése alatt álló János-rendi angol szabadkőművességnek a világméretű hálózata kezdettől fogva aktívan részt vett a kábítószer kereskedelemben. A brit birodalom kialakulásakor Nagy-Britanniának számottevő ipara nem volt, de jelentős jövedelmet húzott a gyapot és selyemkereskedelemből, a fűszerek importálásából, az afrikai rabszolgák Amerikába szállításából, és az Indiában termelt ópium Kínába történő eladásából.

Szerezzünk érvényt az állam fegyveres monopóliumának!

Az állam erőszak-monopóliuma megbonthatatlan – állapította meg Lázár János még 2009. május 21-én, amikor az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának az elnöke volt. Az állam olyan tartós uralmi képződmény, amelyet az államterület, a fennhatósága alá tartozó lakosság és az állami erőszak-monopóliuma határoz meg.

Oldalak

X
Drupal theme by pixeljets.com D7 ver.1.1